Itt a piros, hol a piros?
Olvastuk az újságokban az elmúlt napokban, hogy „nincs pénz a fogyatékkal élők támogatására”. Az Alpha Transilvană Alapítvány 1992 óta működik azzal a céllal, hogy a különleges szükségletű, vagy rossz anyagi körülmények között élő gyermekeket és felnőtteket díjmentesen segítse.
Olvastuk az újságokban az elmúlt napokban, hogy „nincs pénz a fogyatékkal élők támogatására”. Az Alpha Transilvană Alapítvány 1992 óta működik azzal a céllal, hogy a különleges szükségletű, vagy rossz anyagi körülmények között élő gyermekeket és felnőtteket díjmentesen segítse. 2002-ben hozták létre a súlyosan fogyatékos gyermekek nappali központját, a Kitartást, ahol kiváló szakemberek foglalkoznak súlyosan sérült kiskorúakkal. Csak az utóbbi időben 31 gyerek fejlődését, szocializálódását biztosították, de ezenkívül még 150 gyerek járt be hetente egy-két alkalommal gyógykezelésre. Csodálatos, humánus elképzelés, nagyszerű szociális cselekedet ez, ugyanakkor egy demokratikus ország természetes és kötelező velejárója.
Igen ám, de nagy meglepetésünkre és megbotránkozásunkra értesültünk róla, hogy az alapítványnak be kellett zárnia a Kitartás kapuját, búcsút kellett vennie beteg gyermekeitől, valamint 64 alkalmazottjától. Mégpedig támogatás hiányában, a központot fenntartani, támogatni hivatott hatóság szerint ugyanis NINCS PÉNZ! Hát csoda, ha összeszorul a szívünk, ökölbe a kezünk? Meg szabad szüntetni egy ilyen létesítményt? Nem, semmilyen körülmények között nem lett volna szabad, hiszen ezek a beteg gyermekek éppen olyan teremtményei Istennek, mint bárki más ezen a földön, nekik is joguk van élni, akkor is, ha életük kín és szenvedés, sőt, annál inkább. Vajon valóban kihalt belőlünk az emberség, a tisztesség, a becsület? Na, de nem tudjuk mire vélni, hála Istennek az illetékesek mégis meggondolták magukat, és párnapi bezárás után újra megnyitották az iskola kapuit. Megszólalt valakiben vagy valakikben a lelkiismeret, vagy pedig elgondolkoztatta őket a város lakosságának jogos felháborodása? Ez most már nem is fontos, a lényeg az, hogy mégis van pénz. Itt a piros, hol a piros? Nincs pénz, van pénz. Van bizony! Aki ilyen, valóban humánus célokra nem tud pénzt adni, hogyan tud több ezer személy részére banketteket, házassági évfordulókat, nők napját, eszem-iszomot stb. rendezni gazdag menüvel, tombolával, miegymással? Gyakran visszhangzik a média halmozottan hátrányos helyzetű, beteg emberek panaszaitól, jajkiáltásaitól, akiknek azt a bizonyos havi 530 lejes gondozói segélyt is, amit a törvény előír, két-három hónapi késéssel folyósítja a polgármesteri hivatal. Bizony, hiszen a januári járandóságaikat még a mai napig (március 14) sem kapták meg. Tényleg nem ártana elgondolkozni azon a polgármester, alpolgármester és tanácsos uraknak, mit tennének ők, ha a fizetésüket három hónapos késéssel kapnák kézhez.
Üdvös dolog lenne, ha a lelkiismeret gyakrabban szólalna meg azokban a személyekben, akiknek őrködniük kell afölött, hogy váro-sunk minden polgára emberhez méltó életet élhessen és törvény biztosította jogait élvezhesse.
Szilágyi Domokos
