Kedves Népújság!
Reagálni szeretnék a 2012. július 28-án, szombaton megjelent írásra, a beteg kislány kapcsán. Örvendek, hogy – ha kissé későn is, ám reméljük, mégsem! –, a felháborodottság valakiből végre csak kibuggyant, mert belőlem is már hetek óta kikívánkozik.
Reagálni szeretnék a 2012. július 28-án, szombaton megjelent írásra, a beteg kislány kapcsán. Örvendek, hogy – ha kissé későn is, ám reméljük, mégsem! –, a felháborodottság valakiből végre csak kibuggyant, mert belőlem is már hetek óta kikívánkozik. Minden szava, mondata igaz, sajnos, bár ne lenne az! A kálvária elején kért 30-40 ezer eurós összeg is nagy volt, már akkor meg kellett volna húzni a vészjelzőt, mert ugye, nekünk, egyszerű halandóknak az is csillagászati összeg, ha csak nem hagyjuk magunkat tető nélkül a fejünk fölött, feltéve, ha ér annyit a lakásunk például. Arra a kérdésre én sem találom a választ, hogy mi történt a sok alapítvánnyal, szervezettel, ahonnan a világhálón keresztül segítséget kértem Szidikének. Számbelileg pontosan 11-hez írtam, nagy részük magyarországi, ám itteniekhez is, az aktuális adatokkal és szívet hasító fényképpel ellátva. Azonkívül három vagy négy nevesebb megyénkbeli céghez is fordultam elektronikus postán keresztül, szintén válasz nélkül maradva. Elkeserített a nemtörődömség, és az, hogy egyesek azt gondolják, a baj mindig mással történik meg. Hát nem így van, sajnos. Még az RTL Klubhoz is kopogtam, nem nyitottak ajtót, ám a Tv2 közönségszolgálata illedelmesen átirányított a szociális témákkal foglalkozó adásokhoz... Csend...
Hát akkor, állambácsin kívül (aki értékes napokat lopott el a család életéből) maradt opcióként az egyház és a helybeli összefogás. Rendezvények, adománygyűjtés. Mint kiderült, a templomba járó lelkek már hallottak, tudnak az esetről és szép összeget gyűjtöttek, gyűjtenek. Köszönjük mindannyiuknak! Talán nekik sikerül tenniük egy jó szót OTT, FENN, hogy a „kislány, majd nagylány, nem pedig mennyei angyal legyen”.
F.A.ZS.
