2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szerencsés résztvevője voltam február 7-én, péntek délután a Procardia által szervezett Egészségolimpia 2014 eseménynek, ami mindenki kiemelkedően fontos, közérdekű rendezvényének számít.

Fotó: Bodolai Gyöngyi


Szerencsés résztvevője voltam február 7-én, péntek délután a Procardia által szervezett Egészségolimpia 2014 eseménynek, ami mindenki kiemelkedően fontos, közérdekű rendezvényének számít.

„Csak azt az életet érdemes végigélni, amelyet másokért élünk”, állította Albert Einstein. Nagy igazság. Lelkesedéssel, szeretettel, együttérzéssel és fiatalos lendülettel, ötletesen, nagy hozzáértéssel szervezik ezeket a rendezvényeket, amelyek széles tömegek érdeklődését keltik fel. A Procardia sok éven át végzi ezt a tevékenységet, amely nagy sikernek örvend. Ilyen jellegű és méretű rendezvénnyel még nem találkoztam. Szívből gratulálok!

Marosvásárhely legújabb történelmi korszaka hét csodája közül az egyik, szerintem, a Kikeli professzor úr által megálmodott, megvalósított és vezetett Procardia, az itt dolgozó lelkes közösség önfeláldozó munkája. Mindezt azért állítom, mert minden korosztály felé kinyújtják segítő karjukat, egyformán szólítják meg embertársaikat, korosztályra, nemre, nemzetiségre való tekintet nélkül.

Ha a szívünk a legfontosabb mindannyiunknak, akkor a Procardia nélkülözhetetlen Marosvásárhelynek.

Bereczki Sándor

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató