2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Járványhelyzetben és biológiai veszély esetén elrendelhető

Múlt héten, csütörtökön késő este fogadta el a szenátus plénuma a járványhelyzetben és biológiai veszély esetén elrendelhető intézkedésekről szóló törvény tervezetét. Többek között a fertőzött személyek és kiskorúak elkülönítéséről, a fellebbezési lehetőségről, a katasztrófavédelmi igazgatóság hatáskörének bővítéséről is döntöttek.

A karanténtörvény néven közismert jogszabály elfogadását 115-en támogatták, nyolcan ellene szavaztak, három szenátor tartózkodott. A tervezet több módosítást szenvedett a hatnapos, többször éjszakába nyúló vita során – tájékoztatott az Agerpres hírügynökség. A módosított jogszabály szerint egy személy karanténba helyezése akkor rendelhető el, ha olyan régióból érkezik, ahol az országos, európai és nemzetközi szervezetek által közölt adatok alapján magas a járványügyi kockázat, vagy közvetlen kapcsolatba került olyan személyekkel, akik bizonyítottan fertőző betegségben szenvednek. Amennyiben ezek a személyek megtagadják, hogy otthon vagy az általuk meghatározott más helyen karanténba vonuljanak, valamint ha az érintett személyek nem tartják be a karanténintézkedést, jóllehet korábban hozzájárultak ehhez, az orvos vagy az ellenőrző szervek javaslatára a közegészségügyi igazgatóság (DSP) dönthet arról, hogy az illető személyeket hatósági karanténba helyezi, amennyiben egy fertőző betegség közösségi terjedésének közvetlen veszélye áll fenn. A szenátorok töröltek minden olyan cikkelyt, amelyek a fertőzött személy javainak karanténba vételéről szóltak.

Illusztráció


 Fertőzöttek elkülönítése 

A bizottság tárgyalt a fertőzött személyek elkülönítéséről is. Az elkülönítést a betegségben szenvedő, az eset meghatározására utaló tünetekkel rendelkező személyek, valamint a magas patogenitású kórokozót hordozó személyek esetében rendelik el, még akkor is, ha tünetmentesek. Az elkülönítés elrendelhető otthon, egy bejelentett helyen vagy egy egészségügyi egységben. A megvitatott szöveg előírja, hogy az elkülönítés mértékét korlátozott időtartamra, diszkriminációmentesen és a tényleges helyzettel arányosan kell bevezetni a fertőző betegség terjedésének megakadályozása céljából, a személyek és a közegészség védelme érdekében. Az elkülönítés korlátozott ideig tartható fenn a közérdek védelmében úgy, hogy ne bontsa meg az egyensúlyt a közegészség védelme és a személy szabadsága tiszteletben tartásának követelménye között. „Egy egészségügyi egységben egy személyt legfeljebb 48 órán keresztül lehet izolálni, kizárólag klinikai, paraklinikai és biológiai vizsgálatok céljából, ha az orvos a fertőző betegség terjedésének kockázatát állapítja meg, amely a közösségi terjedés közvetlen veszélyét hordozza”– írja a jogszabály. Amennyiben fennáll a közösségi terjedés kockázata, az orvos javasolhatja az elkülönítés meghosszabbítását a vonatkozó kormányhatározatban megszabott egészségügyi intézmények valamelyikében. 

Otthoni elkülönítés

Az otthoni vagy a más bejelentett helyen történő elkülönítést akkor rendelik el, ha nem áll fenn más személyek megfertőzésének vagy a fertőző betegség terjedésének veszélye. Az izolált személy nem hagyhatja el az egészségügyi egységet vagy a bejelentett helyet az orvos vagy a közegészségügyi igazgatóság képviselőjének jóváhagyása nélkül. Az elkülönítés azt követően szűnik meg, hogy az orvos megállapította, a páciens meggyógyult, és nem áll fenn a betegség terjedésének kockázata. 

Kiskorú fertőzött elkülönítése

Az elfogadott változat szerint kiskorú fertőzött személyt lehetőség szerint a szülei lakásán kell elkülöníteni. A kiskorú hozzátartozói szintén elkülönítésbe vagy karanténba kerülnek. Abban az esetben, amikor a karanténintézkedést vagy elkülönítést egy olyan személy esetében alkalmazzák, akinek a gondozásában kiskorú gyermek vagy felügyeletet igénylő idős személy van, erről értesítik a szociális igazgatóságot, hogy amennyiben szükséges – kizárólag a karantén, illetve az elkülönítés idejére – gondoskodjék az illető személyekről. Az állami felügyelet csak abban az esetben foganatosítható, ha a karanténba helyezett személy nem jelölt ki egy más családtagot vagy rokont, aki az elkülönítés ideje alatt gondoskodik a kiskorúról vagy a rászoruló idős személyről.

A katasztrófavédelmi igazgatóság hatásköre

A szenátorok döntése szerint, amennyiben elkerülhetetlen járványtani és biológiai kockázat áll fenn, a katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője karantént rendelhet el egy adott régióban. A katasztrófavédelmi igazgatóság vezetőjének utasításait az illetékes hatóságok kötelesek haladéktalanul végrehajtani. Az intézkedést legtöbb 48 órán belül meg kell erősítenie az országos vészhelyzeti bizottságnak. Döntöttek arról is, hogy az Országos Közegészségügyi Igazgatóság (INSP) köteles naponta közölni az új esetek számát, a tesztelt és az újratesztelt esetek számát, illetve az új és az újratesztelt esetekben elvégzett tesztek számát, külön országos és megyei szinten, és a vizsgált személy lakóhelye szerint is.

Fellebbezési lehetőség

A szenátorok döntöttek arról is, hogy miként lehet fellebbezéssel élni a karantén- vagy elkülönítési intézkedés ellen.

Minden olyan személy, aki úgy érzi, hogy karanténba vagy elszigetelésbe helyezésével megsértették jogait vagy jogos érdekeit, a területileg illetékes bíróságon kérheti a rendelkezés megsemmisítését, legfeljebb 24 órával az után, hogy az erről szóló döntést kiközölte a közegészségügyi igazgatóság (DSP). A tárgyalásra sürgősségi eljárással, legtöbb 48 órán belül sor kerül. 

A korábban javasolt változatoktól eltérően a szenátus úgy döntött, hogy az esetleges orvoshiányt elsősorban önkéntesekkel kell pótolni, ha ez nem elégséges, akkor katonai orvosokat kell bevonni, és ha ez sem fedezi a szükségleteket, akkor lehet más megyében dolgozó orvosokat kirendelni, ám ebben az esetben gondoskodni kell ezek szállításáról és szállásáról, alapbérük 2%-ának megfelelő napidíjra, és a bérük 50 százalékáig terjedő pótjuttatásra jogosultak. Járványhelyzetben és biológiai veszély esetén versenyvizsga nélkül alkalmazható személyzet az egészségügyi személyzet hiányának pótlására. A szenátus döntő ház volt e jogszabály esetén, a tervezetet elfogadta a képviselőház. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató