2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

de visszatér(ne) régi helyére

Elkezdődött a filmek nevezése az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválra, amelyet immáron a huszonkilencedik alkalommal szervez meg a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ), tavalyhoz hasonlóan a megszokottnál korábbi időpontban. 

A koronavírus-járvány szinte minden számítást áthúzott tavaly, és mivel nem tudható pontosan, ebben az évben miként alakul a járványhelyzet, és milyen szigorítások lesznek/maradnak érvényben az év második felében, az immáron hagyományosnak számító november eleje helyett idén a szeptember 

29-e és október 3-a közötti időszak mellett döntöttek a szervezők. Terveik szerint ugyanis visszatér a szemle a Kultúrpalotába, ha azonban a járványügyi intézkedések nem teszik lehetővé a filmfesztivál beltéri megszervezését, az elmúlt esztendőhöz hasonlóan a nyári színház fog helyet adni a vetítéseknek – ezért a korábbi időpont.

A filmek nevezése március 15-én elkezdődött, a szervezők augusztus 1-jéig fogadják a kisjátékfilmeket, animációkat, dokumentumfilmeket és kísérleti filmeket. (közlemény)


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató