Hangzatos törvénymódosító tervezetével egy Fehér megyei képviselő a 2011. évi 1-es számú közoktatási törvény 108-as cikkelyének első bekezdését szeretné kiegészíteni egy olyan előírással, amely szerint pénzt adni vagy gyűjteni a tanintézményeknek, a törvényes előírásokat megszegve, bűncselekménynek számít.
Hangzatos törvénymódosító tervezetével egy Fehér megyei képviselő a 2011. évi 1-es számú közoktatási törvény 108-as cikkelyének első bekezdését szeretné kiegészíteni egy olyan előírással, amely szerint pénzt adni vagy gyűjteni a tanintézményeknek, a törvényes előírásokat megszegve, bűncselekménynek számít, ami hat hónaptól két évig tartó börtönbüntetéssel sújtandó. Ha pedig felelős beosztású személyek, a szülői bizottságok vezetői kérnek pénzt adomány vagy a tanulók támogatása címen, olyan bűncselekményt követnek el, amiért egytől három évig terjedő börtönbüntetés szabható ki – olvasható a módosító indítványban. Bevallása szerint az indítványozó nem saját kútfejéből merítette javaslatait, hanem az Országos Diákegyesület kérését vette figyelembe, amivel az oktatásügyben működő szakszervezetek is egyetértenek.
Mondhatnók, hogy a tanügy tisztaságáért kiálló képviselőnek elsősorban a figyelemfelkeltés lehet a célja. Hiszen nála ki tudná jobban, hogy az oktatásügyre a 2011-es törvényben feltüntetett hat százalék helyett a jelenlegi kormány is a bruttó nemzeti összterméknek mindössze a 3,6 százalékát szánja 2016-ban. Ami az óvodák, iskolák korszerű működtetéséhez
korántsem elegendő. Mivel a legfelsőbb szinten sem tartják be a törvényt, és ezt a parlament tagjai is megszavazták, azokat kellene a kilátásba helyezett börtönbüntetéssel sújtani, akik az állam feladatát hallgatólagosan immár hosszú évek óta a szülőkre hárítják. Hiába mondja ki az alaptörvény, hogy a közoktatás ingyenes Romániában, hiába adta az önkormányzatok kezelésébe anyagi szempontból az intézményeket, közismert tény, hogy sok településen, ahol szegény a helyhatóság, a szülők, támogatók bevonásával sikerült elérni, hogy az egészségtelen, gyengén felszerelt, elavult épületekben levő tantermek alapjaiktól megújuljanak, vagy legalábbis a romániai körülményekhez képest elfogadhatóvá váljanak. A megyeközponttól távol eső településeken viszont annak is tanúi lehetünk, hogy amióta az iskolák fenntartása átkerült a helyhatóságokhoz, több pozitív példa mellett helyenként megdöbbentő viszonyokkal, a hátrányos megkülönböztetés kirívó formáival találkozunk. Másutt az ilyen és hasonló helyzetet tarthatatlannak ítélve, az igazgató már régen kikilincselte és a megye korszerű intézményei közé emelte a vidéki iskolát. Nem ez kellene a helyes út legyen, de jobb híján a túlélést jelenti a haldoklónak, ahonnan elszivárognak a gyermekek, ha nem biztosítják a megfelelő körülményeket számukra.
El kell ismernünk, hogy kényes egyensúlyt jelent az a tény, hogy meddig lehet a szülők, helybeli cégek segítségét igénybe venni. Kétségtelen, hogy előfordultak és előfordulnak visszaélések: a szülőt, főleg, ha több gyermeke van, lehetőségein felül megterheli az iskola- és osztálypénzként rendszeresen és kötelező módon begyűjtött összeg. Amit, ha nem fizetnek ki a gyenge anyagi körülmények között tengődő családok, helyenként elnéznek, másutt nyilvánosan is megdorgálják, megszégyenítik a gyermeket. Nos, a szükséges és elégséges állami és önkormányzati támogatás biztosítását követően, amiből jut pénz krétára és vécépapírra is, a visszaéléseket, a pénzek eltérítésének tényét kellene felderíteni, kiszűrni és büntetni. Nem pedig a börtönbüntetés pallosát vonni minden tanintézmény fölé, hogy a fennmaradáshoz szükséges oxigént is elvegyék az iskoláktól, ahol egyébként egy sor jó célra, munkafüzetekre, lapelőfizetésekre, kirándulásokra, szemléltető anyagra, az Iskola másképpen hét költségeire gyűjtenek havi rendszerességgel pénzt a szülők.
