Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-08-20 14:00:00
A Ferencváros elvesztette a labdarúgó Bajnokok Ligája play-off körének első mérkőzését. Kedden Budapesten a Qarabag 3-1-re nyert. A párharc első felvonásán a házigazdák Varga Barnabás gyönyörű góljával kerültek előnybe, a vendégek azonban a szünet után a tavaly még a Ferencvárost erősítő, két gólpasszt is kiosztó Kady Borges vezényletével fordítottak, és kétgólos előnyre tettek szert.
Robbie Keane vezetőedző ugyanazt a kezdőcsapatot küldte pályára, mint egy hete a Ludogorec ellen 3-0-s sikerrel megvívott és továbbjutást jelentő BL-selejtezőn. A mérkőzés elején ezúttal is a pontatlan átadások és gyakori technikai hibák jellemezték a hazaiak játékát, s bár a 9. percben Varga Barnabás fejese után a labda éppen csak elkerülte a bal felső sarkot, illetve öt perccel később Lenny Joseph elgurította a tizenhatoson kívülre kifutó kapus mellett a labdát, amely a jobb kapufa mellé gurult, többnyire az azeriek akarata érvényesült.
A korábban a Ferencvárosban futballozó Kady Borges és a csapatkapitány Abdullah Zoubir vezette középpályássor feltűnően gyorsan játszotta át a pálya középső harmadát. Igaz, helyzetig nem jutott a Qarabag, de gyakran járatta a labdát a hazaiak tizenhatosának előterében.
Aztán a zöld-fehérek, ahogyan a Ludogorec ellen, ezúttal is vezetést szereztek, és ezúttal is Varga Barnabás révén: a 29. percben Makreckis a jobb oldalról passzolt középre a tizenhatossal egy magasságban, középen a válogatott támadó átvette a labdát, kapura fordult, és 17 méterről jobbal a bal alsó sarokba lőtt (1-0).
Kisvártatva Joseph növelhette volna az előnyt, de a francia légiós csavarása után a Qarabag lengyel kapusa hatalmas bravúrral kiütötte a bal felső sarokba tartó labdát. Közvetlenül a szünet előtt Ötvös Bence megsérült, egy rossz mozdulat következtében a bokáját fájlalva terült el a gyepen, majd sírva hagyta el a pályát.
Fordulás után a Qarabag gyorsan egyenlített – az 50. percben Leandro Andrade tette vissza a labdát, a bal oldalról, középen érkezett Jankovic, és ballal 20 méterről kilőtte a bal alsó sarkot (1-1) – a Ferencváros pedig megint elkezdett kapkodni, s csak ritkán tartotta meg a labdát. Az előreívelésekkel Varga Barnabás és Joseph az esetek többségében nem tudott mit kezdeni, és az ellenfél több veszélyes támadást is vezetett a bal szélen.
Az elfáradt Stefan Gartenmann mellett a csereként pályára lépő Emmanuel Addai elhúzott néhányszor, ezért Robbie Keane lecserélte a svájci védőt, és pályára küldte a hárommérkőzéses eltiltását letöltő Ibrahim Cissét, aki stabilizálta is a védelem jobb oldalát. Ettől függetlenül – Kady Borges második gólpasszát követően – a Qarabag egy szöglet után vezetést szerzett: a 67. percben a bal oldali szöglet után Szalai Gábor fejéről Medina elé került a labda, a kolumbiai védő pedig öt méterről a léc alá emelt (1-2).
Az előny birtokában az azeri csapat elkezdte húzni az időt. Az FTC a hajrában mindkét szélről ívelésekkel próbálkozott, helyzetig azonban nem jutott, míg a vendégek a 85. percben eldöntötték a mérkőzést: Kady indította középről a három perce pályán lévő Gurbanlit, aki elfutott Raemaekers mellett, és 16 méterről a jobb alsó sarokba gurított (1-3).
A harminchatszoros magyar bajnok négy év után játszhat újra a legrangosabb európai kupasorozat play-offjában, s ha sikerrel veszi a párharcot, öt év után szerepelhet újra a BL-főtáblán, amelyet korábban csoportkörnek neveztek. A továbbjutás meghiúsulása esetén a Ferencváros az Európa-liga-főtáblán folytatja, története során ötödször.
A visszavágót jövő héten szerdán rendezik Bakuban, romániai idő szerint 19.45-től.
Bajnokok Ligája, selejtező, rájátszás, első mérkőzés: FERENCVÁROSI TC – Qarabag FK (azeri) 1-3 (1-0).
Budapest, Groupama Aréna, 19.675 néző, vezette: Joao Pinheiro (portugál).
Ferencváros: Dibusz – Gartenmann (63. Cissé), Raemaekers, Szalai G. – Makreckis, Tóth A., Ötvös (46. Zachariassen), Kanichowsky (77. Levi), O'Dowda – Joseph (70. Gruber), Varga B. (70. Pesic).
Qarabag: Kochalski – M. Silva (90+2. Bolt), Mustafazade, Medina, Dzsafargulijev – Pedro Bicalho, Jankovic – Leandro Andrade (58. Addai), Kady, Zoubir (90+2. Kouakou) – Akhundzade (81. Gurbanli).
Gólszerzők: Varga B. (29.), illetve Jankovic (50.), Medina (67.), Gurbanli (85.).
Sárga lap: Szalai G. (90+3.), Pesic (90+5.), illetve M. Silva (69.).
A belga Club Brugge csapata kétgólos előnyre tett szert idegenben a skót Glasgow Rangers ellen, míg a ciprusi Pafosz együttese Belgrádban, a Crvena zvezda vendégeként győzött a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező a 4. fordulójának keddi játéknapján.
A belga Club Brugge már a 20. percben három góllal vezetett Glasgow-ban. A legutóbbi sorozat nyolcaddöntőse két találatot megőrzött előnyéből a jövő heti belgiumi visszavágóra.
Belgrádban szintén vendéggyőzelem született. A ciprusi Pafosz 2-1-re nyert, a hazaiak egy büntetőt is elhibáztak a második félidőben. A görög bajnok sikerében kulcsszerepet játszott a teljes mérkőzésen pályán lévő román középpályás, Vlad Dragomir.
A legrangosabb európai kupasorozat döntőjét Budapesten a Puskás Arénában rendezik május 30-án.
* Robbie Keane (Ferencváros): „Nem mondanám, hogy az első félidőben mi uraltuk a mérkőzést, de összességében ekkor jól ment a játék. Azt azért láthattuk, hogy az ellenfél többet birtokolta a labdát, és nagyon technikás játékosai vannak. Ötvös Bence elvesztése a középpályáról érzékenyen érintett minket, és szerencsétlen gólokat is kaptunk. Jeleztem a játékosaimnak, hogy figyeljék meg az ellenfelet, amely már úgy ünnepelt a lefújást követően, mintha továbbjutott volna, ezt pedig használják fel motivációként a visszavágón.”
* Gurban Gurbanov (Qarabag): „Elégedett vagyok csapatom teljesítményével, de a visszavágón sokkal figyelmesebbnek és koncentráltabbnak kell lennünk, mert most is láthattuk, hogy a Ferencvárosban is vannak jó játékosok. Az első félidőben kapott gól nyomást helyezett ránk, ezért szünet után kockáztattunk. Az öltözőben megbeszéltek szerint játékosaim a második félidőben még inkább gólratörően futballoztak, nem elégedtek meg az egyenlítéssel, és ennek a felfogásnak az eredménye a győzelem. A továbbjutás azonban még nem dőlt el, és hiba is lenne a részünkről, ha ezt elhinnénk”.
A játékosok a mérkőzés lefújása után
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert