Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-06-22 15:00:00
Megkezdte a felkészülést a labdarúgó 2. liga augusztus 2-án rajtoló új idényére a Sepsi OSK. Már az első edzést Ovidiu Burcă frissen kinevezett vezetőedző irányította, ezen 32 játékos volt jelen, beleértve a frissen érkezetteket: a korábban bemutatott Robert Silaghi mellett Dani Iglesias és Daniel Vîrtej is (mindketten a Steauától), valamint a Foksányi CSM 2007 csapatától a kölcsönszerződés lejárta után visszatérő Denis Rența. Jelen volt a sérült Denis Haruț is. A játékosok névsorát a klub hivatalos közösségi oldala közölte, ez alább böngészhető, azonban már most biztosan kijelenthető, hogy ebben még jelentős változások várhatók.
Kezdjük azokkal, akik nincsenek rajta a listán. Ňinaj a szerződésében szereplő záradék miatt távozhatott, mivel a csapat kiesett. Dumitrescu kölcsönszerződése a Slavia Prágától lejárt, Debeljuhhal pedig még Dorinel Munteanu idején szerződést bontottak. Omar El-Sawy a Rapiddal utazott edzőtáborba, azonban a kölcsönszerződése 2026-ig érvényben marad, ha a bukaresti klub nem fizeti ki a 75 ezer eurós kiváltási összeget. Erről a fővárosiak vezetőedzője, Constantin Gâlcă dönt majd. Nincs már a keretben Davide Popșa sem, a legnagyobb meglepetés azonban Niczuly Roland hiánya, noha 2027-ig érvényes szerződése van. A szurkolók azonban annyira ellene fordultak, hogy a klub vezetői szerint nem lehet maradása, különösen, hogy Ovidiu Burcă közölte: ifjúsági kapust használna, tekintve, hogy a 2. ligában két ifjúsági játékos használata kötelező, ráadásul egyiküknek két, a másiknak négy évvel fiatalabbnak kell lennie, mint a Szuperligában kötelező korosztályos labdarúgó. Ez azt jelenti, hogy egyikük legfeljebb 2005-ben, a másikuk pedig legfeljebb 2007-ben született lehet. Ezt egyelőre az első edzésen jelen lévő három kapus közül csak Bartha Mátyás teljesíti.
Az ifikre visszatérve, a 32 név közül Cîmpean, Batzula, Ghimfuș, Cantauz és Mihoreanu felel meg a korosztályos feltételnek.
Továbbá: a jelenlévők közül az első, Sebastian Mailat már távozott a Botosáni FC-hez. Ő lemondott az utolsó két fizetéséről, ezzel gyakorlatilag kivásárolta a szerződését.
A többiek kapcsán az egyetlen információ, hogy lesznek néhányan, akikről a klub lemond, hogy kikről, azt Ovidiu Burcă dönti el. Ha vannak olyanok, akiket más klubok szívesen átigazolnának, azokért fizetni kell. Eddig Haruț iránt érdeklődött a Dinamo, de egyes értesülések szerint Ștefanért és Comanért is bejelentkeztek egyesek, azonban kérdés, hogy hajlandóak-e fizetni. Továbbá Matei kapcsán árulta el Diószegi László klubtulajdonos, hogy csökkenteni szándékoznak a fizetését, de számítanak a játékára. Minden bizonnyal nem ő lesz az egyetlen, aki kevesebb pénzzel kell hogy megelégedjen. Kallaku esetében kérdőjel, hogy a Transfermarkt szerint a szerződése lejárt, azonban ő továbbra is Sepsiszentgyörgyön tartózkodik.
A Sepsi OSK július 7-éig helyben készül, két barátságos mérkőzés is tervben van. Ezután július 19-éig Bulgáriában, a sítelepeiről ismert Banszkóban edzőtáborozik a csapat, ahol három meccset is játszana. Végül ismét hazai környezetben várják a játékosok a bajnokság augusztus eleji rajtját.
Az idényt előkészítő első edzésen a következő labdarúgók vettek részt: Gedő Hunor, Gyenge Szilárd, Bartha Mátyás, Bogdan Otelița, Darius Oroian, Daniel Vîrtej, Daniel Vereguț, Florin Ștefan, Sigér Dávid, Raul Cîmpean, Cosmin Matei, Sherif Kallaku, Dino Skorup, Batzula Hunor, Nistor Ákos, Denis Rența, Giovani Ghimfuș, Matej Šimić, Marian Drăghiceanu, Robert Silaghi, Mihajlo Nešković, Sebastian Mailat, Denis Haruț, Marius Coman, Raul Cantauz, Gabriel Mihoreanu, Tamás Márk, Mino Szota, Dimitri Oberlin, Dorian Babunszki, Dani Iglesias, Nicolae Păun.
Módosítja nevét a román bajnok FCSB: a bukaresti futballklub bejelentette, hogy szeptembertől mint FCSB Steaua működik tovább annak az európai jogi eljárásnak az eredményeként, amelyet Barcelonában folytattak le a Steaua márkanév használatáért, és amelyet az FCSB megnyert.
A klub tulajdonosa hangsúlyozta: a névváltoztatás nem okoz problémát, hiszen a közönség és a szurkolók már így is FCSB Steauáként ismerik és emlegetik az együttest. George Becali szerint mindenki tudja, hogy az ő csapata az 1986-ban Bajnokcsapatok Európa-kupáját nyert Steaua folytatója, a névváltoztatás ezért főként a szurkolók iránti tiszteletből és ambícióból fakad.
A klub emblémája nem változik; Becali szerint az ő jelvényük a jellegzetes nyolcszögű csillaggal és a bizánci kereszttel az egyik legszebb Európában és a világon.
George Becali bizakodásának némileg ellentmond az, ami hazai fronton történt a közelmúltban. Az FCSB az összes pert elvesztette Romániában a CSA Steauával szemben, és a legfelsőbb bíróság döntése értelmében nem használhatja a Steaua márkanevet. Ráadásul a hadsereg fővárosi sportegyesületének jogi képviselője, Florin Talpan felszólította a sportági szövetséget, hogy az FCSB-t zárja ki a Szuperligából, és minősítse vissza a 4. ligába, vegye el tőle a bajnoki címet, és ne engedélyezze indulását az európai kupasorozatokban, ugyanakkor az élvonalbeli bajnokságban felszabaduló hely betöltésére kérje fel a CSA Steauát. (F. A.)
Fotó: a Sepsi OSK közösségi oldala