2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Január 9-én, szombaton a marosvásárhelyi műkedvelő képzőművészek és a műélvezők oázisában, az Unirea kiállítóteremben tárlatmegnyitó és könyvbemutató volt. A kötetben egyedi, művészeti értékű kézműves alkotásokat mutattak be.






Az ünnepi rendezvényen Czirjék Lajos, a Maros Megyei Képzőművészek Egyesületének elnöke és elődje, Ilarie Opris, valamint meghívottjaik szólaltak fel, akik az év első tárlatán, folytatva a hagyományt, az egyesületbe tavaly beiratkozott alkotók által kiállított művekről beszéltek. Jól sikerült az új tagok bemutatkozása, a kiállított festmények gazdag színskálát felvonultatva, különböző technikákkal készültek.
Vasile Mureşan marosvásárhelyi festőművész és restaurátor alaposan elemezte az alkotásokat, elárulva néhány kulisszatitkot arról, hogy miként készültek a művek.
A rendezvény második felében bemutatták a gyergyószentmiklósi dr. Márton László mérnök román nyelven kiadott Orologii muzicale şi clopotele lor című könyvét. Márton László neves gazdasági egységek vezetőjeként dolgozott, nyugdíjazása előtt és után is a fémek, a ritka fémek megmunkálási technológiáját kutatta a kézművességtől az új ipari eljárásokig. Az általa magyar és román nyelven kiadott kötetek a szakterületen kutató kollégái számára alapdo- kumentációnak számítanak. Az ország különböző múzeumainak munkatársaival közösen összeállított, Marosvásárhelyen bemutatott könyvben a székelyudvarhelyi vashámorban régi eljárással készült harangokról, valamint az ország múzeumaiban őrzött ingaórák harangjainak technológiájáról szól.
Márton László életpályáját, valamint a kötetet dr. Simon Adrian professzor, a MOGYTTE tanára és Ilarie Opriş mutatták be, majd az ismertetőt követően a jelenlevők kérdéseket tettek fel a kutatómérnöknek, írónak, aki érdekes részleteket árult el a megyénk műépítészeti remekművében, a segesvári óratoronyban levő szerkezetről.
Az esemény baráti hangulatban, dedikálással ért véget, abban a reményben, hogy sikerül még több, a technikát és a művészet összefonódását bemutató hasonló rendezvényt szervezni. (L. V.)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató