Jövő a kaláka jegyében

Székely megyék tizenharmadik ünnepe

A kóruszene és a népi muzsika legszebb dallamai gyűltek „kalákába” péntek délután, a 13. Székelyföld Napok megnyitóján, a Kultúrpalota – két év korlátozásai után újra telt házas – publikumának gyönyörűségére. Mint ismeretes, Maros, Hargita és Kovászna megye idei közös, tíznapos ünnepén a marosvásárhelyi rendezvénysorozaté a központi szerep. Az október 16-áig tartó program nyitómozzanatán természetesen mindhárom megye képviseltetett.

Az együttlét hangulatát a palota nagytermében felállva énekelt nemzeti imánk és a székely himnusz teremtette meg. Kányádi Orsolya, a gálaest házigazdája Széchenyi István szavaival köszöntötte a jelenlevőket – „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen” –, majd a Székelyföld Napok ez évi mottójára, a közösség egységét jelző kalákára hívta fel a figyelmet. A továbbiakban Péter Ferenc Maros megyei tanácselnök szólt a jelenlevőkhöz.

– A babona szerint a 13-as szám nem tartozik a legszerencsésebbek közé, és ha még péntekre is esik, azt mondjuk, hogy kétszeresen rossz. Ebben az esetben úgy érzem, különösen szerencsés kell hogy legyen ez a szám, és ugyanakkor ígéretes is, hiszen még a rendezvénysorozat elején vagyunk. Mindenképpen biztató, hogy két év megszorításai után idén egy teljes értékű rendezvényt szervezhettünk, azt is mondhatnám, hogy minden visszatért a régi kerékvágásba, hiszen nyugodtan ülhetünk egymás mellett a különböző előadásokon, és kulturális intézményeink is teljes kapacitással működhetnek. (…) 

Ismét meg kell találnunk az egymáshoz vezető utat, fel kell újítanunk, meg kell erősítenünk háttérbe szorított személyes kapcsolatainkat. Hiszem, hogy mindezekre az egyik legjobb lehetőséget a Székelyföld Napok kínálják. (…) Van egy közmondás, miszerint „Ha gyorsan akarsz menni, menj egyedül. Ha messzire akarsz jutni, menj együtt másokkal.” Kimondatlanul, de ez a gondolat motoszkált bennünk is, megyeelnökökben, amikor megszületett ennek a közös rendezvénysorozatnak az ötlete. (…) Az események gerincét a megyei kulturális intézmények által utaztatott, elcserélt programok, illetve a székelyföldi települések által betervezett saját rendezvények adják. Így válik igazán közösségi eseménnyé a Székelyföld Napok – emelte ki Péter Ferenc, majd Kovács Áron építész gondolatait idézte: – „A kaláka emberemlékezet óta természetes része az egyszerű ember életének. Olyan társas munka, amelynél a közösség tagjai egymásnak kölcsönösségi alapon munkát végeznek, és amelynél a segítők együtt, egyszerre, társaságban és rendszerint szórakozással egybekapcsoltan dolgoznak. Az ilyen találkozásokból alakulnak ki igazán mély, szoros emberi kapcsolatok, (…) ilyenkor kovácsolódnak valódi közösséggé az egyéni életek”. (…) Ez a vezérgondolata a mai rendezvénynek is. Erre a rövid időre megszűnnek a mesterségesen kijelölt közigazgatási határok, és Székelyföld egységes térként mutatja be értékeit, szellemi, tárgyi javait, hagyományait. (…) Ahogyan elődeink is házaikat kalákában építették, Székelyföld jövőjét is csak úgy tudjuk biztosítani, ha mindannyian kalákában ezért dolgozunk. 

„Ahogy a kovász a kenyér lelke…”

Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke régiónk kistérségeinek erőteljes helyi identitásáról tett említést, amelyre, „akárcsak a hagyma héja, úgy simul rá a Székelyföld, majd az erdélyi és a magyar identitás. Ez a többrétegű identitás több szempontot, szélesebb rálátást ad arra, hogy miként vagyunk mások, miként létezünk mi a világban”.

– Ahogy a kovász a kenyér lelke a növekedésben, úgy a Székelyföld Napok is elindítottak egy izgalmas folyamatot, így segítve Székelyföld kulturális előterének kiteljesedését. (…) Merjünk nagyokat álmodni, és higgyünk abban – ami egyébként benne is van a lelkünkben –, hogy erősek tudunk lenni. (…) Az elmúlt ezer évben megtanultunk vékony jégen járni, megtanultuk, hogy nincs miért aggódnunk, nincs miért kapkodnunk. Ezer év alatt hányan és hányan akarták a vesztünket, de hol vannak ma már? Hol vannak a tatárok, a törökök, a Habsburgok, a szovjetek, a kommunisták, a fasiszták? Mind eltűntek a történelem süllyesztőjében. Nekünk itt, a Székelyföldön mindig volt erőnk és időnk ahhoz, hogy a saját dolgainkat egyről a kettőre rakva jussunk előre – hangsúlyozta Kovászna megye tanácselnöke.

A sajátos konokság gyümölcse

Bíró Barna Botond, a Hargita Megyei Tanács alelnöke a kultúrát a székely identitás egyik oszlopának nevezte, majd az ünnep mottójára tért ki.

– A kaláka ellenállás, székely konokság, bele nem nyugvás a külső körülményekbe. Az elmúlt évszázadokban templomokat, iskolákat, családi házakat építettünk így. Eleink a Székelyföldet építették kalákában, mert nem nyugodtak bele a „nincsbe”, hanem tudták azt, hogy egymásra és igazán csakis egymásra számíthatnak. A 21. században a szellemi értékek kalákájára van a leginkább szükség, arra, hogy egymást erősítsük, biztassuk, hogy a felnövő nemzedékeknek megfelelő oktatást, családi támogatást nyújtsunk, élni és boldogulni képes teret, közösséget alkossunk. (…) Nemcsak a kultúránkat kell együtt megélnünk – bár ez az alap, ami egyedivé tesz minket –, hanem együtt kell dolgoznunk a kis közösségektől a nagyvárosokig, hogy Székelyföldnek ne csak múltja, jelene, hanem székely jövője is legyen.

Megújuló, megújító erő

Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa képviseletében dr. Lukács Bence Ákos vezető konzul a régió egyedi értékeire hívta fel a figyelmet, amelyek a globalizáció közepette is érintetlenek maradtak. 

– Az üveggyöngykalmároknak nem szabad odaadnunk az aranyunkat. Jó, ha emlékeztetjük magunkat, hogy az arany, Székelyföld lelki, szellemi kincse nem anyagi természetű, hanem hit kérdése, és ha elfecséreljük, nem lehet visszaszerezni. Bizonyára önök szülőként átélték, hogy a gyermekeik számára milyen elemi erővel bír a magyar népdal, néptánc, a Jankovics Marcell által újraalkotott magyar képvilág, magyar népmese, a kézműves-foglalkozások. Mi abban a felmérhetetlenül szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem könyvekből vagy felvételekből kell megismernünk azt, ami a miénk, hanem csupán felelősséggel kell megélnünk és továbbvinnünk. Meggyőződésem, hogy Székelyföld és a székelység a mindenkori kihívásokra továbbra is jó választ adó, mindenkor megújulni és az egész nemzetet megújítani tudó erő marad, ami valódi, tehát élhető alternatívát kínál a mai kihívások között.

Az ünnepi beszédeket különleges zenei és vizuális élmény, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia és a Maros Művészegyüttes közös előadása követte. A művészegyüttes táncosai – akik a megnyitó előtt székely viseletükben színpompás sorfalat állva fogadták az érkezőket – kibédi, vajdaszentiványi és mezőmadarasi táncokkal dobogtatták meg a szíveket, a műsor líraibb pillanataiban Kásler Magda énekelt. A filharmónia vegyes kara Albert Zsuzsa-Katalin vezényletével Birtalan József, Bárdos Lajos, Ioan D. Chirescu, Gavriil Musicescu, Constantin Arvinte és Lucian Nireşteanu műveiből szólaltatott meg néhányat. A gálaest fénypontja Kodály Zoltán remekműve, az Esti dal volt, amelyben a kórus és az együttes hangja egymásra talált és egymásba fonódott: „Adjon Isten jó éjszakát, küldje hozzánk szent angyalát, bátorítsa szívünk álmát” – hangzott fel a kérés, amely az elmúlt évszázadokban újra meg újra meghallgatásra talált.