Híres erdélyi magyarok

Augusztusi évfordulók, 2015

Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában. 

Bihari Zoltán (Arad, 1910. aug. 26 – Bp., 1985. febr. 22.): színész. 1932-ben kezdte pályáját Mo.-on. 1936-ban Bukarestbe került, s ezután Töröko., Szíria, Szudán, Egyiptom színpadain lépett föl. 1940-ben Nagyváradra szerződött. 1958-tól a bp.-i Petőfi Színház, 1966-tól az Állami Déryné Színház tagja volt. Elsősorban vígjátékokban, operettekben foglalkoztatták. Kiváló karakterszínész volt. F. sz.: Kréhl János Farkas (Molnár Ferenc: Olympia); Lemming Rudolf (Jókai Mór: Szerelem bolondjai); Korláthy gróf (Szirmai Albert: Mágnás Miska).

Fazakas János (Málnás, 1910. aug. 26 – Kolozsvár, 1979. aug. 3.): orvosi szakíró. Középisk.-it Sepsiszentgyörgyön, az egy.-et Bukarestben végezte. Egy.-i tanulmányainak ideje alatt bekapcsolódott a Dimitrie Gusti vezette szociológiai kutatómunkába. Előbb a kolozsvári egy.-en, később a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben tanított. A 60-as években Kolozsváron az ortopéd és traumatológiai klinika ig.-ja volt. Szaktanulmányai hazai és külföldi folyóiratokban jelentek meg.

Nagy Márton (Nagyvárad, 1860. aug. 29. – Nagyvárad, 1941. aug. 15.): író, újságíró. Jogi tanulmányait 1879-től 1883-ig Nagyváradon végezte, 1883-tól szolgabíró Berettyóújfaluban, 1885-től főszolgabíró Nagyszalontán, 1920-tól nyugalomban élt Nagyváradon. Főszerk.-je volt 1890-től a Szalontai Lapoknak, 1895-től 1902-ig a Rendeleti Közlönynek, 1903-tól 1918-ig a Járási Hivatalos Lapnak (Nagyszalonta). 1875-től főmunkatársa volt több nagyváradi napilapnak, főleg a Nagyváradnak és a Szabadságnak. Az I. világháború után írt visszaemlékezései adatokat tartalmaznak a régi Bihar vm. és Nagyvárad életéről. F. m.: Beszélyek, rajzok és karcolatok (Nagyvárad, 1880); Tizenötévi találkozónk emlékéül 1878–1893 (Nagyvárad, 1893); Régi idők – régi emberek (visszaemlékezések, Nagyvárad, 1925); Régi nevek – régi regék (Visszaemlékezések, Nagyvárad, 1927).

Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. aug. 30. – Kolozsvár, 1941. okt. 24.): költő, szerkesztő. Kolozsvárott kezdett egy.-i tanulmányait nem fejezte be, hivatalt nem vállalt, kizárólag az irodalomnak élt. Az erdélyi újságok állandó munkatársa. 1921-től a Pásztortűz c. folyóirat főszerk.-je. Kezdetben Végvári álnéven irredenta verseket írt, költészetét sovinizmus, vallásos érzés és retorikus hangvétel jellemezte. Későbbi verseiben azonban már a humanitás gondolata érvényesül. Baumgarten-díjat kapott (1937 és 1941). Verseit számos idegen nyelvre lefordították. F. m.: Fagyöngyök (versek, Kolozsvár, 1918); Csak így (versek, Kolozsvár, 1920); Vadvizek zúgása (versek, Kolozsvár, 1921); Kenyér helyett (versek, Kolozsvár, 1932); Romon virág (versek, Kolozsvár, 1935); Összes versei (Bp., 1941, az MTA posztumusz nagyjutalmát kapta 1941-ben); Egészen (versek, Kolozsvár, 1942). Irod.: Tolnai Gábor: R. S. (Magy. Csillag, 1941); Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma (1942); Jancsó Elemér: R. S. élete és költészete (Kolozsvár; 1942); Várkonyi Nándor: Az újabb magyar irodalom (Bp., 1942); Reményik-emlékösszeállítás (Diakónia, 1990).

 

(Folytatjuk)

*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.