Két hét Délkelet-Ázsiában

(Folytatás március 20-i lapszámunkból)

Másnap Szingapúrban eredetileg a botanikus kertbe indultunk volna, de végül is úgy határoztunk, hogy az másutt is van, és elindultunk az indiai, illetve kínai negyedekbe. Habár a Little India csak a város egy kicsi része, lehetne pár ezer kilométeres is, ahogy kinéz, és itt nem az architektúrára, hanem inkább a tisztaságra gondolok. Tulajdonképpen egy főutca körül tömörül az egész. Itt nem változott semmi az utóbbi 15 évben. Igaz, 10 óra már elég régen elmúlt, de az üzletek jó része még nem nyitott ki, valószínűleg ez is a keleti „pontosság” egy része. Szerencsére nem vásárolni jöttünk, hanem csak nézelődni. Sok az aranyárus, sok a kacat, és helyi vendéglő is van bőven.               

A kínai negyedben ismét más architektúra fogad, de itt legalább tisztaság van. Egy kínai vendéglőben megebédelünk valamit, ami nagyon hasonlít a disznócsülökhöz, csak sokkal fűszeresebben van elkészítve. Kellemes meglepetés: finom. A bejáratnál egy kis akvárium, ki lehet halászni a rákot ebédre, így az valóban friss. Az időnk lassan lejárt, hiszen egy nappal kevesebbet töltöttünk itt, mint eredetileg terveztük, indultunk a kikötőbe, nehogy a hajót lekéssük.

A hajón nincs semmi említésre méltó, minden jól meg van szervezve, már ismerjük. Igaz,  amikor a díszvacsora alatt kihirdették, hogy az egyik utas egyéni redordot állított fel, lévén hogy 945 napot töltött a Holland America Lines hajóin, kicsit meglepődünk a híren.  Szinte 3 év! Mi az 56 napunkkal nagyon kezdők vagyunk.

Az első nap a Dél-kínai-tengeren hajózunk északra, közel Thaiföld partjaihoz. Továbbra is meleg van, úgy 30 C-fok körül, hiszen közel vagyunk az Egyenlítőhöz. Ez itt már francia fennhatóság volt valaha, és Indokínához tartozott, mint Laosz, Kambodzsa, Kokinkína és Tonkin.

Nathon (Ko Szamuj)

Ko Szamuj  (Koh Samui) a Thai-öbölben fekszik, és Thaiföld harmadik legnagyobb szigete. Tulajdonképpen üdülőközpont, a szigetet egy jó óra alatt körbe lehet autózni. Hajónk valahol az öbölben kötött ki Nathon, a főváros közelében, és a mentőcsónakok vittek partra. Onnan pedig minibuszok, ahova feliratkoztunk kirándulni. Mi a buddhista templomokat vettük célba.

A főút aszfaltos, de nem a legjobb minőségű. Sok a gödör, sok helyen javítják az utat, a nagy forgalom miatt azonban úgysem lehet sietni. 

Az idő szép, süt a nap, egy-egy felhő díszíti az eget, a víz pedig türkizkék. Igaz, a páratartalom közel 100%-os, de hát elég közel vagyunk az Egyenlítőhöz. A buszban arra figyeltem fel, hogy a mellettünk ülő pár németül beszél, s beszédbe elegyedtünk. Ilyenkor derül ki, milyen kicsi is a világ. Szászok voltak, a ’60-as években vándoroltak ki Szebenből.

Az első megállónk a Wat Phra Yai (a vat – angolosan wat – kolostortemplom), hatalmas arany Buddha-szoborral, egy dombocska tetején áll a sziget északkeleti oldalán. 76 lépcső vezet fel hozzá, a sziget leglátogatottabb szobra. Nehéz megmondani, honnan szebb, lentről-e vagy fentről. Igaz, a tetőről szép a kilátás az öbölre. Itt is a megszokott árusok sora vár, kissé távolabb pedig egy kis tó van. Kívül aránylag tiszta, de jobb, ha nem nézünk be a „hátsó sorba”.   

Minden bejáratnál, minden emelkedőnél egy lépcsővel több, mint kellene, és mint megtudtuk, ez azért van, hogy a rossz szellemek botoljanak meg, és ne tudjanak be- vagy feljönni. Nem tudom, a szellemek hogy vannak vele, de a járókelők eléggé botladoznak, főleg a külföldiek. Közel van a Vat Plai Laem templom is az együttérzés 18 karú istennőjének, Guanjinek a szobrával, egy tó közepén. A közelében van egy fehér nevető Buddha-szobor is, egy tó mellett. Átellenben egy másik pagoda.

(Folytatjuk)