2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Húsvét előtti állat-egészségügyi ellenőrzések a megyében

Az ortodox húsvét előtti napokban fokozottabban ellenőrzik az állattenyésztőket, az élő állatokkal kereskedőket illetve az élelmiszer-forgalmazókat.

Az ortodox húsvét előtti napokban fokozottabban ellenőrzik az állattenyésztőket, az élő állatokkal kereskedőket illetve az élelmiszer-forgalmazókat. A rendőrség és az állat-egészségügyi igazgatóság közös akcióinak célja az élő állatok szállítására, eladására vonatkozó törvénykezés betartásának ellenőrzése, a csalások felderítése. A húsvétot megelőzően megszaporodnak az állatlopások a háztájikban – ez néhány óvintézkedéssel megelőzhető.

A héten a megyei rendőrség és az állat-egészségügyi igazgatóság az élő állatokat illetve fagyasztott hústermékeket szállító gépkocsivezetőket ellenőrizte, pontosabban a szállítmánnyal kapcsolatos dokumentumok, engedélyek érvényességét, míg tegnap a felügyelők Marosvásárhelyen a Cuza Vodă utcai napipiacon felállított vágóhidak működését is ellenőrizték. Andreea Pop rendőrségi szóvivő szerint a fagyasztott élelmiszereket szállító gépkocsik esetében a rakományt is átvizsgálhatják, de elsősorban a 2005. évi 984-es, állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági normákra vonatkozó kormányhatározat előírásainak betartását ellenőrzik. Eddig a higiéniai előírások be nem tartása, az állat-egészségügyi iratok hiányában forgalmazott vagy az élő állatok nem megfelelő körülmények közötti szállítása, a gabona és a tápok nem megfelelő helyiségekbenvaló tárolása miatt bírságoltak több mint 5000 lejre a rendőrök.

A rendőrségi szóvivő szerint az év első három hónapjában a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva kevesebb bűncselekmény történt faluhelyen. „Ritkábban a lakóházakból, elsősorban a háztáji gazdaságokból, a nyitva hagyott melléképületekből lopnak, főként háziállatokat, gabonát. Az idén kevesebb ilyen eset volt, ami azt jelzi, hogy az emberek megpróbálják megelőzni a lopásokat. Mindenkinek azt tanácsoljuk, hogy ne engedjenek be lakásaikba különféle termékeket kínáló, vagy javítási munkálatokat vállaló ismeretlen személyeket, akiknek tulajdonképpen az a céljuk, hogy felmérjék, a későbbiekben mit lehet elemelni a lakásból, udvarról. Ha más településekről származó személyeket alkalmaznak mezőgazdasági munkákra, erről tájékoztassák a helyi rendőrt. Semmiképpen ne hagyják záratlan a bejárati ajtót, ha eltávoznak hazulról, a kulcsot pedig ne tegyék látható helyre” – mondta lapunknak Andreea Pop.

A héten a gazdasági egységeknél több ellenőrzést tartott a megyei rendőrség csalások és sikkasztások felderítésével foglalkozó ügyosztálya, hiszen Maros megyében tavaly összesen 14 millió lej értékű pénzügyi csalást követtek el a gazdasági egységek. „A szóban forgó összeg mintegy 45 százalékát – 5,8 millió lejt – sikerült visszaszerezni, zároltunk egy bankszámlát, illetve 5,3 millió lej értékű javakat foglaltunk le: 28 ingatlant, 12 gépkocsit, földterületeket. A 41 vádlottból 7 esetében adott ki a bíróság előzetes letartóztatási parancsot” – tette hozzá a szóvivő.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató