Évértékelő sajtótájékoztatókkal árasztják el ezekben a napokban a politikusok a médiát. Naponta két-három, sőt több helyre is kell mennünk, hogy meghallgassuk az épp aktuális sikersztorit, illetve az éppen aktuális ellenfél pocskondiázását.
Évértékelő sajtótájékoztatókkal árasztják el ezekben a napokban a politikusok a médiát. Naponta két-három, sőt több helyre is kell mennünk, hogy meghallgassuk az épp aktuális sikersztorit, illetve az éppen aktuális ellenfél pocskondiázását. Mert már az sem regula mifelénk, hogy a kormánypártok kormányoznak és az ellenzék kritizál. Az utóbbi idő történései azt igazolták, hogy, ha úgy adódik, éppen a legközelebbi kormánykoalíciós partner a legádázabb ellenség. A politika, kevés kivétellel, nagyjából kimerül a marakodásban.
A politikusok tehát évértékelőket tartanak, a kormánypártok nyíltan acsarkodnak egymásra, a nép közben karácsonyra készül. Mert ha össze is dől a világ, Romániában karácsonykor disznót vágnak. A napokban, a politikai hacacárék mellett, erről (is) szóltak a hírek, illetve arról, hogy „a román nép” mennyire találékony, ha ünnepi asztalt akar varázsolni a karácsonyfa mellé, akkor is, ha üres a zsebe. A hírek persze nem szóltak azokról, akiknek szenteste is csak hideg puliszka, esetleg hagyma, vagy talán még az sem jut, hanem a
„tehetősebbekről”, akiknek akad a házában egy-két dolog, amit – pénz híján – disznóra cserélhet. Az egyik tévéhír szerint egyesek, hogy mást ne említsek, a mikrohullámú sütőjüket, biciklijüket, sőt még az egyéni hőközpontjukat is feláldozzák, eladják vagy disznóra cserélik.
Ez lehetne a romániai karácsony előtti „helyzetkép”: az ország legnagyobbjai marakodnak, a kisebbek kritizálnak, az egészen kicsik disznót vágnak, akik meg teljesen a társadalom peremére szorultak, megpróbálnak túlélni.
És miközben az emberek a disznóvágással vannak elfoglalva, a honatyák „sumákban” egész sor olyan törvényt akartak a nyakunkba sózni, amelyekkel önmaguknak biztosítottak volna immunitást. A parlamenti képviselőket nem zavarhatná többé sem a DNA, sem az ANI, nyugodtan, a börtön veszélye nélkül rabolhatnák tovább az országot.
Ezek után nem is csoda, ha nem sokaknak jutott eszébe, hogy immár huszonnégy év telt el az 1989. decemberi forradalom óta, amikor az elkeseredés, a nyomor és terror vitte ki az utcára az embereket. Illetve a remény, hogy változtatni lehet a dolgokon. Ami azóta nagyrészt illúziónak bizonyult: illúzió a jobb élet, illúzió a demokratikus jogállam. Már a huszonnégy év előtti fordulatra, az áldozatokra sem szívesen emlékeznek. Csak azok, akik szeretteiket veszítették el azokban a napokban. A jobb élet is csak egyeseknek „jött össze”, a többség egyre mélyebbre süllyed a szegénységbe. Csak 2013-ban több mint 620 ezer ember vált munkanélkülivé. Emellett ma, a 21. század második évtizedében azt tapasztaljuk, hogy a diktatúra eszméi és a diktátor szelleme tovább kísért. Naponta meg kell harcolnunk kisebbségi jogainkért, de ugyanolyan keményen kell harcolni azért is, hogy a már megszerzett jogokat vissza ne vegyék, hiszen tapasztalhattuk, hogy a történelem kereke nem visszafordíthatatlan. A globalizált világ sem tud kikászálódni a válságból, itthon a megosztott politikum, hadakozás, marakodás, az egyre nyomorultabb nép – ez lehet a negyedszázados „demokrácia” idei mérlege.
