2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Autentik Market termelői és kézművesvásár

Augusztus 3-án, szombaton 8-16 óra között a marosvásárhelyi Mihai Eminescu Művelődési Központban termelői és kézművesvásárra kerül sor, amelyen a termelők és kézművesek meghívásos alapon vesznek részt. A szervezők számos szempontot vesznek figyelembe, például az árucikkek minőségét, tisztaságát és hasznosságát. Ebből adódóan a jelenlévőket a vidék legjobb termelőinek és kézműveseinek tekintik.

Közeledik a pótérettségi

Augusztus 8-án, jövő hét csütörtökén a román nyelvű kompetenciavizsgával kezdődik az érettségi őszi vizsgasorozata. Az első szóbeli még 9-én is tart, ekkor lehet letenni anyanyelvből is a kompetenciavizsgát, 12-én számítógép-kezelői ismereteikről, 13–14-én idegennyelv-tudásukról adhatnak számot a pótérettségizők. Az írásbelik 19-én a románvizsgával kezdődnek, 20-án a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, 21-én a választott tantárgyból, 22-én anyanyelvből lehet vizsgázni. Az ideiglenes eredményeket augusztus 26-án teszik közzé, óvást benyújtani aznap 18 óráig lehet. A végső vizsgajegyekről augusztus 30-án szereznek tudomást a pótérettségizők.

Zárul a múzeumi vakációs program

A héten ér véget a Maros Megyei Múzeum gyermekeknek szervezett vakációs programsorozata. Július 30-án, kedden (ma) délelőtt 10–12 óra között a múzeum várbeli épületében a Mesterségek egykor és most tematikájú tevékenységen lehet részt venni. 31-én, szerdán 10–11.30 óra között a Kultúrpalota ad otthont a programzáró foglalkozásnak, amelyen kvízjáték is lesz. A részvételi díjról és az előzetes regisztrálásról az esemény Facebook-oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.

Mesevakáció a könyvtárral

A Maros Megyei Könyvtár 6–12 év közötti gyermekeknek tart ingyenes, 90 perces műhelyfoglalkozásokat minden kedden és csütörtökön délelőtt 10 órától a Demokrácia fészkében (Városháza/Primăriei u. 2. sz., bejárat az American Corner felől). Az augusztus végéig zajló programon való részvétel feltétele az érvényes olvasókártya. A helyek száma korlátozott, feliratkozni az esemény Facebook-oldalán elérhető űrlap kitöltésével lehet.

Terápiás program szenvedélybetegeknek és családjuknak

Augusztus 19–30. között 12 napos terápiás programot szervez a Bonus Pastor Alapítvány a magyarózdi terápiás otthonban a függőségeiktől szabadulni akaró szenvedélybetegek és családtagjaik részére. Jelentkezni, további részletekről érdeklődni Marosvásárhelyen és környékén McAlister Magdolnától lehet a 0752-246-814-es telefonszámon.

Rendhagyó citerahangverseny

A zalaegerszegi Botfai Citerazenekar rendhagyó előadására várják a nagyérdeműt július 31-én, szerdán 18 órától a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermébe. Műsoron klasszikus, egyházi és könnyűzenei feldolgozások. A belépés díjtalan.

Felavatják az Összetartozás templomát

Augusztus első szombatján, 3-án az elszármazottak éves találkozóján avatják fel az egykori Bözödújfalu jelképét, az Összetartozás templomát, amely közadakozásból épült, több mint ötszázan járultak hozzá a világ minden tájáról, hogy évszázadok múlva is figyelmeztessen az elárasztott településre. Az építmény azért kapta az Összetartozás temploma nevet, mert szeretnék, ha az összes felekezetet képviselné, amely egykor a faluban élt. Az augusztus 3-i találkozóval egybekötött avatóünnepségre meghívtak minden támogatót, aki adományával hozzájárult az építkezéshez, és minden bözödújfalusi elszármazottat.

Szabadtéri filmvetítés

A KULT Feszt csapata a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a marosvásárhelyi állatkert partnerségében, Németh Előd filmbúvár kalauzolásával a korai némafilmektől elindulva hívja az érdeklődőket filmes időutazásra minden második pénteken, legközelebb augusztus 9-én, majd 23-án. A nyári szezont lefedő, rendhagyó moziprojektet az említett időpontokban ingyenes tevékenységként kínálja a három intézmény a Somostető amfiteátrumában 21 és 23 óra között. Az elsődleges cél az időutazás a filmek világában, a tematika minden alkalommal változik. A korai filmek mellett bemutatják a Művészeti Egyetem egy-egy filmes produkcióját, ezzel is népszerűsítve a helyi művészetet és kultúrát. Kedvezőtlen időjárás esetén a szervezők fenntartják a jogot a program törlésére.

Magyarországi turnén az Árvácska

A marosvásárhelyi Ariel Színház és a Művészeti Egyetem közös produkciója, az Árvácska két magyarországi fesztiválon is részt vesz júliusban. 30-án, kedden (ma) 17 órától Szegeden, a Thealter Fesztiválon, 31-én, szerdán 14.30 és 18 órától a dél-dunántúli Ördögkatlan Fesztiválon vendégszerepel a felnőtteknek ajánlott előadás.

Hírszerkesztő: Nagy Székely Ildikó


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató