2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Államtitkárokat jelölt a SZÁT

A Szövetségi Állandó Tanács hétfői ülésén kormányfőtitkár-helyettest, két minisztériumba pedig államtitkárt nevezett meg. A döntés értelmében Barabási Antal Szabolcsot a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumba államtitkárnak, Vass Leventét az Egészségügyi Minisztériumba államtitkárnak, Zahoranszki Istvánt kormányfőtitkár-helyettesnek jelöli az RMDSZ. 

Barabási Antal Szabolcs 2003-ban szerzett egyetemi oklevelet a Mezőgazdaság-tudományi és Állatorvosi Egyetemen, állattenyésztési szakosodással.


Barabási Antal Szabolcs          Fotó: RMDSZ



2004–2006 között a kelet-európai régióért felelős igazgatói állást töltötte be egy technológiai építmények tervezésére, illetve a tejelő tehénfarmok technologizálására szakosodott vállalkozásnál.

2006-tól jelenleg is több cég igazgatója. Ezek szakterülete a tervezés, technológiai építmények, európai projektek gyakorlatba ültetése, állattenyésztésre, főképpen szarvasmarhafélék és juhfélék tenyésztésére vonatkozóan.

Ismeri a szakterületeket, és építő jellegű ötletei vannak az állattenyésztési beruházások hatékonnyá tételére, valamint a nyereség optimalizálására.

Rendszeres kapcsolatban áll a tenyésztőkkel és az egyesületekkel az egész országból, időszakosan megszervezi a tenyésztők napját és az állattenyésztési vonatkozású nyílt napokat.

Vass Levente urológus főorvos, közegészségügyi és egészségügyi menedzsment szakorvos. 2016–2020 között parlamenti képviselőként, a képviselőház egészségügyi bizottságának titkáraként egy betegközpontúbb, jobban működő rendszerért dolgozott. Törvénykezdeményezései a betegek fölösleges sétáltatásának megszüntetését, a megelőzési és szűrőprogramok hozzáférhetőbbé tételét, a családorvoshiány csökkentését szolgálták, valamint a rezidensképzés jobbá tételét a vidéki oktatókórházak kialakításával.


Vass Levente          Fotó: RMDSZ



Parlamenti munkáját megelőzően több évig tevékenykedett az egészségügyi adminisztrációban, betöltötte a Maros Megyei Sürgősségi Kórház orvosigazgatói tisztségét, két évig volt egészségügyi miniszteri tanácsos, osztályvezetőként irányította a Maros Megyei Klinikai Kórház urológiai kőtörő részlegét. Tizenkét évig oktatott a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, amelynek kari tanácsi és szenátusi tagjaként is tevékenykedett.

Alapító tagja és ügyvezető elnöke a marosvásárhelyi székhelyű Studium–Prospero Alapítványnak, amely a fiatal értelmiség szülőföldön való boldogulását segíti, Erdély-szerte szolgálati lakásokkal támogatja a pályakezdő orvosokat, gyógyszerészeket, fiatal művészeket. A 2000-es évek közepétől egészségügyi menedzsmentképzések és szakmai találkozók főszervezője.

Már tanulmányai éveitől aktív szerepet vállalt a közösségépítésben, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség, valamint az Országos Magyar Diákszövetség elnöki feladatait is ellátta.

Zahoranszki István 44 éves, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Politológia és Közigazgatás Karán végzett 2002-ben. Köztisztviselő, 2004 óta dolgozik a közigazgatásban a Máramarosszigeti Polgármesteri Hivatalnál. 


Zahoranszki István           Fotó: RMDSZ



Szakmai tevékenységét a hivatal adó- és illetékügyi osztályán kezdte, ahol az állami vállalatok helyi adójának a behajtásával foglalkozott. Ezt követően rendszergazdaként dolgozott a számítási osztályon, majd az önkormányzat szociális osztályához került, ahol jelenleg is dolgozik. Itt többek között felügyelte a fűtéstámogatások lebonyolítását, kezelte az adatbázist, rendszergazdaként tevékenykedett, és egyéb adminisztrációs feladatokat látott el.

Munkája mellett szakmai továbbképzéseken is részt vett. Elvégezte a közbeszerzési, tűzvédelmi és adatvédelmi tanfolyamokat. 2017-ben közbeszerzési szakértőként dolgozott, ezután pedig adminisztrációs, tűzvédelmi feladatokkal és a személyes adatok védelmével bízták meg.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató