2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

In memoriam Szilágyi Lajos

Szilágyi Lajos (1937–2021) a Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Karán kezdte el tanulmányait 1956-ban, és az időközben egyesített Babeş–Bolyai Tudományegyetemen fejezte be 1960-ban. A következő évben, 1961-ben a magyar tannyelvű Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet tudományos folyóiratának, a negyedévente megjelenő Orvosi Szemlének a szerkesztőségi titkára, szerkesztője lett. Egyébként 1928–1938 között az Orvosi Szemle egy Kolozsvárt havonta megjelenő orvosi szakfolyóirat volt, amelyet 1955-ben a MOGYI újraindított. Húsz éven át az egyedüli, magyar nyelven is közlő természettudományi szakfolyóirat volt Romániában, majd 1975-től egybevonták az 1962-ben kétnyelvűvé vált orvosegyetem román nyelvű szaklapjával. Az összevonástól kezdve a Revista Medicală évi két számban jelent meg, és magyar, angol, francia, német nyelvű cikkeket, összefoglalókat is közölt. Az 1989-es változásokat követően a marosvásárhelyi orvosképzés és az újraalakult gyógyszerészképzés a formailag átnevezett Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen valósult meg. A változások szellemében az egyetem folyóiratának az elnevezése módosult, kettős címet kapott: Revista de Medicină şi Farmacie – Orvosi és Gyógyszerészeti Szemle.

Szilágyi Lajos 1961–1974 között főállásban az Orvosi Szemle/Revista Medicală szerkesztőségi titkári teendőit látta el: végigkövette a tudományos cikkeket a leadástól a nyomdáig, szerkesztette és javította őket. Mivel anyagi okokból kifolyólag a folyóirat már nem tartott fenn állandó alkalmazottat, 1998-as nyugdíjazásáig Szilágyi Lajos a MOGYE Rektori Hivatalának titkáraként feladatul kapta az egyetemen folyó tudományos kutatás követését és nyilvántartását, valamint a doktori iskola adminisztratív teendőit. Mindemellett ugyanúgy nyomdakész állapotba hozta az orvosegyetem szakfolyóiratába megjelenésre szánt tudományos cikkeket. Nyugdíjazása után az Erdélyi Múzeum-Egyesület szaklapjának, az Orvostudományi Értesítőnek korrektora, stilizálója hosszú éveken át. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (2019-től Marosvásárhelyi George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem) számos tanárának, itt végzett orvosának a monográfiáit, szakkönyveit gondozta, ezáltal szakmai kiteljesedését elősegítette. Kegyeletteljes köszönet illesse! Emléke legyen áldott!


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató