Johann Schuller von Rosenthal polgármester élete és bukása (2.)

Segesvár egyedülállóan híres-hírhedt történelmi személyiségének élete 320 éve, 1703. szeptember 28-án tragikusan ért véget. A városról szóló jelenkori útikönyvek mindegyike megtekintésre méltó nevezetességként említi a település főterén álló impozáns épületet, a Schuller-Rosenthal-házat.

Röviden összefoglalva életét, amit az első részben olvashattak, Johann Schuller elrabolt gyermekként Törökországban nőtt fel, majd a szultán kegyelmét elnyerve, tehetséges ifjúként hazatérhetett Segesvárra, ahol csizmadiaként dolgozott. Mivel jól beszélt törökül, Apafi Mihály fejedelem idején török követként működött, és a fejedelem annyira elégedett volt munkájával, hogy ajándékként nemesi levelet kapott. Ettől kezdve gyorsan emelkedett a társadalmi ranglétrán, esküdtszéki tag, székbíró, királybírói rangot szerzett, majd elnyerte Segesvár polgármesteri címét is. 

Hamis pénzverés

Apafi fejedelem halála után az osztrák kézre került Erdélyben a szász nemzetiségű tisztségviselők gyanakvóan nézték a török–magyar barátságot ápoló Johann Schuller von Rosenthal életét, és felmerült a gondolat, hogy gyors meggazdagodása mögött tisztességtelen dolgok, lopás, rablás, sőt pénzhamisítás állhat. 

A polgármester házában folyó pénzhamisítás gyanúja azért is merülhetett fel, mert sok ismert és ismeretlen személy jött-ment a ház körül, hallatszott a fújtató hangja és a pénzverés jellegzetes zaja a házban elhelyezett rézműhelyből. Kiderült, hogy maga a polgármester is hamis pénzzel fizetett vásárlásai alkalmával, különösen a környező falvakban. Ennek ellenére, ha valaki hamisításról beszélt előtte, azzal fenyegetőzött, hogy kivágják annak a nyelvét, és lelövik! A hamis pénzverés „felháborító arroganciával” folytatódott, egyre több résztvevőt vontak be, akiket silány helyzetük arra ösztönzött, hogy akár tiltott eszközökkel is pénzt keressenek. 

A 17. század közepe után erősödött a török elnyomás, egyre jelentősebb adóteher sújtotta Erdély lakosságát, különösen a szászokat, akik az adók 75 százalékát kellett kifizessék, ugyanis a magyar nemesek és a székelység nagy része adómentes volt! Segesváron és környékén ragályos betegségek is tomboltak, 1676-ban a város nagy hányada tűzvész áldozata lett, a polgárok jelentős kölcsönt vettek fel az erdélyi nemesektől, óriási kamatra. A tartozás tíz év alatt a hatszorosára növekedett! Ráadásul rablóbandák is fosztogattak, elszegényedés, kétségbeesés, tömeges pusztulás volt a városban (tíz év alatt a lakosság egyharmada vesztette életét). A rossz körülmények még jobban növelték a kapzsi Rosenthal iránti ellenszenvet.

J. Schuller von Rosenthal fia, Schuller Junior is tiltott eszközökkel akart pénzt keresni. Szövetkezett egy elhunyt városi jegyző özvegyével, akinek pénzre volt szüksége, hogy vidám életet éljen, továbbá két rézművessel, egy rézművessegéddel, egy ónöntővel és egy pénzhamisítóként ismert kolozsvári személlyel együtt titkos társaságot hozott létre. A társaság pénzverő eszközöket, ezüstöt szerzett, és hamis pénzt vert a Schuller-ház belterületén. 

A Gubernium fülébe is eljutott 

A következő hónapokban a pénzhamisítás egyre nagyobb méretet öltött, egyre több résztvevőt vontak be a szervezők, egészen Kőhalomig, és híre eljutott Nagyszebenbe, az ott székelő Gubernium (kormányzóság) tagjainak a fülébe is. A Gubernium vezetői élet-halál urai voltak Erdélyben.

Az erdélyi királyi kormányzóságot 1691-ben állították fel a Diploma Leopoldinum név alatt ismert hitlevél alapján. Ez volt az az okmány, melyet I. Lipót német-római és osztrák császár, magyar király 1690 októberében írt alá az erdélyi rendek által Bécsbe küldött képviselők javaslatára, I. Apafi Mihály halálát követően.

A magyar főrendi küldöttek vezetője és az erdélyi magyarság érdekképviselője a nagy tehetségű író, politikus, hadvezér gróf Bethlen Miklós (1642–1716), a szász küldöttség vezetője, a szászok érdekeinek képviselője, a szintén tehetséges és képzett Johannes Zabanius volt. Ők voltak a Diploma értelmi szerzői, annak ellenére, hogy nem mindenben értettek egyet. Az egymással hadilábon álló két erdélyi kiválóság nevével a következőkben még többször is találkozunk.

A Gubernium kezdetben Gyulafehérváron működött, majd Nagyszebenbe költözött. Érdemes megemlíteni legfőbb tisztségviselői nevét történetünk idején: mindenekelőtt a császár képviselője Erdélyben, Rabutin (élt 1642–1717) német-római hadvezér, az osztrákok megbízott tábornoka, Erdély hadseregének legfőbb parancsnoka, élet-halál ura volt. Első gubernátor (kormányzó) gróf Bánffy György volt 1691–1708 között (élt 1661–1708), a galádul kivégzett (1674) osztrákpárti gr. Bánffy Dienes fia; Johannes Zabanius, Erdély királybírója, szász ispán 1691-től (a szászok „grófja”, vagyis legmagasabb tisztségű vezetője, élt 1664–1703); gróf Bethlen Miklós, aki 1691–1704 között Erdély kancellári tisztségét látta el. 

Fény derült a tettesekre 

Mihelyt a segesvári pénzhamisítás híre a Gubernium vezetői fülébe is eljutott, Rabutin tábornok Johann Zabanius királybírót és szász grófot küldte Segesvárra, hogy kivizsgálja a pénzhamisításban részt vevők ügyét. 

A korabeli törvény „….tűzzel bünteti az érmehamisítókat”, valamint azokat, akik tudatosan adták kölcsön lakásukat, továbbá „aki aranyat hamisít vagy hamis ezüstből érméket készít, hamis érméket vásárol vagy ad el, hogy megcsalja az embereket, azokat letartóztatják, megbüntetik, meggyalázzák és kiutasítják az országból”.

A Segesvárra küldött királybíró teljes neve Johann Zabanius Sachs von Harteneck, röviden Hans Sachs néven szerepel a történelmi dokumentumokban, a magyar irodalomban szinte kizárólag Szász János néven, sőt ő maga is a magyar nyelven szerkesztett és nyomtatott hivatalos iratokat Szász János aláírással hitelesítette, ezért a következő sorokban utóbbi nevét fogjuk használni, amely tükörfordítása a Hans Sachs névnek.

A törvénytelen ügyek és a pénzhamisítás nyomozása eredményeképpen megismerték az abban részt vevők nevét és tartózkodási helyüket, kihallgatásuk végül beismerő vallomáshoz vezetett. A közreműködőket, köztük Johann Schuller von Rosenthalt is, 1700 márciusában letartóztatták. Kőhalomban és Segesváron egy-egy résztvevőt kivégeztek. A többiek a városi tanácson belüli rokonok közbenjárására kegyelmet kaptak a halálbüntetés alól, de börtönben maradtak, volt, akit kiutasítottak az országból. Rosenthalt nemesemberként nem végezhették ki pénzhamisításért, de nem maradhatott többé polgármester sem.

Leváltják, börtönbe zárják, majd kiszabadul 

Segesvár tanácsosai és „százfős csapata” új választásokat tartott, új polgármestert és királybírót választott, Johann Schuller élénk tiltakozása ellenére. Ő ugyanis nemes emberként nemesi bíróság elé szeretett volna kerülni, abban a reményben, hogy korábbi jogait visszanyeri, de az igazi bajok számára csak ezután következtek!

Az újonnan megválasztott polgármester átvette a város pénztárát, jelentős hiányokat fedezett fel, bebizonyosodott, hogy J. Schuller sikkasztott is, ezért börtönbe zárták, ahonnan 6 hónap után 3000 gulden óvadék ellenében szabadon engedték, azzal a feltétellel, hogy a későbbiekben elszámol a városi pénztárból hiányzó összegekkel. Az óvadék összege nagyon nagy volt, jelentős űrt okozott vagyonában, mai értéke legalább 300000 (háromszázezer) lej, azaz hatvanezer euró lenne! A börtönből szabadult Schuller von Rosenthal sértő szavakkal megfenyegette a polgármestert, hogy pert indít ellene, amit – szavai szerint – „meg is nyer, és befolyásos urak visszahelyezik hivatalába”. Bosszúval is fenyegetőzött, híveit ellenállásra, lázadásra szólította fel. Mellesleg: befolyásos pártfogói valóban voltak az erdélyi magyar főurak között, amint azt a későbbiekben látni fogjuk. Igaz, hogy pártfogóit nem Schuller védelme foglalkoztatta elsősorban, hanem Hans Sacks, vagyis Szász János kiiktatása. 

J. Schuller (Hadnagy János) 1701-ben Bécsbe utazott, ahol hosszadalmas könyörgés után, hat hónapi tartózkodása alatt nemes emberként elnyerte a kegyelmet a pénzhamisítás ügyében, 1702 elején tért vissza Segesvárra. Ambícióit serkentette a császári kegyelem, nem volt hajlandó semmivel elszámolni.

A királybíró határozottabb felelősségre vonást követel 

Másrészt Szász János Nagyszebenből sürgette a segesvári tanácsot, hogy ismét ejtse foglyul Rosenthalt, gyanús ügyei miatt határozottabban vonja felelősségre! Azt írta, hogy „ha súlyos lopást követett el, inkább az akasztófáról álmodjon Rosenthal, mint a polgármesteri hivatalról”.

A Schuller von Rosenthallal szembeni követelés most már 7300 guldenre emelkedett, amit már nem tudott pótolni, újból őrizetbe vették, miközben adóssága is egyre halmozódott. Szász János utasítására szigorú vizsgálat következett három kérdéskörben: 1. Fenyegette-e Schuller a hatóságot vagy a közösséget? 2. Eltulajdonított-e javakat mások tulajdonából, különös tekintettel a városi tulajdonra és a helyi érdekű közösségi vagyonokra? 3. Követett-e el testi bűnöket?

Mindhárom vádpont valósnak bizonyul

Az első kérdésre ismerjük már a választ: igenis, Schuller  megfenyegette a város elöljáróit. A második kérdés kapcsán több mint 131 városi tanút, valamint sok tanúvallomás-tevőt a környező falvakból kihallgattak, és jegyzőkönyvbe került, hogy hiányzott a városi, köztulajdonban levő gabona egy része (amit katasztrófák, ellenség támadása stb. esetére tárolt a város lakossága) az úgynevezett „gabonagödrökből”. Továbbá Schuller kisajátította a városnak járó tizedet, bort, szénát, zabot, borsót, kukoricát használt fel saját házában! A város kincstárából többször is eltűntek a forintok. Az adókkal is önkényeskedett, híveinek elengedte, másokra átlagnál többet kényszerített! Zsarolása szégyentelen volt – mondták a tanúk. Több faluban is lovakat és ökröket sajátított el, kevés pénzért vagy éppen fizetség nélkül! Két példa a sok közül: jegyzőkönyvbe vett tanúvallomás szerint a Segesvár közeli Szászkézden (németül Keisd, románul Saschiz) a helyi marhapiacon észrevett egy gyönyörű ménlovat, amelyért tulajdonosa 45 guldent kért, ez a vételár Rosenthal számára „túl magasnak” tűnt, dühösen hátat fordított az eladónak, és azt mondta, „várj csak, te szégyentelen szászkézdi ember, úgy megleckéztetlek, hogy ing sem marad rajtad!” Haragjának csillapítására a lovat ingyen nekiadták. Hasonló visszaélésről tanúskodott egy szászbudai (Bodendorf, Buneşti falu Segesvár és Brassó között) személy is.

A harmadik kérdésre adott tanúvallomások szerint bűnlajstroma óriási, szégyentelensége és léhasága határtalan volt. Például az adókedvezményben részesült családok valamely nőtagjától (feleség vagy lány) kéjvágya kielégítését követelte, egyre agresszívebben, aminek következtében számos család élete károsodott. A tárgyaláson több „felszarvazott” férfi is tanúskodott ebben az ügyben Rosenthal ellen.

A kihallgatások és a bírák hosszas mérlegelése után következett az ítélet kihirdetése. A város tanácsosai, a „százfős csapat” és a bírók „verdiktumát” a Schuller életével kapcsolatos beszámolónk következő, harmadik részében fogjuk megismerni.