2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kiváló tanárokat és edzőket díjaznak

A Közösségért Alapítvány keresi azokat a nevelőket, mentorokat, akik ösztönzik a tehetséges gyermekeket, mellettük vannak, támogatják a továbblépésben, felkészítik őket a versenyekre, ha kell, velük együtt pályáznak, segítik őket akár az anyagi források megtalálásában is. Jelölni december 31-ig lehet.

Évente tíz olyan tanárt, edzőt, nevelőt díjaznak, akik

– 18 év alatti fiatalokat oktatnak, képeznek, szakköröket vezetnek, versenyeket, találkozókat szerveznek, önzetlenül és eredményesen segítik diákjaik iskolán kívüli tevékenységét, szakmai pályafutásuk elindulását;

– akiknek jelentős szerepük volt tanítványaik életében;

– tevékenységük során a helyi közösség megbecsülését, a szakterületükön dolgozó kollégáik elismerését vívták ki.

A MOL Romania által támogatott pályázatra bárki nyújthat be jelölést online egyénileg vagy csoportosan a https://pentrucomunitate.ro/hu/mentor oldalon. 

A Mentor Díjjal szeretnék felhívni a közvélemény figyelmét azokra a tanárokra, nevelőkre, edzőkre, mentorokra, akik tehetséges fiatalokat fedeztek fel, a háttérből segítették tanítványaik első lépéseit, akiknek áldozatvállalása, munkája nagyban hozzájárult egy-egy fiatal képességeinek kibontakozásához.

Tíz év alatt, 2010–2019 között, 100 Mentor Díjat osztottak ki, Maros megyéből Ioanovici Eleonora tánctanár, Barátosi József Gábor sakkedző, Sebestyén Julianna matematikatanár, Peteley Attila úszóedző részesült a díjban. 

Ha ismer ilyen tanárt, edzőt, mentort, jelölje őt a tehetségek gondozói számára létrehozott Mentor Díjra! – áll a felhívásban. Bővebb felvilágosítás a https://pentrucomunitate.ro/hu oldalon. A Közösségért Alapítvány kuratóriuma 2021 februárjában választ a jelöltek közül, a díjátadást pedig az ezt követő időszakban szervezi meg. A legérdemesebb jelöltek közül A Közösségért Alapítvány kuratóriuma tíz személyt választ ki és részesít Mentor Díjban. A díj a Mentor Trófea, egy oklevél és 8.000 lej pénzjutalom. Az értékelésnél a kuratórium elsősorban azt vizsgálja, mekkora része volt a mentornak az általa felkészítettek sikerében. Jelölni 2020. december 31-ig lehet. A díjazásra érdemes jelölések száma minden évben jóval meghaladja a lehetséges díjazottak számát, azonban a jelöléseket a következő években is meg lehet ismételni.

„A Mentor Díj 2020-as kiírására online lehet jelölni év végéig, A Közösségért Alapítvány honlapján. A jelölőket, az iskolásokat és fiatalokat is arra bátorítjuk, hogy működjenek együtt, jelöljenek csoportosan, és a jelölések összeállításakor használják kreatívan a közösségi oldalakat vagy a multimédia kínálta lehetőségeket. A díjazottak kiválasztásában a zsűri leginkább a jelölésekbe foglalt részletekre és személyes beszámolókra támaszkodik” – nyilatkozta András Imre, A Közösségért Alapítvány ügyvezetője.

További információkat írásban a mentor@pentrucomunitate.ro e-mail-címen, illetve a 0752-018-760 vagy a 0755-045-699-es telefonszámon lehet igényelni.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató