Javában tombol a koronavírus-járvány, és mivel kevesebb mint egy hónap maradt még hátra a parlamenti választásokig, a politikumot hevenyen megfertőzte a teljesíthetetlen ígéretek vírusa is. Ez a kórokozó ideológiamentes, és az általa okozott fertőzés számos csalódást fog okozni a szavazóknak a választás utáni időkben.
Az egyik legjellemzőbb tünete, hogy ellenzékiek és rendszerkritikusok egymást licitálják túl az adócsökkentési ötletekben. A nagyfiúk is tudják, hogy a reálgazdaság alkalmazottainak igen jelentős része minimálbéren él, így azt mindenképpen adómentessé tennék, de az új legények a magasabb fizetéseknek is csak a minimálbér feletti hányadát adóztatnák.
Normális időkben és gazdasági kontextusban ez a témakör joggal lehetne egy komoly választási és kormányprogram lényeges eleme bármely párt részéről, hiszen az alacsony bérek adóterhének csökkentése milliók életén könnyítene. Elviekben az is rendben, hogy az ebben rejlő politikai tőkét mindegyik párt igyekszik szavazatokra átváltani, de az ígérgetés mögött nyoma sincs fenntartható megoldásnak.
Ez leginkább abból látszik, hogy alig ejtenek szót ennek az adócsökkentésnek a vonzatáról, legfeljebb halvány utalásokban. Jelenleg szép hazánk államkasszája bevételeinek közel 60 százaléka az állami fizetésekre és nyugdíjakra megy, és ha a tendenciák maradnak, akkor ezeknek a kiadásoknak a hányada bőven kétharmad felett lesz a további nyugdíjemeléssel. Ráadásul a belengetett adócsökkentés további 20-30 milliárd lejt venne ki a bevételi oldalról. Így eléggé egyértelműnek tűnik, hogy aki adócsökkentést emleget, annak elég konkrétan kéne beszélnie arról is, hogy akkor a már érvényes állami béreket – és főleg a tovább emelendő nyugdíjakat – miből fogják fizetni, de arról szó alig esik. Mert főként a nem létező pénzeket két kézzel osztogató szoci ellenzék legfeljebb akkor nyúlna ezekhez a kiadásokhoz, ha puskával állnának a hátuk mögött a hitelezők, de a rendszerkritikusok tarsolyában sincs életképes magyarázat arra, hogy az adócsökkentéssel kieső milliárdokat miből pótolnák. Itt egyszerűen arról van szó, hogy ha már a nyugdíjasoknak nem lehet többet ígérni alaptalanul, akkor a minimálbéren élők sajnos nagyon széles rétegének kell valamit ígérni.
Hasonló lufikból lesz még egész füzérnyi az előttünk álló szűk hónapban. Majd utána következik a keserű ébredés, mert az államháztartás már felborult egyensúlyát megszorítások nélkül még egy értelmes kormánynak is nagyon nehéz lenne helyreállítania, azonban az eddigieket elnézve ilyen kormányzatra lehetőség nincs az aktuális kínálatban.
