2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Korszerű sportcsarnok Dicsőszentmártonban

Már csak a gáz- és villanyhálózat műszaki átadására várnak, és használatba adhatják a dicsőszentmártoni Avram Iancu általános iskola vadonatúj sportcsarnokát.


A helyi önkormányzat Iskola utca 22. szám alatti területére épült létesítményt kormányfinanszírozásból valósították meg, a beruházás értéke hozzávetőleg ötmillió lej volt. A terv 2014-ben készült, a finanszírozási szerződést 2016-ban írták alá, a munkálatokat tavaly kezdték el, a kivitelezésre pedig tíz hónapot szántak. A sportcsarnok lelátóin elhelyezett ülőhelyek száma 180, a játékosokkal együtt a terem  ideális befogadóképessége 245 személy. 

Kérdésünkre a polgármester elmondta, hogy a sportcsarnokot délelőtt az iskola diákjai használják, a délutáni órákban pedig bérbe adják a sportkedvelőknek. Mint hangsúlyozta, nemcsak a város, hanem a környék legszebb és legkorszerűbb sportcsarnoka lett a dicsőszentmártoni. Múlt héten pénteken a miniszterelnök és az őt elkísérő hivatalosságok is meglátogatták a kormánytámogatásból épült sportlétesítményt. Sorin Megheşan polgármester elmondása szerint a kormány az utóbbi négy évben az Országos Beruházási Alap révén több mint hétmillió eurót juttatott Dicsőszentmártonnak nagyberuházásokra. Az önkormányzat által megpályázott összegeket a Kis-Küküllőn áthaladó új közúti híd, az ANL-s tömbház, a művelődési központ megépítésére, 12 utca korszerűsítésére és a bábahalmi bekötőút aszfaltozására, a Botorka-patak hídjának és az Avram Iancu iskola tetőzetének a felújítására használták.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató