Huszonhárom év sem volt elég a román államnak arra, hogy megoldja a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának ügyét, és semmi garancia nincs arra vonatkozóan, hogy az elkövetkező ugyanennyi év alatt ez megtörténik.
Huszonhárom év sem volt elég a román államnak arra, hogy megoldja a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának ügyét, és semmi garancia nincs arra vonatkozóan, hogy az elkövetkező ugyanennyi év alatt ez megtörténik. Van ugyan egy új restitúciós törvény, amiért a Ponta-kormány felelősséget vállalt (a PD-L emiatt meg is támadta az alkotmánybíróságon), és amely kimozdítja a holtpontról az ingatlanok visszaszolgáltatását, ám az új jogszabály meglehetősen szövevényes, ugyanakkor a restitúciós folyamatba beépített „jogi fékrendszerrel” az állam nyilván inkább saját malmára hajtja a vizet, esetleg egy szűkebb érdekcsoportnak kedvez, semmint az ingatlanokat visszaigénylő egykori tulajdonosoknak.
Pihent agyak dolgozhatták ki az igen körmönfont törvényt, olyannyira „jóra” sikeredett. Lássuk csak:
a természetbeni visszaszolgáltatás az elsődleges szempont (ugyan, szinte minden esetben, amikor ezt lehetett, már megtették), az ingatlan reálértékének megállapítása (közjegyzői szabályok alapján történik, és szakértők bevonásával hosszadalmas, drága procedúra lehet), árverési pontokban (1 pont 1 lej – időben nem tükrözi a reálértéket) vagy részletekben történő kifizetés, 5-7 éves visszaszolgáltatási határidő, liciteken való többszöri, kötelező részvétel és ennek bizonyítása (az állami tulajdonban
levő, árverésre bocsátott ingatlanokra lehet ajánlatot tenni, de kinek kell például Moldvában egy lerobbant középület?) a helyi és központi leltározás (leltározunk, leltározgatunk, az idő telik...), a kataszteri hivatalok adataival történő összevetés, új tulajdonjogi bizonylatok kiállítása (legkésőbb 2016. január 1-jéig), a visszaigénylési jogot megvásároló személyek megadóztatása (eltűnnek az ingatlanüzérek, majd más néven megy a biznisz) – mindez része az új eljárásnak.
Miután annyi éven át fenntartották (alkalmazottakkal fizetés címen csillagászati összegeket bezsebelő igazgatóval) a Tulajdonalapot, ezután megalakítják az említett intézmény feladatkörét átvevő Országos Ingatlanalapot. Ha előbbi a hírek szerint 200.000 visszaigénylési ügyből 14.000-et oldott meg, akkor – a hétéves határidő ellenére, ismerve a hazai jogviszonyokat, bürokráciát és a „mesterkedésekre” hajlamos észjárást – elég hosszú időre van szükség, amíg Románia pontot tehet a restitúciós ügyekre. Érdemi, egyszerűsített és átlátható jogorvoslat helyett új játszma új szabályokkal, bürokratikus procedúra, bizonytalanság – ez vár mindazokra, akik még nem fáradtak bele a kommunisták által elrabolt tulajdonaik visszaszerzéséért folytatott küzdelembe.
Nem kétséges: az állam nem akar vagy nem tud fizetni a volt ingatlantulajdonosoknak, a Ponta-kormány ezért kitalálta, hogy a pénzbeli kárpótlást a következő soron következő kormányzati ciklusban törlesszék. Időt nyertek. Sikerült.
