Híres erdélyi magyarok
2014-04-04 13:34:51
- Kuti Márta
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
Áprilisi évfordulók, 2014
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
GYARMATI FERENC (Kőrösbánya, 1894. ápr. 2 – Déva, 1980. júl. 12.): szerkesztő, költő, író, festőművész. Iskolai tanulmányait Brádon kezdte, Déván folytatta. Az I. világháború olasz frontjáról hazatérve megyei tisztviselő, a Hunyad-vármegye c. hetilap felelős szerkesztője. 1919-ben a nagyváradi Magyar Szó és Tavasz irodalmi lapokban jelentek meg Ady-utánérzésű versei. 1922-ben az aradi Kölcsey Egyesület verspályázatán tűnt fel. A Pásztortűz, a Déva és Vidéke munkatársa, időszaki kiadványt szerkeszt Kovács Imre színtársulata számára Színház címen (1922). 1924-ben a nagybányai festőiskola tagja lett. Munkáit Hunyad megye magyar íróinak és művészeinek Szerencse fel (1933) c. gyűjteményes kötete mutatta be. – Művei: Muzsika (apró írások, Déva, 1923); Fekete orgonák (versek, Déva, 1923); Marosi csönd (versek, Déva, 1924)
KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR, CSOMA SÁNDOR, KŐRÖSI (Kőrös, 1784. ápr. 4 – Dardzsiling, India, 1842. ápr. 11.): nyelvtudós, a tibeti filológia megalapítója, az MTA l. tagja (1833). Szegény sorsú székely családból származott. 15 éves korában mint „szolga-tanuló” került a nagyenyedi kollégiumba. A közép- és főiskola elvégzése után ott kapott tanári állást. 1815-ben angol ösztöndíjjal a göttingeni egyetemen keleti nyelvtanulmányokkal foglalkozott. 1818-ban visszatért Erdélybe. Még diákkorában eltökélte, hogy felkeresi az „ázsiai magyarok” maradékait. 1819 őszén indult útnak gyalog, csekély pénzzel. Törökországon, Iránon, Afganisztánon és Indián keresztül Ny-Tibetig (Ladákh) jutott, ott azonban anyagi eszközök híján vissza kellett fordulnia. Ekkor találkozott W. Moorcroft angol utazóval, aki a tibeti nyelvkutatásra terelte figyelmét. Ladákh Zanszkár tartományában, a zanglai lámakolostorban 1823–24-ben, kegyetlen nélkülözések közt eltöltött két esztendő alatt rakta le a tibeti nyelvészet alapjait. 1825–26-ban Tetha zanszkári faluban és a phuktali lámakolostorban, majd Kanamban (1827–30) egészítette ki tanulmányait, elkészítve az első tibeti nyelvtant és a tibeti–angol szótárat. 1830-ban a Bengáli Ázsiai Társaság Kalkuttába hívta; itt jelent meg két műve 1834-ben. Mindkét mű úttörő jelentőségű a keleti nyelvészet történetében. É-Bengálban végzett nyelvtanulmányok után 1837-ben visszatért Kalkuttába, ahol az Asiatic Society könyvtárosa lett. Összesen tizenhat európai és keleti nyelven állított össze szójegyzékeket. Azonban ismét eredeti célját akarta követni, és 1842-ben elindult Nagy-Tibet felé; útközben a terai-vidéken maláriában megbetegedett és meghalt. Sírja fölé az Asiatic Society emlékoszlopot emelt. Halálának 125. évfordulója alkalmával 1967-ben a Magyar Földrajzi Társaság négyévenként kiosztásra kerülő Kőrösi Csoma Sándor-emlékérmet alapított. – Művei: Essay towards a Dictionary Tibetian and English (Calcutta, 1834); A Grammar of the Tibetan Language in English (Calcutta, 1834); K. Cs. S. dolgozatai (összegyűjtötte Duka Tivadar Bp., 1885).
(Folytatjuk)
*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.
