A hűség megszállottja
In memoriam Csorba Márta
Több mint három évtizeden át a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet könyvtárába belépve az ember egy sajátos hangulatú, a jelen idő zaklatottságait kizáró, könyvillatú másik valóságba léphetett. Szűk volt ez a könyvtár, gyakran félő volt, hogy az ember fejére esik egy folyóirathalmaz, miközben keresi a könyvet, amely érdekli. Mégis az intézmény legkedveltebb helyiségeinek egyike, ahova majd mindennap belépett tanár, diák, alkalmazott, ha másért nem, hát azért, hogy részesüljön a könyvtár gazdájának, Csorba Mártának nyugalmat, rendet, civilizált magatartást, kulturált légkört körénk varázsoló emberségéből. A sziget, melyet tapintatos láthatatlansággal teremtett meg a legforgalmasabb folyosón, tantermek, irodahelyiségek, rektori hivatal, mosdó és olvasóterem közvetlen szomszédságában, a nyugalom, a biztonság szigete volt mindenki számára. Itt senki nem emelte fel a hangját, türelmesen várta, hogy teljesüljön kérése, és szinte szégyenkezve, szemlesütve fogadta a csendes figyelmeztetést: már hónapok óta tartozik egy könyvvel vagy folyóirattal. Hogyan alakult ki ez a páratlan légkör? Talán a Csorba Mártából sugárzó hűség tette, hűsége a becsületes, a tiszta emberi viszonyokhoz, az intézet vagyonához, az oktatás igazi alapel-véhez, miszerint a könyvtár a tudás fellegvára, ahol a tudást keresők hűséges szolgálata az egyetlen cél. Báró Kemény János nyomdokait követve vált szellemi útbaigazítóvá tanárok és diákok számára, otthonosan mozgott az egyre szűkülő térben, mindennek pontosan tudta a helyét, és csalhatatlanul ráhibázott, hogy egy tanácstalanul nézelődő diáknak mire volna szüksége. Szakmai és szépirodalmi olvasmányt ajánlott az igénylőknek, verset azoknak, akik bátortalanul tapogatóztak az irodalom titkait fürkészve, tapintatosan viselkedést okított azoknak, akiket kevesebb útravalóval indított útra az élet. Gyakran munkaidőn túl is rendelkezésre állt, telefonhívásra otthonról besietett, ha a szükség úgy hozta. Tehát minden volt, csak gépiesen teljesítő hivatalnok nem: hűséges elkötelezettje a műveltségnek, eleganciának és művészetnek, aki folyamatosan küzdött azért, hogy a könyvtár gadagítására legyen pénz, a legfontosabb szakfolyóiratok álltak a polcokon az ideológiailag zártabb időkben is: angol, német, francia, orosz, amerikai, kubai, olasz, lengyel, izraeli, román és magyar kiadványokat lapozhatott a tudásra vágyó. És nem hagyhatjuk meghatott emlékezés nélkül azt a szeretetet és odaadást, mellyel hivatali teendői mellett csendes hűséggel vette körül színészi, tanári, rektori, színházigazgatói teendőibe gyakran belefáradó férjét, Csorba Andrást, az „aranyembert”, aki mellett egyetemi éveik óta meleg és kitartó szeretettel élte –sajnos a gyerekáldást nélkülöző – páros életet. Nyugdíjas korában is készségesen állt rendelkezésére mindenkinek, aki kutatómunkája során útbaigazításra szorult, szellemi frissességgel és magángyűjteményéhez való hozzáférhetőséggel segített az immár egyetemmé terebélyesedő intézmény bármelyik tagjának.
Csendes távozása mindnyájunkat megrendít, és újra arra figyelmeztet, hogy több odafigyeléssel, szeretettel kövessük azok életét, akik hűséggel, pátoszmentesen szolgálták közöttünk a kultúra ügyét, s személy szerint majd mindnyájunkat.
Drága Márta, köszönjük, hogy voltál nekünk! Kívánjuk, nyugodj békességben!
A Művészeti Egyetem közössége nevében:
dr. Kovács Levente professzor
