2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány programja

Hátrányos helyzetű fiatalok támogatására hirdeti meg hatodik alkalommal a MOL Románia és A Közösségért Alapítvány a Jogosítvány a jövőhöz programot. A kiírással a hajtási engedély megszerzésének költségeit fedezik hátrányos helyzetű fiataloknak. A pályázatok benyújtásának határideje: 2021. január 23.
A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány hatodik alkalommal hirdette meg a Jogosítvány a jövőhöz programot, amely olyan fiatalok számára fedezi a bármilyen kategóriájú hajtási engedély megszerzésével járó költségeket, akik nehéz anyagi körülmények között élnek, és akiknek a munkavállalásnál feltétel vagy előny a jogosítvány, illetve azoknak, akik már dolgoznak, hasznos eszköz a munkaköri teendők ellátásában vagy kiterjesztésében.
A Jogosítvány a jövőhöz programban 17-25 év közötti, hátrányos körülmények között élő fiatalok vehetnek részt, akik B, C vagy D kategóriájú gépjárművezetői engedélyt szeretnének szerezni, beleértve a traktorra, trolibuszra és villamosra érvényes hajtási engedélyt is. A pályázatokat jövő év január 23-ig lehet benyújtani online vagy postai úton.
„A pályázási időszak két hónap, ezalatt folyamatos tájékoztatást biztosítunk minden érdeklődő számára. A pályázatokat postán vagy online lehet küldeni. A versenyben való részvétel feltétele az egyszerű űrlap helyes kitöltése és az öt kötelező dokumentum csatolása. Előnyt jelent egy munkáltatói igazolás, amely tanúsítja, hogy a pályázó hajtási engedéllyel munkahelyhez juthat, valamint az ajánlás egy civil szervezettől vagy más intézménytől, amely alátámasztja a támogatás szükségességét” – tájékoztatott András Imre, A Közösségért Alapítvány ügyvezetője.
A program öt kiírásában eddig 80 fiatalnak sikerült megszerezni a hajtási engedélyt, 71 fiatal tanulmányait folytatja vagy vizsgára készül. A program eddigi öt kiírásában összesen 80 fiatalnak sikerült befejeznie tanulmányait: 69-nek sikerült megszereznie a B kategóriás hajtási engedélyt, 8-nak a C-t, egynek B kategóriás jogosítványt átalakított járműre, egynek B96-ra (járműszerelvény vezetésére alkalmas engedély: B kategóriájú gépkocsihoz kapcsolt nehéz pótkocsi, melyek össztömege nem haladja meg a 4.250 kg-t), egy fiatal pedig mezőgazdasági vontatóra, traktorra, szerzett jogosítványt. 71 fiatal tanulmányait folytatja vagy vizsgára készül.
„A pályafutásuk elején álló fiatalok számos nehézséggel szembesülnek, különösen azok, akik hátrányos körülmények között nevelkedtek. A nehézségeket a járványhelyzet fokozta. A MOL Románia felismeri a jelenlegi helyzet kihívásait, és örömmel áll a Jogosítvány a jövőhöz újabb kiírásával a támogatásra szoruló fiatalok mellé. A program iránti érdeklődés állandó növekedése igazolja ennek hasznosságát. A MOL Románia továbbra is a közösségek elkötelezett partnere marad, és ezután is jelen leszünk ott, ahol szükség van ránk” – nyilatkozta
Camelia Ene, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.
A programmal és a pályázattal kapcsolatos bővebb információ a www.kozossegert.ro és a www.molromania.ro honlapokon található – tájékoztatott András Imre, a Közösségért Alapítvány ügyvezetője és Felméri Erzsébet, a MOL Románia CSR és PR-koordinátora.



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató