Régi vesszőparipám nem valamely csoport, testvériség vagy megélhetési romaalakzat megpálcázása felé irányul. Sietek ezt kijelenteni, mert a bősz és mindent mindig félreértő, félremagyarázó fúriák azonnal rám lőcsölnék a legválogatottabb elmarasztaló jelzőket.
Régi vesszőparipám nem valamely csoport, testvériség vagy megélhetési romaalakzat megpálcázása felé irányul. Sietek ezt kijelenteni, mert a bősz és mindent mindig félreértő, félremagyarázó fúriák azonnal rám lőcsölnék a legválogatottabb elmarasztaló jelzőket.
Mondom, régi vesszőparipám a lakótelepi szeméttárolók, kukatelepek siralmas, fölháborító, vigasztalan állapota, elriasztó kinézetele, visszataszító képe. A szemétben turkálás ugyanis egy gazdaságilag determinált folyamat, melynek eredménye a semmivel sem menthető csúfos vég. Ugyanis lehetünk mi, szemétkidobálók bármilyen pazarlók, nincs, nem is jut elegendő étel egyetlen család számára sem, nagy kincseket ritkán vetünk szemétre, az ezüst kiskanalak már régen elvándoroltak jobb emberekhez, külföldre, a régiségkereskedők és kupecek révén.
A szelektív szemétgyűjtés, úgy látszott, eredménnyel kecsegtet, de a gyakorlat és az említett testvériség emberei mindent keresztülhúztak. Fürgébben az egérnél (Hofi), a szemétszállító nagyiparosoknál, várossal szerződő szemétbáróknál, gyorsan és naponta többször ürítik a petpalackok sárga tartályait, mérhetetlen dzsuvatengert hagyva maguk után. Ha mégis meg mernők őket szólítani, emlékeztetve az emberi együttélés és egészségvédelem legelemibb összetevőire, azonnal és kapásból letagadják, esküdöznek, bizonykodnak régi beidegzett álalázattal, ugyan, hová gondolunk, ők aztán a világért sem szemetelnének, hiszen a vérükben van a tagadás, sőt a dialektikus tagadás tagadása is. S ha nem a vérükben, akkor az alapvető, fajfenntartó, ontogenerikus védekező reflexeik között. Ámbátor tisztában vannak vele, hogy nem büntethetők, notórius földönfutásuk, utolérhetetlenségük miatt.
Látva a küzdelem kilátástalanságát: lakóközösségek kontra guberátorcsoportok, illetve az utóbbiak gyakorlatilag háborítatlan garázdálkodását, bosszúságokozását, a kotorászás örökletes átadását – ugyanis nem számít a kor és a nem, a törzseknek minden tagja turkál, ládákba és kukákba bemászik, szemetel, piszkol, időjárástól és politikai széljárástól függetlenül –, látva a városi tanács hasztalan intézkedéseit, a mocsokterjesztők szokásokhoz és hagyományokhoz való ragaszkodását, más oldalról próbáltuk megközelíteni a kérdést. Persze csak akkor, ha félretesszük hamis és valódi együttérzésünket...
Lehet, hogy sokaknak nem fog tetszeni, amit mondunk, de ez is csak egy ötlet, nincs kezünkben végrehajtó vagy törvényhozói hatalom, de reménykedhetünk, talán-talán elvezethet a megoldáshoz. Ahogyan más európai országokban sikerült megoldást találni az EU-s szabványok meghonosításával, lehet, hogy honunkban is eredményre vezet. Emellett készülőben van egy újabb szemételhordási és hulladékgazdálkodási törvény, ami, lehet, szigorúbban kezeli majd a kérdést, előnytelenné teszi pl. a kiürült petpalackok kukafosztogatásból eredő egyéni eladását.
Elgondolásunk szerint nem a hidegvölgyiek ellen lépne fel a közösségi rendőrség, rendőrök vagy városi hatóság, hanem a szeméthegyekkel tarkított kukák „fenntartóit”, a lakótársulásokat büntetné az egészségtelen és gondozatlan környékért. Ez esetben azonnal tiltakoznának, kiabálnának a lakótársulások, de lépnének. Ők építenének kerítést, kulcsra zárnák a kukákhoz vezető utakat, csupán a lakóknak és a hivatásos szemétszállítóknak lenne kulcsuk a helyiségekhez. Mindjárt javulna a közállapotok eme sérülékeny szektora.
A szemetelők harcot indítanának az előbbi félparadicsomi-félpokoli állapotok helyreállítására. A hatóságok pedig a tömbháziak védelmét is ellátnák. Az erély és következetesség talán valamit változtat az állapotokon: tisztább lenne a város blokkrengetege, sokunk lakókörnyezete, gyermekeink, unokáink játszótérszomszédsága.
Hacsak nem húzza keresztül a tervet az ENSZ-nek is panaszt tevő néhány elszánt emancika és emancsipa.
