Hogyan birkózzunk meg a háborús hangulattal?

Nyugalom a viharban

Félnek attól a romániai lakosok, hogy esetleg háborúba keveredhet az ország? Ha igen, hogyan lehet az ebből adódó stresszt kezelni? A kérdés megválasztásáért fordultunk dr. Kovács Ágnes pszichiáterhez és dr. Tonk Mártonhoz, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorához, aki a politikai gondolkodás és ideológiák történetét is oktatja.

Valóban jelentős probléma a félelem Romániában?

Románia lakosságának 49%-a aggódik a háború miatt, amint azt felméréséből a Kantar analitikai vállalat megállapította. Arról kérdeztük dr. Kovács Ágnest, hogy fordulnak-e hozzá segítségért emiatt.

– A hozzám forduló emberek nem annyira a háború gazdasági oldalától félnek, mint a szeretteik elvesztésétől egy esetleges besorozás esetén. A háború közelebb hozta a halált, fokozva az egzisztenciális szorongást, depresszív tüneteket.

Mi az utca emberének a tapasztalata? Együtt él ő vagy ismerősei a félelemmel? Sebesi Gréti másodéves egyetemista a következőről számol be:

– Az én környezetemben senki sem aggódik a háború miatt. Senkit sem érdekel, mert olyan régóta tart, hogy már elengedtük ezt a szálat. Megnézzük a híreket, utána kikapcsoljuk a tévét, és megbeszéljük, hogy „oké, ez unalmas”. Ez történik az én környezetemben. Én abszolút nem úgy látom, hogy lenne miért aggódnom.

Székely Lenke 69 éves nyugdíjas is beszámolt tapasztalatairól.

– Nem tartom valószínűnek, hogy minket is belekevernének a dolgokba, de azért vannak fenntartásaim azzal kapcsolatban, hogy tényleg így lesz-e. Nem mondanám, hogy félek. Hogy a környezetemben félnek-e? Inkább készülődnek arra, ha ne adj isten tényleg megtörténik.

Kell félnünk a háborútól?

Dr. Tonk Márton, akinek oktatói munkássága része a politikai eszmetörténet, a következőképpen vélekedik:

– Úgy gondolom, hogy a minket körülvevő 21. századi világ sok olyan kihívást tartalmaz, amit aggódva kell szemlélnünk. Ebbe nem csak a háború tartozik bele, hanem egy sor olyan történés, mint a nagy világnézetek, vallások, kultúrák kapcsán zajló együttélési problémák, vagy akár az, hogy itt, Európában mi közösen hogyan definiáljuk magunkat mint sokféle kultúrából, vallásból, történelmi tradícióból érkező emberek. (…) Azt gondolom, hogy a 21. század embere nem különbözik az előző századok emberétől. Mindegyik századnak megvoltak a maga kihívásai, mindegyik században volt amiért aggódni. Egy dologban viszont nagyon különbözünk, ez pedig a kérdés mediatizáltsága (a háborúról is többnyire a médián keresztül szerzünk információt). Ez az, ami hajlamosabbá tesz minket a fokozottabb aggódásra, és jó talaj a nagyobb félelmek kiváltására. (…) A háborúk nyilván negatív fejlemények, és komoly kihívást jelentenek, de azt gondolom, hogy a 20. század világháborús fejleményei és a még korábbi századok különböző háborúi kapcsán felgyűlt egy olyan kollektív bölcsesség, tapasztalat, amelynek a talaján minden erejével azon van a világ, hogy elkerülje mondjuk a harmadik világháborút. Igazából ezt nem tartom reális kimenetelnek vagy reális jövőképnek. Sem az ukrán–orosz, sem az izraeli–palesztini konfliktus kapcsán. (…) Én a magam részéről nyugodtan tudok lefeküdni este, anélkül, hogy azon gondolkodnék, hogy holnap ki fog-e törni a világháború.

Konkrét, jó példát tudok mondani arra, hogy a média ebben milyen hatásfokkal tud működni. Valamikor 2018-ban készült egy olyan szociológiai felmérés Németországban – az egész Európát átfogó reprezentatív mintával –, amelyben azt a kérdést tették fel sok európai állam lakójának, hogy mit gondolnak, az ő országukban mennyi muzulmán él (százalékban kifejezve). (…) Franciaországban azt gondolták az emberek, hogy az ország 30 százaléka muzulmán, közben abban a pillanatban nagyjából nyolc százalék volt a helyes arány. Tehát (…) ez arra jó érv, hogy ha valami nagyon erősen mediatizált, akkor az vissza fog hatni a társadalmi percepciókra, és  át fogja ezeket szabni. Ezt gondolom a világháborús félelmekről is, hogy kicsit át vannak szabva, kicsit túldimenzionáltak ahhoz képest, hogy jelenleg hol tartunk ezekben a kérdésekben.

Hogyan védekezhetünk a félelem ellen? 

Kovács doktornő a következőt ajánlja:

– A stresszmenedzselés alapja az egészséges életmódra való odafigyelés. Nagyon fontos napjaink strukturáltsága, a megfelelő életritmus, amely lehetőleg legyen szinkronban a biológiai ritmusunkkal. A helyes táplálkozás, a megfelelő mozgás, az alvás megbecsülése mind fontos szerepet játszanak a stresszel való megküzdésben. Mindenki személyre szabottan kell megtalálja, hogyan tudja levezetni a feszültséget, mi segít neki a lazításban. Nagy ereje van a családnak, a közösségeknek, ahol ventillálni lehet a problémákat, az alkotói munkának, a különböző hobbiknak. Talán a legfontosabb, hogy célt, értelmet találjunk az életünknek, akár megkapaszkodjunk a Teremtő erőben, mert ez megtartó tud lenni a válságok idején is. Amennyiben kimerülnek a szorongás elleni tartalékaink, és az életmód-terápia sem segít, akkor igénybe lehet venni a pszichoterápiát, súlyosabb esetben a pszichiáter segítségét.

– Megoldás lehet-e a médiafogyasztás csökkentése?

– Fontos, hogy az ember ismerje saját határait, korlátait: mi az, ami neki belefér, anélkül, hogy álmatlan éjszakákat okozna, vagy fokozná a szorongását. Ehhez persze alapvető az önmagunk megismerése, a kapcsolódás saját magunkhoz. A tudatlanság nem megoldás, informáltnak kell lenni, hogy helyes döntéseket tudjunk hozni, de fontos a szelektálás, a megfelelő helyről és megfelelő mértékben való informálódás. Más agyi kémia dominál offline, mint online állapotban, törekedjünk tehát az egészséges egyensúlyra.

Sebesi Gréti azt ajánlja, hogy keressünk valakit, akivel beszélni tudunk aggodalmainkról. Valakit, akinek meggyőződése, hogy nem tör ki semmilyen háború. Székely Lenke azt hangsúlyozza, hogy dolgozzunk, kössük le magunkat. Gondolkozzunk pozitívan, és bízzunk abban, hogy helyt fogunk állni abban az esetben is, ha kitör egy konfliktus. 

H. Nagy Szilárd

Dali Renáta