Már csaknem civilizált országban érezhette magát rövid ideig a romániai adófizető az új kormány beiktatásakor, amikor az ellenzéki szövetség szociáldemokrata feje egy beszéd erejéig érett politikusként viselkedett.
Már csaknem civilizált országban érezhette magát rövid ideig a romániai adófizető az új kormány beiktatásakor, amikor az ellenzéki szövetség szociáldemokrata feje egy beszéd erejéig érett politikusként viselkedett. De gyorsan kiderült, hogy egyelőre eszük ágában sincs az ellenzékieknek elővenni a józanabbik eszüket. Márpedig ha kitartanak a dackorszak nehézségeivel küszködő gyerekeknél még természetes viszonyulás mellett, a még megmaradt hitelüket is elveszíthetik azoknak a választóknak a szemében, akik már tudják, hogy lényegi változást nem hozott volna most egy hatalomváltás.
Addig teljesen érthető volt az ellenzék keménykedése, ameddig ki nem derült, hogy a koalíció nem bomlik fel, hanem új kormányt alakít. Ekkortól az is világos volt, hogy annak a beiktatását a balliberális szövetség nem tudja megakadályozni. Próbálkozni lehet persze akár alkotmánybírósági óvással is a parlamenti meghallgatások kapcsán, csakhogy amikor a törvényhozási szakbizottságoknak azért nincs létszámuk a miniszterjelöltek meghallgatására, mert az ellenzéki honatyák sztrájkolnak, az már kabaréba illik. Akkor lehetne ezt komolyan venni, ha az ellenzéknek lenne legalább egy tettre kész árnyékkabinetje, az épp beiktatotténál jobb, kézzelfogható kormányprogrammal, de ilyesminek nyoma sincs.
Az előbbiekben említett beszéd is aligha volt több üres szavaknál, hiszen tegnap az ellenzékiek az Európai Unió új pénzügyi egyezményének aláírásával kapcsolatos elnöki konzultációra sem mentek el. Ez egy olyan kérdés, amiben az időszerű hatalmi berendezkedéstől függetlenül mindegyik pártnak véleményt kellene nyilvánítania, mert ha Románia aláírja ezt az egyezményt, annak a választások utáni kormányokra nézve is következményei lesznek.
A költségvetés-politikai szabályok uniós szigorítása még akár jól is jöhetne egy olyan ország adófizetőinek, ahol anyagilag teljesíthetetlen ígéretekkel lehet kampányolni és választást nyerni. Vagy ahol az állam kenyerén élők sorsa naponta közéleti téma, de az adópénzeket előteremtő, szintén milliós nagyságrendű munkavállalói tábor és az ennek állást adó vállalkozói szféra a válság kezdetétől csak ígéreteket kapott, de boldogulását segítő átfogó gazdaságélénkítő programot nem. Ilyenre már nem tellett a hatalmi háborút mesteri szinten folytató politikumtól, és ha a kormányoldalon nem volt meg a hozzáértés, ez a távolmaradás az ellenzéktől akár egy beismeréssel is felérhet. Ha pedig a választó életszínvonaláért képtelenek csatázni a politikusok, gyakorlatilag mindegy, kinek a kezében van a kormányrúd.
