Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Építkezési vállalkozóként nagyot álmodott. János vitéz Tündérországban véletlenül tapasztalta meg a feltámadás csodáját, amikor a tóba dobott rózsából feltámadt a kedvese. Talán a főszerep, talán más titkos érzés indította Szabó Pétert, hogy új élet erejével pezsdítse fel Székelycsókát. „Az egész 2011 augusztusában kezdődött, amikor a faluban járva egy cigány család azzal támadott le, hogy vásároljam meg a házukat. Nem tudták, hogy ki vagyok, és azt sem, hogy lényegében a másfél évszázaddal ezelőtt Szabó Ferenc dédnagyapám által épített parasztházat kínálják nekem” (Krónika, 2012). Megvásárolta a házat és még tíz telket is mellé. Felújította az ősi lakhelyet, és két telekre új, saját tervezésű, ám környezetbe illő tornácos parasztházat épített.
Szabó Péter tovább szőtte álmait. Keresz-tyén életszemlélettel gondolt az öregekre is. „Összeszorul a szívem, amikor állami vagy egyházi öregotthonba lépek, és az ottani összezártságot, természetellenes életkörülményeket tapasztalom. Látom a 84 esztendős (ma már 90 éves), vásárhelyi magánházban élő édesanyámat, mennyire örül annak a kis, néhány négyzetméteres udvarának, a pár szál virágnak, a néhány tő paradicsomnak, amit órákig tud babusgatni. Amikor meg elfárad, a tornácról csodálja őket” (Krónika, 2012). Természetközeli, kis lakásokat képzelt el egy nagy telken. A terület közepére pedig diófák árnyékában társalgót és orvosi rendelőt tervezett. „Az öregeket itt nem fenyegetné az összezártság veszélye, itt mindenki otthonosan érezné magát” (Krónika, 2012). Sajnos, a nemes álmot porrá zúzta a bekövetkező gazdasági világválság.
János vitézi lelkülettel valahogy mindig a természethez illeszkedően gondolkodott. A fával különösen jó barátságot kötött. Mi lesz, hogyha János vitéz megöregszik, és nem lesz képes megülni a lovat? Erre való a hintó. Szabó Péter ugyan nem az öregségre gondolt, de készített egy saját tervezésű hintót fából. A díszes alkotás igazi gyöngyszeme a dalos faragómesternek. Karcsú vonalai művészi és esztétikai érzékről árulkodnak.
A hintót egy igazán korszerű ötlet követte, amely igazi ritkaság is: egy fából készített autó. Ismét fa, és ismét természetközeliség. János vitéz annak idején kardjával bizonyította tehetségét. Szabó Péter faragómesteri tudását egy autó hitelesíti. A hintókészítés alatt már sok tapasztalatot szerzett a fából készülő, mozgó járműveket illetően, így – mint mindig – kellő önbizalommal kezdett hozzá az autófaragáshoz. Természetesen munkatársai is voltak a bonyolult feladatban.
A fa lassan kezdett autóvá alakulni a fűrészek, vésők, fúrók és egyéb szerszámok nyomán, amikor igazi, mesebeli csoda történt. A mester koronkai vendégházát kiadta egy fura vendégnek. Ez a látogató egyszer belépett a műhelybe, és amit ott látott, attól a lélegzete is elállt. Ott állt a fából születő autó mellett. És hogy ki volt ez a vendég? A rejtélyes idegen a Susi and James német cég tulajdonosa volt. Rendkívül megtetszett neki a faautó, és arra kérte a faragót, hogy lehessen ez az autó a cég úgynevezett reklámarca, ugyanis a német vállalat autószoftverek gyártásával foglalkozik. Szó szót hozott, és a fából faragott luxusautó meghívást kapott 2015-ben a frankfurti autókiállításra, ahol döbbenetes sikert aratott. A teljesen kész jármű, bár fából készült, a legmodernebb navigációs és biztonsági felszereléssel is büszkélkedhetett. A Júlia nevet viseli. Így tehát János vitéznek Iluskája volt, Szabó úrnak pedig Júliája – méghozzá kettő, mert az autó a felesége nevét kapta tiszteletből, mivel rengeteget kellett nélkülöznie férjét az autóépítés miatt.
Azóta újabb tervei vannak az éneklő faragónak. A kor legmodernebb fadekorációs autóját igyekszik elkészíteni, de ezt már teljesen elektromos változatban. A jármű szénszálas technológiával készül, és benne a díszítőelemek lesznek fából. Ez az autó is közel áll a befejezéshez. Szabó Péter reményei szerint „ha az Úr is megengedi, a nyárig befejezem” (2019 nyaráig). Ez a terv már sorozatgyártásra is alkalmas lesz, ugyanis minden összetevőnek megvan az úgynevezett matricája.
E ritka tevékenység miatt a faragómester kissé sajnálkozik, hogy énekesi karrierjét mellőznie kellett. Bevallása szerint azért nem lép színpadra, mert „ilyen nagy projekt mellett nem tudok helytállni profi módon, de az iparművészet is nagyon kedvemre való”.
Szinte megszégyenítő az a nyugalom, amivel az elfoglaltsága közepette is beszélni tud. „Istenre bízom a jövőre váró esetleges terveim, de az biztos, hogy mindent nagy szeretettel csinálok, és hála istennek, a családom mellettem áll, ami nem is olyan kis család, mert a két fiunk és a két lányunk mellett egyelőre három unokával is megáldott az Úr. Kihasználom az alkalmat, és azt üzenem a fiataloknak, hogy álmodjanak nagyokat, ne adják fel álmaikat, és lehetőség szerint minél több gyereket vállaljanak, mert emberileg a legszebb és a legértékesebb dolog az életben a gyermekáldás”.
Az énekléssel kapcsolatban megszívlelendő véleménye van a mesternek. Ha nem szívből jön az ének, semmit sem ér. A jókedvvel énekelt ének meglátszik az ember arcán, szemének csillogásán. Amikor az ember rezzenéstelen arccal énekel, akkor csak színlelt az az érzés, amit a dal hordoz. De mit ér, ha csak képmutatásból kényszerítjük ki magunkból a dallamot? Van benne öröm? Nehogy életünk más területei is olyanok legyenek, mint az általunk énekelt énekek!
János vitéz, Szabó Péter – a kitartás, a lankadatlan küzdés, a szeretet és a hűség példaképe. János vitéz nem dobta tűzbe a furulyáját csak azért, mert máshonnan más divat szelei fújtak. Szabó Péter továbbra is dalol, akkor is, ha körülötte egyre többen lekicsinylik az éneklés értelmét. Aki tapasztalja, az tudja, hogy „akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek”.