2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

– Sok mindent szeretnénk; egyelőre sürgősen meg kell oldjuk a roma negyedben, az Ólikatban az internethálózat bevezetését. Itt jelentős roma közösség él, mint-egy 300 személy, és rengeteg az iskoláskorú gyerek. Az online oktatás miatt van szükség internetszolgáltatásra – mondta Bíró Csaba sóváradi polgármester. 

Korábban a szovátai Digicom nem vezette be a roma negyedbe az internetet, mert az ott lakók nem fizetik a havi bérletet. De a gyerekek nem hibásak ezért, és az önkormányzat úgy gondolta – erre tanácsi határozat is van –, beszereltetjük, az önkormányzat fizeti a szolgáltatást. Pályázatot készítettünk tabletekre, okostáblákra, az infolabor felújítására – sorolta a polgármester arra a kérdésre, hogy mik a terveik a következő négy évre. 

Emellett, mint mondta, régi álma egy kalandpark létesítése, erre pályázatot is nyújtottak be a nemzeti beruházási ügynökséghez (CNI).  A falu Kibéd felőli bejáratánál tervezik kiépíteni a kalandparkot: bobpályát, egy tirolit szeretnének, lent szórakozó- és sátorozóhelyet, sportcsarnokot, mászófalat, és ami még belefér a pályázati kiírásba. – Ha a CNI rábólint, egyszerűbb, mert akkor nem számít a pénz. Voltak magánvállalkozók, akik felkarolták volna az ötletet, de olyan ajánlatokat tettek, amelyekbe a tanács egyelőre nem ment bele. Óriási infrastruktúra-bővítésre lenne szükség. Látható lenne onnan Csombod vára Sóvárad határában, a Köves-pataknál, ami jelenleg a kibédi közigazgatáshoz tartozik, de a határon van. Semmi sem maradt meg a valamikori Csombod várából, újra kellene építeni, hogy turistalátványossággá váljon, és onnan a római úton vissza lehetne jönni a tirolival. Ahhoz, hogy megépüljön mindez, legalább tízmillió euróra lenne szükség – mondta.


Csombod vitéz vára

A monda szerint Kibéd és Sóvárad határán, egy magaslatom állt egykor Csombod vitéz vára, amelynek a kútjában a mondabeli vitéz sok kincset rejtett el. Erős, magas, harsány hangú várúr volt Csombod, annyira, hogy amikor elkiáltotta magát: Csombod vitéz indul!, mindenki meghallotta, és senki sem mert a várba vezető útra lépni.  Úgy tartják, a vitéz a vár alatti dombba alagutat ásatott, és sokáig sikeresen védte az ellenségtől a dombra épített erődítményt. Am egyszer a tatárok akkora sereggel érkeztek a vár alá, hogy kénytelen volt belátni, nem tudja felvenni a harcot a túlerővel vagy a kiéheztetéssel. Úgy döntött, hogy katonáival elhagyja a várat, de előbb a kincsét a föld gyomrába rejtette el. A közeli Hallgató-tetőre menekültek, ahol csendben várták, hogy a kutyafejűek elvonuljanak, ám azok tőrbe csalták őket. A kincs ma is ott rejtőzik a domb belsejében, Sóvárad környékén, a megtalálóra vár.

 Bíró Csaba sóváradi polgármester


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató