2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A belga partnerek is a zsebükbe nyúltak

Hamarosan új kép fogadja a helyieket és az arra utazót a nyárádszentbenedeki Tholdalagi-kastélynál – ígéri Osváth Csaba ákosfalvi polgármester. Az impozáns épület környezete is megújul.

 Hamarosan visszakapja az épület egykori puritán, de kellemes külsejét, belül azonban tovább folyik a munka             Fotó: Gligor Róbert László


Kastélyhoz méltó arculata lesz az egykori Tholdalagi grófok otthonának: a sokáig romlásra ítélt épület felújításának ügyét néhány éve vette kezébe az ákosfalvi önkormányzat. Vakolt, sima falak, új tetőzet és rendezett udvar tárul elénk a főút mellett. Az új nyílászárók is a helyükre kerültek, hamarosan következik a falak színezése. Ez még távolról sem jelenti azt, hogy az épület felújítása befejeződött, hiszen most csak a külseje lett tetszetős, a belsejében hátravan még néhány munkafázis.

 A kastélyt nagyercsei Tholdalagi Zsigmond (1766–1847) építtette egy egykori udvarház helyén, míg unokája, gr. Tholdalagi Zsigmond (1847–1894) barokkos, klasszicista stílusban építtette át az 1890-es években. A földszint és manzárd elrendezésű, oszlopos homlokzatú kastélyt a második világháború alatt kifosztották, berendezését széthordták. A kommunizmus éveiben a helyi állami mezőgazdasági vállalat székhelye volt, a rendszerváltás után a belga Kasterlee testvértelepülés vásárolta meg.

 A kastélyt az önkormányzat romos állapotban vette át néhány éve, miután a belgák jóvoltából a faluközösség tulajdonába került, viszont nem rendelkeztek a felújításhoz szükséges anyagi forrásokkal. Nem mindennapi munkába vágott bele az ákosfalvi önkormányzat, amikor az épület hosszú távú bérbevételéről és felújításáról döntött, hiszen nem egy-két termet, hanem az egész épületet meg kellett menteni a pusztulástól. A rendszerváltás előtt itt állami intézmény székelt, ezért az épületet az évtizedek alatt úgy alakítgatták, ahogyan tetszett. Az eredeti állapot visszaállítása érdekében tanulmányozták az egykori kordokumentumokat, letakarították a vakolatot a falakról, de még a téglákról is, megkeresték a befalazott ajtókat, kéményeket, amit lehetett, mindent napvilágra hoztak, hogy eredeti formájában adhassák vissza a mának.

Nagyot haladtak az átvételi állapotokhoz képest, és ez igen nagy felősséggel is jár – mondta el a polgármester. Ezután az épület belsejében folytatják a korszerűsítést, az áram-, víz- és gázellátás megoldását, majd a falak burkolását. Az elért eredményeknek a belga testvértelepülés is nagyon örül, idén húszezer euróval járultak hozzá a költségekhez.

 A kastély udvarán területrendezés is folyt, Nyárádszentbenedek és Kasterlee közös kopjafáját egy másik helyre költöztették. Új talapzatot terveztek, amelyre felkerül a két település jelképe is. Ezt még májusban szerették volna megvalósítani, de a járvány miatt eltolódott. A belga testvértelepülés a saját jelképét, egy óriási tökkabakot szeretne feltüntetni, míg a szentbenedekiek egy, a barátságot megjelenítő, kőbe álmodott kézfogással tisztelegnének. A két település harminc éve tart fenn testvérkapcsolatot egymással.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató