2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ki adja meg a végtisztességet a hajléktalannak?

Az elmúlt héten adtunk hírt arról, hogy a Kultúrpalota mögötti kazánházban holtan találtak egy 55 éves hajléktalan nőt, aki élettársával együtt évek óta ott húzta meg magát.

Az elmúlt héten adtunk hírt arról, hogy a Kultúrpalota mögötti kazánházban holtan találtak egy 55 éves hajléktalan nőt, aki élettársával együtt évek óta ott húzta meg magát. A napokban egy olvasónk jelezte, hogy az elhunytat nem volt aki eltemesse, ezért végül egy alapítvány adta meg neki a végtisztességet. Lapunk arra volt kíváncsi, hogy hasonló esetekben mi az eljárás.

Major Márta, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szociális osztályának a vezetője érdeklődésünkre elmondta, a város olyan esetekben vállalja a sírhely biztosítását, illetve a temetési költségek fedezését, ha az elhunyt hajléktalan, szerepel a hivatal nyilvántartásában mint szociális segélyre jogosult, és nincsen hozzátartozója, aki megadja neki a végtisztességet. Ilyenkor a hozzátartozóknak, ha vannak is, nem lehet semmiféle követelésük a helyszínt illetően, valamelyik városi temetőben, ahol éppen van szabad hely, biztosítanak egy sírhelyet az elhunytnak. Major Márta pénteken azt mondta, a szóban forgó 55 éves, hajléktalan nőnek állítólag a református temetőben volt sírhelye, és az élettársa ragaszkodott ahhoz, hogy oda temessék a földi maradványait, és nem akarták elfogadni a városi temetőben felajánlott helyet. Emellett a nő nem is szerepelt a polgármesteri hivatal szociális segélyre jogosultakat nyilvántartó jegyzékében. Ennek ellenére a hivatal támogatni szeretné a Coming Home Alapítványt, amely felvállalta a temetés megszervezését, ugyanis az igazgatónő elmondta, tudomásuk volt a kazánházban meghúzódó két hajléktalanról, a nő súlyos beteg volt. Többször próbáltak rajtuk segíteni, rávenni őket, hogy vonuljanak be a menhelyre, ám nem kívántak élni ezzel a lehetőséggel. Mi több, még a szociális segély folyósításához szükséges hivatalos eljárást sem akarták végigcsinálni, hogy némi anyagi támogatásban részesüljenek.

Mészáros Jenőt, a Coming Home Alapítvány képviselőjét éppen akkor sikerült elérnünk telefonon, amikor a temetésnek vége lett. Mint mondta, a város a Jeddi úti temetőben biztosított sírhelyet az elhunyt hajléktalan nőnek, az alapítvány pedig fedezte a koporsóvásárlást, illetve az egyéb költségeket. A Coming Home valójában egy holland keresztyén alapítvány, amelynek vásárhelyi fiókja a Dózsa György utcában üzemel és a hajléktalanok támogatásán munkálkodnak, az elhunyt nőt és élettársát két éve segítik. Az alapítvány székhelyén tisztálkodási, borotválkozási lehetőséget biztosítanak a hajléktalanoknak, alkalomadtán ruhákat is kapnak itt, illetve amikor betérnek hozzájuk, egy-egy szelet kenyérrel, szendviccsel mindig megkínálják őket, hogy éhségüket csillapítsák. Télen általában 20-30 visszatérő „vendégük” van.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató