Így állunk!
Nagyernyében nyolc fiatal, négy fiú és négy lány részesült először életében úrvacsorában és vált fogadalomtétele által az egyházközség felnőtt tagjává. Sok ez a nyolc ifjú egy 580 lelkes gyülekezethez viszonyítva, vagy kevés? – tehetjük fel a kérdést.
Nagyernyében nyolc fiatal, négy fiú és négy lány részesült először életében úrvacsorában és vált fogadalomtétele által az egyházközség felnőtt tagjává. Sok ez a nyolc ifjú egy 580 lelkes gyülekezethez viszonyítva, vagy kevés? – tehetjük fel a kérdést. (Az egyházközség nyilvántartásában 580 lélek szerepel. A 2011-es népszámlálási adatok szerint azonban 815-en vallották magukat reformátusnak Nagyernyében?!)
Mivel azonban a világon semmi sem egyszerűen kicsi vagy nagy, csúnya vagy szép, kevés vagy sok, hanem minden viszonylagos, ez is attól függ, hogy mihez hasonlítjuk. Ha például 1940-hez hasonlítjuk, amikor 32-en konfirmáltak, vagy 1946-hoz, amikor 23-an, lényegesen kevés. De ha a 2009-es évet vesszük összehasonlítási alapul, amikor mindössze hárman konfirmáltak, sokkal több. Amit a statisztikai adatokból leszűrhetünk, az, hogy 50–100 évvel ezelőtt sokkal nagyobb volt a gyermekvállalási kedv, mint manapság. Az utóbbi évtizedekben rohamosan csökken az erdélyi magyarság, székelység száma, a nagy arányú elvándorlás és a gyenge gyermekvállalási arány miatt. Porlunk, mint a szikla!
Még egy évszázada sincs, hogy egy Kárpátokon túli óriásamőba bekebelezte Erdélyt, és azóta is fojtogatja, felemészti. Az utolsó nagy falat a Székelyföld maradt, most ezt marcangolja teljes erejével. Hol vannak ma már a székelység több évszázadon át működő, egyedi öröklési törvényei, amelynek köszönhetően a Székelyföld hosszú ideig nem jutott idegen kézre! Rég nincsenek érvényben már azok. Feldaraboljuk, eladjuk a földjeinket, újgazdag idegenek vásárolják fel. Hol van a több évszázados tapasztalaton alapuló életmódunk, hétköznapjainkat és ünnepeinket meghatározó hagyományaink, szokásaink? Felrúgtunk mindent, igyekszünk elfeledni azt, ami megítélésünk szerint régi és elavult. Majmoljuk Amerikát és Nyugat-Európát. Úgy gondoljuk, ez a jó, ez a szép, ez a menő, a trend, a mértékadó. Így enyészünk el.
Hogyan szabadulhatnánk meg a bekebelezéstől, az enyészettől? Hagyományőrzéssel, identitástudat-növeléssel, összetartással, bátrabb gyermekvállalással… A kilátások szerint Erdély azé, és azé lesz, aki teleszüli!
És mindenekelőtt: „El ne add az ősi házat/ El ne add az ősi telket/ Hol a csűrön késő őszig/ Gólya madár kelepel./ Ha elfáradsz a világban/ Gyere haza megpihenni/ Az öreg fák árnyékában/ Szép időkre emlékezni! (Pósa Lajos: Anyám intése) Hát legyen ez mementó!
Nemes Gyula
