Ki-ki nyugalomban?
Szinte kézzelfogható közelségben maradt az emlék. Mindmáig élesen, elevenen él bennem azoknak a napoknak a zamata, hangulata, amikor a Román Televízió jóvoltából itt, vidéken is torokszorító izgalommal éltük át a hazai forradalmi napokat. Valóságos ostromállapot alakult ki aprócska családunkban.
Szinte kézzelfogható közelségben maradt az emlék. Mindmáig élesen, elevenen él bennem azoknak a napoknak a zamata, hangulata, amikor a Román Televízió jóvoltából itt, vidéken is torokszorító izgalommal éltük át a hazai forradalmi napokat. Valóságos ostromállapot alakult ki aprócska családunkban. Közvetlen közeli rokonainkhoz költöztünk néhány napra, és például az 1989. december 21., 22-i napokat követő éjszakákon a szó szoros értelmében őrséget álltunk (no jó: ültünk, hevertünk), vagyis hatunk közül valaki mindig ébren maradt, hogy ha éppenséggel lopják a terroristák a forradalmat, akkor a „szolgálatos” riaszthassa a többieket… Erdélyi sorsunk alakulása történetének egyik sajátos mozzanata az, hogy abból a hat, egykor marosvásárhelyi lakosból ma már egy Budapesten, egy Kolozsváron, egy pedig Ausztráliában él. Egyikük pedig az örök vadászmezőkön kergeti a délibábokat.
Azokban a lázas napokban a tévékészülékek otthonaink talán elsőszámú, legfontosabb kellékeivé váltak. A lakótelepen, ahol élünk, a szűkös otthonok ablakai estéről estére szinte mind kivilágosodtak. Akkor senki nem gondolt a villany árára, a jövő bizonytalanságára. Úgy éreztük: miénk itt a tér! Mindenről tudni akartunk. Véltük: részeseivé, tevőleges alakítóivá váltunk saját történelmünknek.
Esténként manapság figyelem ugyanazt a lakótelepet… Sötétedés után sejtelmes homályba burkolóznak a lakások. Csak az utcai fények jelzik: városi agglomerációban létezünk. A balkonunkról belátható, több száz ablakszem közül alig két-három világosodik ki – tartósan – esténként. A látszat viszont csal. Nehogy azt higgyük: a tévénézők, beleértve az erdélyi magyar médiafogyasztókat is, teljesen belefásultak a hétköznapokba, kihunyt agyukban a tájékozódási láz kis lángocskája. Sőt! Nekünk, erdélyi magyaroknak egyszerre két ország olykor abszurd politikai csatározásainak az áldatlan hatásától borzolódnak idegszálaink.
Fényévnyire van városi életformánk attól a miliőtől, melyet halhatatlan költőnk, Arany János idéz meg a Családi kör című, békét, harmóniát sugárzó költeményében: „Este van, este van, ki-ki nyugalomban…” Eperfa alig van a környékünkön, mely feketén bólogatna, s az éji bogarak zúgását elnyomja a késő éjszakáig fáradhatatlanul töfögő gépkocsik surranásának a zaja. Kétlem, hogy sokan vannak például az olvasók között azok, akik este 9 órától egy-egy jó könyvvel a kezükben belefeledkeznek egy idillikus regény eseményeinek a forgatagába, vagy egy vers, filozófiai értekezés csiszolt nyelvi fordulatainak a világába. A lakótelep szobáinak vékonyabb vagy vastagabb függönyei mögött majd’ mindenhol ott pislákol a tévékészülékek kékes, vibráló fénye. Nem vagyunk képesek ellenállni az információszerzési láz nap mint nap megújuló támadásainak.
Jó lenne ezen elgondolkozni. Azon is, hogy az orvostudomány legjelesebb képviselői szerint a jelenkori emberi betegségek, nyavalyák 90 százalékát a stressz okozza.
Máthé Éva
