2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Évértékelő Jedden

Elkészítette tavalyi évértékelő beszámolóját Jedd község polgármestere, amelyben számos megvalósításról esik szó. Ennek ellenére még mindig akadnak gondok és bosszúságok a megyeközpont szomszédságában fekvő, napról napra változó településen.

Nehéz döntésekkel, új tervekkel, a járványhelyzethez alkalmazkodva, a legjobb megoldásokkal igyekeznek fejleszteni Jeddet. Nagy kihívás ez egy olyan időszakban, amikor a világjárvány okozta bizonytalanságot és az abból fakadó gazdasági válságot is ellensúlyozni kell. Tudják, hogy merre kell haladni, de az már kevésbé világos, hogy milyen eszközökkel. „Emiatt a haladás nem lesz sem könnyű, sem pedig gyors” – jegyzi meg beszámolójában Bányai István, hozzétve, hogy a község ezután is minden lehetséges pénzforrást meg fog pályázni, ahogyan az elmúlt négy évben is, amikor annyi pénzt sikerült lehívniuk, mint a község húszévnyi saját költségvetése. A következő periódus Jedden az aszfaltozásról, Kebelében, Agárdon és Kebeleszentiványon a csatornahálózat kiépítéséről fog szólni – ígéri a polgármester. Hozzáteszi: az Európai Unió következő hétéves költségvetési ciklusában növekszik az erdélyi települések által is lehívható pénzalap fejlesztésre. Jedd erre készen áll, elkészült egy dokumentációcsomag, amely révén akár 18 millió euróhoz is hozzájuthat.

Polgármesterként emelt fővel zárta le az elmúlt évet és az első polgármesteri ciklusát – véli Bányai István –, sikerült letenni a fejlődés alapjait és megoldani alapvető problémákat. Folyik a csatornahálózat kiépítése a községben, ez már nagyrészt el is készült, a következő év közepére befejezik, de csak akkor tekinthető lezártnak ez a beruházás, amikor működik. Ezt követően kezdődhet az aszfaltozás. Az elmúlt évben három utcát sikerült is már szilárd burkolattal ellátni.

Jedden kibővítették és fejlesztették az óvodát, és megtették a szükséges lépéseket, hogy beindulhasson a napközi, ezt azonban a járvány nem engedte meg. Befejezték a munkálatokat a sportpálya épületénél, a négy faluban hét korszerű buszmegállót alakítottak ki, támogatták a helyi termelőket, hogy fóliasátrakat készítsenek, továbbá online piacot nyitottak számukra. Elkészültek a község területrendezési és fejlesztési tervei, online is lehet adót fizetni, beindult a szelektív hulladékgyűjtés – számolt be az apróbb eredményekről is a községvezető.

A szegénység felszámolását, valamint az iskolai lemorzsolódás megakadályozását célzó projektek révén tavaly 100 személy részesült IT-képzésben, 300 gyermek vett részt társadalmi-oktatási tevékenységben, 160 fő számára nyújtottak orvosi szolgáltatást, 30 személy kapott személyazonossági igazolványt és/vagy rokkantsági támogatást, 50 háztartás részesült kataszteri szolgáltatásokban, 200 személy kapott képzést polgári és vállalkozói ismeretekből, 300 támogatást biztosítottak tanfolyamokon való részvételre, továbbá 39 új helyi vállalkozás beindítását támogatták egyenként 25 ezer euróval.

A Jeddet érintő egyik legújabb projekt a községen áthaladó, Marosvásárhelyt Nyárádszeredával összekötő 135-ös megyei út szélesítése. A négy évre tervezett beruházást a Maros Megyei Tanács végezteti, ennek során az úttestet mindkét oldalon kiszélesítik (ezeket a részeket le is aszfaltozzák), a vízelvezető árkokat kibetonozzák. A tervben 144 bejáróhíd megépítése is szerepel, továbbá 38 mellékutca bejáratát javítják meg, korszerűsítik – tudtuk meg az intézmény sajtóosztályán, ahol azt is elmondták: a munkálatokat befolyásolja a Jedden folyó csatornázás, ezért itt kevésbé, de a települések között már jól haladtak a sáncokkal, bejárókkal. 

Bányai István kicsit másként látja ezt a kérdést: a sáncépítéssel már a nyomáti erdőben tartanak, miközben eredetileg úgy tervezték, hogy Jedd Vásárhely felőli bejáratánál kezdik az építést Kebele irányába. Ezzel szemben lefolyás nélküli sáncok épülnek, nem készültek átereszek. „Ott dolgoznak, ahol nekik kényelmesebb, de ahol igazán fontos volna, ott nem” – sérelmezi az elöljáró a kivitelező hozzáállását, ezért hamarosan újra tárgyalni fog a megyei önkormányzattal, elemzik a beruházás menetét, hogy „legyen egy rendszere”.

Jedden egyelőre kevés helyen látható az útszélesítési projekt eredménye  

Fotó: Gligor Róbert László

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató