2022. szeptember 29., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Korszerűsítik az úthálózatot Maros megyében

Folytatódik Maros megye úthálózatának felújítása, idén megyeszerte közel 23 kilométernyi út rendbe tétele szerepel a Maros Megyei Tanács napirendjén, erre 47 millió lejt különítettek el – közölte az intézmény sajtóirodája. 

– A megyének összesen 750 kilométeres úthálózata van, amelynek karbantartása a Maros Megyei Tanács egyik legfontosabb feladata. Idén a megyei úthálózat korszerűsítésére és karbantartására 47 millió lejt hagytunk jóvá, ebből 27 millió lej javításra, 20 millió lej pedig fejlesztésre fordítható – fejtette ki a Maros Megyei Tanács elnöke, Péter Ferenc. 

Jelenleg dolgoznak a Marosvásárhely–Jedd–Nyomáti tető közötti szakaszon, amelyet év végéig kell befejezni, Sóváradon aszfaltoznak. A Beresztelke – Vajdaszentivány – Marossárpatak útszakaszon egyelőre felfüggesztették az útszélesítést, mivel Vajdaszentiványon most kezdték meg a csatornahálózat lefektetését. Amint kész a csatornázás, folytatják az útszélesítést, és újraaszfaltozzák a Vajdaszentiványon elmaradt 2,4 kilométer útszakaszt is. Az összesen 8 kilométeren felújított utat decemberben kell használatba adni. 

Több útszakasz esetében a felújításhoz szükséges engedélyek beszerzése most van folyamatban, és készülnek a szükséges tervek. Az Ernye – Nyárádremete – Szováta útszakaszra most készül a műszaki terv (PT), a Dános – Keresd – Szeben megye határa, illetve a Szászrégen – Laposnya – Hargita megye határa közötti útszakasz felújítására készül a műszaki-gazdasági dokumentáció (DALI). Ugyancsak ebben a fázisban van a Gyulakuta–Vécke útszakasz, valamint Mezőbándon egy körforgalom kialakítása is. A Szászrégen–Nyárádremete útvonalra a megvalósíthatósági tanulmány elkészítése van folyamatban, ezt követi az építkezési engedélyek beszerzése, majd a műszaki terv elkészítése. 

A parkolók, útpadkák, átereszek rendezése következik Dánoson, Marosszentkirályon, Marossárpatakon, Magyarón, Vámosgálfalván, illetve Mezőrücsön. Ezek közül egyesek tervezési fázisban vannak, másoknál hamarosan elkezdődnek a munkálatok. 

Tervben van több híd felújítása is. A nyárádszentlászlói, illetve a vámosudvarhelyi híd javítására most folyik a közbeszerzési eljárás. A dedrádszéplaki hidat öt hónap alatt kell felújítania a kivitelezőnek. A Héjjasfalva községhez tartozó Küküllősárdon új hidat kell építeni, amelynek most készül a műszaki-gazdasági terve.


Két útszakaszt újítanak fel európai uniós alapokból 

A Nyárádtő – Mikefalva – Vámosgálfalva – Dicsőszentmárton közötti megyei útszakasz munkálatai 80 százalékban készültek el, ennek átadására augusztusban kerül sor. A beruházás összértéke 147,7 millió lej, ebből a megyei tanács önrésze 12,5 millió lej. A projekt magában foglalja a tervezést, az útszakasz teljes felújítását, a műszaki ellenőrzést, két új híd építését. A terv része 60 áteresz építése, 123 útkereszteződés korszerűsítése, 780 lakóház bejáratának felújítása és több mint 4.000 négyzetméter járda építése, továbbá 29 autóbuszmegálló kialakítása a távolsági járatok számára. 

A másik európai uniós beruházás a 106-os jelzésű megyei úton zajlik a Szentágota – Segesvár – Szeben megye határa közötti szakaszon. Az itteni munkálatok közel 60 százalékban készültek el. A projekt magába foglalja 37,2 km megyei út megerősítését és újraaszfaltozását, amiből 15,6 km Maros megyében található, egy új híd építését, az útpadkák rendezését, valamint az út menti buszmegállók felújítását. A beruházás összértéke 118,8 millió lej, a Maros megyére eső rész 52 millió lej, a Maros Megyei Tanács önrésze 1,3 millió lej. (mezey)

 Fotó: Maros Megyei Tanács