2024. november 25., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Iroda-lom

 …címmel indítottam rovatot az 1999-ben alapított országos napilapban, a Krónikában. Az irodalom ügyeiről firkáltam benne, de még az esztendőt sem érte meg. Volt, aki szerette, András tanár úr pedig ’egészen jónak’ tartotta. Egyetlen ember kedvéért nem működtetjük a rovatot, még akkor sem, ha a szövegek szerzője nem a szerkesztőségi szobában szotyolázik, hanem otthonról küldi a heti kétflekknyi dumácskát. Akkoriban hetente kotorásztam az irodalom szemétkosarában, s igyekeztem közzétenni az érdekesebb témákat. A Krónika 2000. ápr. 8-i számában jelent meg a soros heti szövegem, s abban Gábor Andor Doktor Senki című regényéről meséltem. A sztori a két világháború közötti újságírás boszorkánykonyhájába látogat, s csípős humorral emlegeti a ’békebeli’ időket és szokásokat. A regény főhőse Schenk I. János, aki véletlenül csöppen egy napilap szerkesztőségébe, s mihamar tulajdonossá avanzsál. Mivel nem ismeri a szakmát, a segédszerkesztő tanítja neki az újságírást: „Egy kis készpénzzel a zsebedben máról holnapra magad köré csoportosíthatod a legjobb magyar tollakat. Nevetni fogsz rajta, hogy ez milyen kevésbe kerül. Egy jó plakátnak a megrendelése, kinyomtatása, kiragasztása tízszer annyit kóstál, mint az a legelőkelőbb magyar író, akit azon a plakáton reklámozol. (…) A legrosszabbul menő lap sem rossz üzlet egy értelmes ember kezében.” – Kicsivel hátrább: „Elhiheted, hogy egy jó lap vezetéséhez nagyon kevés kell. Csak valamivel volnának okosabbak az emberek, mint amilyenek, akkor másképp volna. Különben: nem. Ha a lapcsinálók okosabbak volnának, akkor a publikum is okosabb volna, és ha okosabb volna, nem olvasna lapot egyáltalán.” 

 Nos, 2024-re eljutottunk a Gábor Andor által megjósolt állapotba: a mostanában épített házakból hiányoznak a könyvszekrények, egyre-másra szűnnek meg a könyvtárak, a székely fővárosban csupán két-három ’piacképes’ könyvesbolt működik, a lapok és folyóiratok csak tengődnek. Az ’alternatív irodalom’ – az internetes szubkultúra termékeiről van szó – persze él és virul, de komoly ember nem irodalomnak, csupán piszkozatnak tartja az effélét.

 Az irodalmi berkekben élő fajok ugyanolyan életközösséget alkotnak, mint a Duna deltájában tenyésző madarak vagy halak; ugyanúgy cserregnek-csattognak, akár a nádirigók, vöcskök és tücsökmadarak. Néha zajos csapatokba gyűlnek, és akkor csípik-vágják egymást, ellentétben a nagy halakkal, amelyek behúzódnak a nádasba, és lassan emésztik a bekapott pirkákat. 

 Eddig is gyűjtögettem ennek a – hol mulatságos, hol bosszantó – állatseregletnek a papíron rögzített nyomait, de újabban roppant furcsa dolgokat találtam. Azt már tudtuk, amit az imént idéztem, hogy „a legrosszabbul menő lap sem rossz üzlet egy értelmes ember kezében”, de azt csak mostanában találtam meg, hogy Ilia Miska bácsi miként próbálta meg vastüdőre tenni a Tiszatáj folyóiratot 1972-ben: „Novellát! Ez mindennél fontosabb. Az olvasmányosság hiánya megöli a folyóiratot!” (Idézi: moly.hu.) Ferenc gróf szintúgy az irodalom olvasmányossága ügyében morfondírozott: „Miért nem írnak szórakoztató, vidám könyveket az írók manapság? Hiszen nekik mindegy lehet, hogy szomorút vagy vidámat írnak, hiszen úgyis fikció az, amit írnak a mi pénzünkért.” (Bóka László: Nandu. Bp., 1973. 57. p.) 

 Sejthető volt, hogy a szabadpiaci verseny csak a legkiválóbbaknak kedvez, s a középszernek csak köménymaglevesre telik majd. Bödőcs Tibor és még vagy három pacák szép summát keres a fellépéseivel, de az erdélyi humoristákat nem tartja el az itteni piac. 2008-ban a Szomszéd Néni Produkciós Iroda éhségsztrájkot tartott (Kolozsváron) amiatt, hogy nem jutnak költségvetési apanázshoz. „Erdélyi pályázati forrásokat humoristák számára!” – kérték. Igaz ugyan, hogy a sztrájk csak egy percig tartott, de akkor is szívszorító az a fösvénység, amellyel a bukaresti kormányzat a humorista szubkultúrát kezeli. (Bundáskenyeret a humoristáknak! Transindex, 2008. febr. 19.) 

 Ámde – irgalom atyja, ne hagyj el! – a magas irodalmat is a Csomolungmáról lezúduló lavina veszélyezteti. December elején jelent meg egy interjú a Látó főszerkesztőjével (24.hu, dec. 2.), ebből idézek néhány mondatot. A riporter a „havonta megjelenő, igen kiváló és küllemében is nagyon szép irodalmi folyóirat bemutatója” kapcsán kérdezte az írót. A könnyeimmel küszködve olvastam: „Ha akarom, egyfelől megható, sőt heroikus, hogy néhányan eljöttetek Pestre Marosvásárhelyről (…), csak azért, hogy felolvassátok egy-egy írásotokat.” Mitől lenne heroikus? Nem társzekéren zötykölődtek, hanem repülővel utaztak. 

 A főszerkesztő imigyen utalt az írókat, költőket sújtó zord állapotokra: „Ott is, itt is van egy kultúraellenes politikai elit, csak ott [értsd: Bukarestben] ennek az elitnek nem ideológiai problémái akadnak, hanem anyagi kérdései. Az nem érdekli őket, hogy miről beszélnek a művészek, azt nem is értik, annyit tudnak, hogy kár pénzt adni rá.”

 2001 februárjában azért küldtek el a folyóirat mellett működő alapítványtól, mert nem foglalkoztam szívvel-igazán a „kiváló és küllemében is nagyon szép irodalmi folyóirat” terjesztésével. Eltelt 22 év, a szerkesztőség legfőbb problémája nem változott: „Igény lenne a folyóiratra, de a terjesztési hálózat nem működik. Előfizetés, postázás, szállítás, pláne egy másik országba, ez akadozik. Most dolgozunk az online előfizetési rendszer kiépítésén, ha elkezd működni, csak az lesz probléma, hogy a lap befér-e a postaládába…” – Ha csak ez a gond, akkor kérjék el Brassói Murgu Pál receptjét, aki kártyanaptár nagyságú (8x11,5 cm) hetilapot adott ki, Mini címmel, 1991. szept. – 1992. jún. között. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató