Interjú Bölöni Lászlóval

„Újra egy marosvásárhelyi 11-es áll a döntőben, és minden erejével tettre kész, hogy Marosvásárhelyt győzelemre vigye. Soós Zoltán a 11. a szavazólapon. Én neki drukkolok”

Bölöni Lászlót kérdeztük egy rövid interjúban arról, hogy mit gondol szülővárosáról, Marosvásárhelyről, a változás szükségességéről, a város jövőjéről, a helyi sportéletről és nem utolsósorban a jövő héten sorra kerülő helyhatósági választásokról.

Kire fog szavazni Bölöni László szeptember 27-én? Lehet változás Vásárhely életében? 

– Az ön szülővárosa, Marosvásárhely egy történelmi választás előtt áll most, szeptember 27-én. Mit gondol, változás következik a város életében, fejlődő pályára áll Vásárhely, vagy marad az egy helyben topogás?

– Amikor csak tehetem, hazamegyek. Vásárhely az otthonom, csak ott tudok igazán felengedni és kikapcsolódni. Sajnos az utóbbi tapasztalataim egyáltalán nem jók, nem felemelők. Az elmúlt 5-6 évben még egyenesen haza tudtam repülni Nyugat-Európából, ma már ez méreggel és időveszteséggel jár, hiszen Kolozsvárra vagy Szebenbe kell repülnöm, és onnan átevickélnem Vásárhelyre.

Személyesen ismerem a jelenlegi vezetést, éppen ezért nem akarom támadni őket, de bármilyen személyes ismeretségen túl sokkal, de sokkal fontosabb a város. Ugyanúgy, mint ahogy egy focicsapatban van egy kapus, egy hátvéd, akkor is a csapat érdeke áll a legelső helyen. Ez alapján elemezve szülővárosom helyzetét is, azt kell mondanom: „fiúk, itt valamit nagyon eljátszottatok”. Ennyi idő alatt ennél jóval többet kellett volna megvalósítaniuk. 

Azt el kell mondanom, hogy van néhány vagány hely a városban, mint a Víkendtelep, a Somostető, de ezeket még a kommunizmusból örökölték. Voltak fejlesztések, de azoknak már 15 éve, azóta semmi sem változott.

– Mi a véleménye a jelenlegi városi adminisztrációról?

– Pontosan az a baj, hogy a városvezetés nem csinált semmit az elmúlt években. Amikor Segesvár felől jövök be a városba, elgondolkodom, hogy miért kell hármasával parkoló autókat látnom a járdán? Hol vannak a megígért parkolóházak? Miért nem történt semmilyen előrelépés ezen a téren? 

Ugyanazokba a gödrökbe lépek bele, mint évekkel ezelőtt. Egyetlen új parkot, játszóteret nem alakítottak ki. A dolgozó embereknek nem mindegy, hogy munka után milyen körülmények között tudnak pihenni. Ezzel senki sem szembesíti a városvezetést, vagy ha van is valaki, választ nem kap a kérdéseire. Még nagyon sok ilyen példát tudok felhozni, ott van például a leromlott stadion, mellette a félbehagyott jégkorcsolyapálya, a toldozott-foltozott teniszpálya, és a sort – attól tartok – még sokáig folytathatnám. Az elmúlt évek ígéreteiből az égvilágon semmit nem valósítottak meg. Azt hiszem, ezzel elmondtam, hogy milyen a véleményem a városi adminisztrációról. 

– Ha Marosvásárhelyt összehasonlítja más városokkal, mik az észrevételei?

– Vásárhely életminőség szempontjából a 18. vagy a 22. helyen áll, attól függ, milyen statisztikát, felmérést olvasunk. Annak idején, mikor fogorvosként végeztünk, azért imádkoztunk, hogy nehogy Focşani-ba vagy Vranceába kerüljünk. Ma Focşani előbbre van a ranglistán, mint szülővárosom. Ezért „valakinek tartania kell a vállát, fiúk, ezért valaki hibás!” Azt hiszem, Vásárhely az egyetlen város, ahol nincs sétálóutca, emellett a légszennyezés kérdése sem megoldott, nem beszélve a közlekedésről. A városban gyönyörű épületeink vannak, de hol marad ezek restaurálása? Ha tényleg összehasonlításba bocsátkozunk, azt gondolom, nagy, fájdalmas különbségekre eszmélünk. 

– Hogy látja városunk sportéletét? 

– Jelen pillanatban hétvégenként senki nem megy ki a stadionhoz, sem örülni, sem tapsolni, sem mérgelődni. Hol van a focicsapat? Hol van a bajnokságra játszó kosárlabdacsapat? Hol van a kézilabdacsapat? Kik juttatták ide a vásárhelyi sportéletet? 

Ezen is komolyan el kell gondolkodnunk, hiszen a mindennapjaink mennek rá. A régi szép időkben, amikor még a városban fociztam, a 11-es mezzel a hátamon egy győztes meccsről jöttünk haza Bukarestből, és egy barátom, Florică Ispir elkezdte énekelni a S-au scuturat toţi trandafirii című dalt, aztán mind közösen énekeltünk. Boldogok voltunk. Pontosan attól voltunk boldogok, mert tudtunk örülni a csapat sikerének, a városnak is jó volt és nekünk személyesen is jó volt. Engem soha nem érdekelt, hogy ki rúgja be a gólt, hogy az román vagy magyar, engem mindig a professzionizmus és a játék érdekelt. 

A sport sok mindenre megtanítja az embert, és talán ez az egyik legfontosabb, hogy együtt dolgozzunk és örüljünk a közösen elért sikernek. Ezt hiányolom Vásárhelyről, és nem csak a sportéletből. Sok munka vár a városra, változtatni kell és fejlődni. 

– Ön, hogy képzeli Marosvásárhely jövőjét? 

– A jelenlegi városvezetés eljátszotta a lapjait, változtatni kell. Én hiszem azt, hogy Soós Zoltán kezében ott vannak a lapok és a megoldások a Vásárhelyt érintő problémákra. A szerencseszámom a 11-es, az ASA-nál és a Steauánál is ezt a számot viseltem a hátamon. A 11-es szám volt rajtam, amikor megnyertük a Bajnokok Ligáját. A sors érdekes fintora, hogy újra egy marosvásárhelyi 11-es áll a döntőben, és minden erejével tettre kész, hogy Marosvásárhelyt győzelemre vigye. Soós Zoltán a 11. a szavazólapon, nem kérte ezt a számot, hanem kapta. Nagyon remélem, hogy neki is szerencsét hoz a 11-es, mint ahogyan nekem. Én neki drukkolok.

Minden marosvásárhelyit arra biztatok, hogy szeptember 27-én ne hagyja ki a 11-est, és így győzhet Vásárhely! Most győzzön Vásárhely!