2024. december 4., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az év első két hónapjára vonatkozó, a napokban közzétett államháztartási adatok szerint példátlan mértékű a költségvetési hiány. Ez egyelőre legkevésbé a felelős döntéshozókat látszik zavarni, bár az év második felében már lehet, hogy izzadnak majd miatta, amikor magyarázkodni kell az uniós illetékeseknek. Az adófizetők zsebére nézve ez fájdalmas lesz a jövőben.

Az elemzők számítottak rá, hogy a deficitre vonatkozó idei első adatok bicskanyitogatóak lesznek, mert a kormány a múlt év végén már bűvészkedett. Hogy szebbnek láttassa a valóságot, az év végén jelentős kifizetéseket tolt át 2024 elejére. A kormányfő is eleresztett egy rövid magyarázatot a meghökkentő adatok láttán, szerinte a védelmi kiadások a felelősek a hiány nagysága miatt. A szakértők szerint a valóság ennél sokkal árnyaltabb, az egyik szakportál adatai alapján az egyik jelentős ok a nyugdíjak emelkedése, ami az idén két hónapos viszonylatban 5 milliárd lejjel dobta meg a deficitet a tavalyi 660 millióval szemben. És ez csak a nyugdíjpontnak az infláció mértékével való kötelező növelése nyomán jelentkezett, a szeptembertől esedékes átszámított nyugdíjak hatásáról még szó sincs, ahogy az év folyamán esedékes különféle béremelések hatása is csak később jelentkezik.

A kormánynak egyelőre esze ágában sincs komolyabban lépni a költségvetési hiány kérdésében, és erre nem csak az a magyarázat, hogy választási év van, amikor nem hoznak népszerűtlen intézkedéseket. A pénzügyminiszter február végén szólalt meg legutóbb érdemben a deficit kapcsán, amikor azt mondta, hogy az országnak hét évre lenne szüksége, hogy az európai szabályok szerinti határra szorítsa le a költségvetési hiányát. Ezzel az egyik gond ott van, hogy a helyreállítási alapok feltételrendszerében a kormányzat vállalta a költségvetési hiány mérséklését, amit a tavaly sem tartott be, és az idén sem lesz rá képes. Ebből a nyárig nem biztos, hogy lesz probléma, mert az unió döntéshozóit is a választási kampány és a funkciók szétosztása foglalkoztatja mostanában, de ha a következő brüsszeli vezetés az asztalra csap, és elzárja az uniós pénzcsapokat, az nem lenne meglepetés.

A nagyobb baj ott van, hogy a jelek szerint a valóság sem szándékszik hétéves haladékot adni a regáti okosoknak az államháztartás gatyába rázására. Az ország költségvetési hiányához hasonló mértékben csak az államadósság kamatterhei növekszenek. Tavaly rekordok dőltek az államadósság utáni fizetnivalók tekintetében is, éves adatokat még nem tettek közzé az illetékesek, de minden bizonnyal jócskán sikerült meghaladni a 2022-es 30 milliárdos határt is, amely szintén csúcs volt a maga idejében. 

Uniós szakértők becslése szerint idén az államháztartás adóbevételeinek több mint egytizedét viszik el ezek a kamatterhek, amelyek a gazdasági bővülésnél jóval nagyobb mértékben emelkednek. Ebből az adósságspirálból nincs visszaút komoly lépések nélkül, a következő kormányt az élet fogja rákényszeríteni, hogy fájdalmasan összehúzza a nadrágszíjat.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató