Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2024-07-01 15:00:00
… vár ránk, még nem látni a végét, s a várható kártételekről sincs elképzelésünk. Február végén már ’felébredtek’ a méhek; Pali bácsi márciusban (!) látott májusi cserebogarakat. Egy hete gondolkozom azon, hogy miről írjak, de nehéz a döntés. Ezúttal a túl sok téma zavar: a választások eredményei, kedves városunk megoldatlan gondjai, Biden elnök elmeállapota, a foci-Eb meglepetései, a Patrióta Frakció létrehozása, a szerdán kezdődő duhajkodó fesztivál stb.
Ady Endre tragikus versének egyik motívumát alakítottam át, hogy meglegyen az első poén. Ez lett belőle: „Ne félj, a nyár meg fog gyötörni, / Mint máskor, hogyha akar.” Az előbbi években nem okozott ekkora gondot a nyári meleg, úgylehet egy fokkal lennebb léptem a tűrőképesség lépcsőjén. Egy nap szobafogság után számot vetettem azzal: ha benn ücsörgök a félhomályban, akkor csupán egy gondolat bánt engemet (= „mikor jön egy kis hűsülés?”), ám ha teszek-veszek, akkor a munka elvonja a figyelmem a hőérzet fokozódásának izéjétől. A jóslatokkal ellentétben szép felhozatal volt kajszibarackból, ezért elraktam két kis adagot. Négykilónyi barack előkészítése, kavarása, rotyogtatása és üvegbe rakása még nem okoz traumát. A második adagból több lett a nyesedék, ezért az csak nyolc darab 3,5 decis borkánt eredményezett. Kicsi siker, de biztató.
Közbevetőleg megemlítem, hogy Adynak A grófi szérűn című versét nem tartalmazza az 1995-ben kiadott Ady–Radnóti–József Attila-válogatás, emiatt az internetről kellett lemásolnom. Megvan az ’Ady-összes’ is, de – ilyen forróságban – kész szenvedés előbányászni azt a szekrény hátsó sorából. Furcsának találom, hogy már 1995-ben kizsűrizték a kötetből ezt a verset, úgylehet a Válogató Bizottság előre látta az azóta bekövetkezett változásokat, melynek következményeként a vers néhány sora már sérti a mai magyar arisztokrácia érzékenységét, pl. a „korgó gyomrú magyar paraszt” és a „Ne sírj, grófodnak lesz azért / Leánya, pénze, bora.”
Nota bene: a kötetből a Mondd, mit érlel című költemény is kimaradt, ezek szerint József Attila helyett is más preferenciájuk van a Duna-melléki grófoknak. Szerencsére a magyar költészet minden korban remekelt, s bár nem minden sora igazgyöngy, de aktuális idézetek minden korból előkereshetők. Pl. Berzsenyi Dániel ezt írja a Magyarokhoz c. költeményében: „Minden ország talpköve és támasza a tiszta erkölcs.”
Ha már megkezdtem az idézgetések sorát, akkor továbbra is itt maradok. Megakadt a szemem egy cikk címén: „200 ezernél több jelölt indult az önkormányzati választásokon” (Népújság, máj. 30.). Ez annyi, mint Vásárhely, Szászrégen és vagy két falu teljes lakossága. Szerencsére nem ennyi került be, mert a választás alaposan megszitálta ezt a sereget, de nem lehet tudni, hogy akik bent maradtak, megfelelnek-e az elvárásoknak.
Egy bibliai példát idézek, amely azt igazolja, hogy az Úr nem bízza a véletlenre a döntéseit. A zsidók Egyiptomból való kivonulását alaposan előkészítette, és a szervezőknek lediktálta a tennivalókat (mai szóval: protokollt). Az Úr így szólt Mózeshez és Áronhoz: minden család szerezzen egy bárányt, az „állat legyen hibátlan, hím és egyéves”. A megadott napon vágják le a bárányt, „vegyenek a véréből, és kenjenek belőle annak a háznak a két ajtófélfájára és szemöldökfájára, amelyben elköltik. A húsát – tűzön megsütve – még akkor éjszaka egyék meg. (…) Én végigvonulok azon az éjszakán Egyiptomon, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptomban: embert és állatot, s ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött, én, az Úr.” Majd így folytatta: kihagyom a vérrel megjelölt házakat, „titeket nem ér a megsemmisítő csapás, amellyel Egyiptomot megverem. Ez a nap legyen számotokra emléknap, és üljétek meg úgy, mint az Úr ünnepét. Nemzedékről nemzedékre tegyétek meg ünnepnapnak mindörökre.” (Kiv 12, 5–14)
Az aprólékosan ismertetett módszer egyetlen részletét emelem ki: az áldozati bárány legyen hibátlan. Kancsal, idegbeteg vagy bicegős nem alkalmas. Fölmerül a kérdés: milyen követelményeknek kell megfelelniük a helyhatósági tisztségviselőknek? Elegendő-e a párthűség (mint az ötvenes években), vagy valamilyen tánc- és illemtani oklevél is kell még? Mert Caragialetól kezdődően feltevődik a kérdés: mit tudnak a tömegek választottjai (ce ştiu aleşii poporului)? Elvileg a bibliai „hibátlan” jelző is elegendő lenne, ha el lehetne határolni e szó jelentésbeli árnyalatait. Elegendő információ nélkül nem a mai helyzetet analizálom, helyette egy 1936-os dokumentumot idézek. Márton Áron (aki akkoriban a kolozsvári Szent Mihály-plébánia helyettes plébánosa volt) többrészes előadás-sorozatban elemezte a kor sajátosságait. Ma sem sokkal jobb a helyzet.
„Ma még falun is tudják, és sajnos gyakorolják is, hogy a falusi bíróságot meg lehet szerezni, ha az erősebb politikai párttal tart. Nem keresik a rátermettséget, megbízhatóságot, képességeket. S ami így van a falusi bíróság esetében, így van az állások és elhelyezkedések mozzanatánál is. Az iskolák gyártották a magasabb képesítést igazoló és kiváltságos helyekre képesítő bizonyítványt, tömegek előtt nyíltak meg a kapuk olyan állások felé, melyekre nagy részük tulajdonképpen alkalmatlan volt. De mindenik érvényesülni akart, s az arra valókat az élelmesek félrekönyökölték. Igénybe vették a rokoni kapcsolatokat, megmozgatták az összeköttetéseket, a befolyásosak előtt hétrét görbültek, divatba jött az ajándékozás, sőt a megvesztegetés és megvesztegethetőség. S ma ott tartunk, hogy lelkiismereti aggodalmaskodás nélkül csinálják az egész vonalon, és minden lehetséges, mert nem a tehetség, a tanultság, a megbízhatóság a fontos, hanem az összeköttetések, az ígért szolgáltatások, vagy a faji, vallási vagy politikai hovatartozás.” (A Márton Áron hagyatéka sorozat 15. kötete, 44. p.)