2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Két éven belül ismét lehet majd vakcinákat gyártani

Két éven belül ismét lehet majd vakcinákat gyártani a Cantacuzino Intézetben – nyilatkozta hétfőn Adrian Ţuţuianu védelmi miniszter, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság elnöke. 
Mihai Tudose miniszterelnök a múlt heti kormányülésen felszólította Ţuţuianut, hogy a Cantacuzino Intézetet egy hónapon belül vegye át a védelmi minisztérium az egészségügyi tárcától. 
A miniszter hétfőn közölte, munkacsoportot létesítettek, amely felméri az intézet jelenlegi helyzetét, megállapítja, milyen körülményeket kell biztosítani az oltóanyaggyártáshoz és egyéb tudományos tevékenységhez, illetve hogy mekkora anyagi ráfordításra lenne szükség mindehhez. A bizottságban a védelmi tárca illetékesei mellett az egészségügyi minisztérium és a Cantacuzino Intézet vezetősége is képviselteti magát, és tíz nap áll a testület rendelkezésére, hogy elkészítse a jelentést, valamint a sürgősségirendelet-tervezetet. 
A miniszter hozzátette, az első becslések szerint a következő öt esztendőben évente 25 millió euró állami támogatásra lenne szüksége az intézetnek, amelyben vélhetően két év múlva kezdődhet el újra a vakcinagyártás. Ţuţuianu szerint ezt a 25 millió eurót a 2 százalékos GDP-arányos védelmi kiadásokon felül kérné a tárca. 
Arra a kérdésre, hogy szerinte lesz-e pénz erre, a miniszter így válaszolt: „Meglesz a pénz. Ez nemzeti érdekeltségű probléma, a 25 millió euró pedig nem akkora összeg, amelyet egy felelős kormány ne tudna előteremteni, a Cantacuzino Intézet ugyanis stratégiai fontosságú, sőt nemzetbiztonsági szempontból is jelentős”. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató