Hétköznapi történet
Tamási Mihály otthonában gyakran születnek madarak. Tenyérnyi palatestük mintha szárnyra kelne a következő pillanatban, akár a hétköznapok falai közt rejtőző vágyakozás. Nevük is sokatmondó: Remény, Lélektársak, Tűzmadár. De nem ők Misi egyetlen kincsei. Emberi arcok, szívek, virág- és fénytündér osztozik megannyi más, a beavatott szem számára életre kelő alkotás mellett a tömbházlakás központi terén, ami olyan, mint egy vendégfogadó tisztaszoba. Naponta visszatérő látogatói: a béke, a boldogságszomjas nyugalom.
A negyvenes éveiben járó faragó, Bandi Dezső egykori tanítványa két évvel a világjárvány előtt mesélt először bővebben a művészetéről. Akkor a szerkesztőségben találkoztunk, múlt héten személyes életterében folytattuk az időösvények találtatását. Mielőtt azonban feltettem volna első számú, a pandémia alatti alkotólétre vonatkozó kérdésemet, körbecsodáltam a 900 szobrocskával belakott szobát, és hallgattam, ahogy vendéglátóm szavai sorra simogatják a szívének legkedvesebb, agyagba, fába, kőbe öltöztetett formákat, motívumokat.
– 25 év szabadidejéből lett, amit itt látsz – mondja, majd mappákat, albumokat vesz elő. Évszámok, fotók, újságcikkek gonddal őrzött gyűjteménye kerül elém – a 2018 nyarán írt Hétköznapi történet is előbukkan, de már lapozunk is tovább. Misi mozdulatai olyan emberről árulkodnak, aki igazán megbecsüli azt, ami az övé: a gyermekfoglalkozások, agyagozóműhelyek emlékét éppen úgy, mint a kiállítások sikerét vagy a kézművesvásárok visszhangját.
– Most számoltam utána, hogy pontosan mikor kezdtem el faragni azzal a lapos vésővel, amiről korábban is szót ejtettem. 1997-ben történt, éppen egy negyedszázada – mondja, majd két évtizednyit lép előre az időben, hogy felidézze azt a 125 órát, amit Román Viktor néhai szobrász Zene című művének méretarányos felnagyításával töltött, a művész bátyja, Elemér felkérésére, vele együtt dolgozva. Ez a bükkfalvi szoborparkban elhelyezett alkotás a legnagyobb mű, ami Misi keze munkáját is magán viseli. Igazán szabadnak azonban egyéni alkotásai megtervezésekor és világra segítésekor érzi magát – fűzi hozzá, közben telerajzolt papírlapokat mutat. A kacskaringók kavargásában lát meg néha egy formát – magyarázza –, talán jóval később, hogy a tartalom nélkülinek látszó, ösztönös vonalak előjöttek.
Lassan áttérünk az elmúlt két esztendő eseményeire, pontosabban eseménytelenségére.
– Két iskolába voltam hivatalos kézműves-foglalkozást tartani, amikor a járvány miatt hirtelen mindent leállt. A tanintézetek bezártak, a vásárok elmaradtak. Az alkotókedvem azonban nem csappant meg, sőt, igyekeztem minél termékenyebben kihasználni a megsokszorozódott szabad órákat.
Női szív, Simogató fény – sorolja a 2020-as munkákat, amelyek mintha dacoltak volna az álarcot öltő, kinti világ szürkeségével.
A következő év némi mozgást is hozott: áprilisban egy székelykáli lovas rendezvényen taníthatott Misi gyermekeket agyagozni. A foglalkozás előtt sokáig tanulmányozta az interneten a lovak testfelépítését, így születtek meg az Álom, Gondolat, Emlék, Szabadság című munkái, amelyeket a letisztult, könnyed formáknak köszönhetően a gyerekek is el tudtak készíteni.
Beszélgetésünk alatt kiderült, hogy az alkotó a kis és nagyobbacska tanítványok kedvéért tudatosan törekszik a minél egyszerűbb vonalvezetésre, a több napot igénylő, részletgazdag művek ugyanis könnyen elriaszthatják a bátortalanabbakat. Miközben a munkafolyamatot magyarázza, a megszületendő alkotást is láttatni igyekszik, és közben életüzenetből is átad egy maroknyit. Az egyik fiúcska meg is jegyezte az édesanyjának, hogy a szobrász „bácsi” mennyire szépen beszél a nőkről, akikben életkortól függetlenül meglátja a ragyogást.
A múlt évben a csittszentiváni kézművestáborban is alkalma volt Misinek tanítani. Közben két októberi rendezvényen – a marosvásárhelyi Egyesülés teremben rendezett X. országos naiv művészeti kiállításon, valamint A népművészet és a néphagyomány szerepe a vidékfejlesztésben című, Csittszentivánon tartott konferencián – több művét is kiállíthatta. Emellett a csodaszarvas motívumával megfaragta a múlt évi Vásárhelyi Forgatag Értékteremtő díjait. Rendelésre azonban nem igazán szeret dolgozni, olyankor ugyanis elveszíti azt a szabadságélményt, ami valamennyi művét áthatja a nyitott és csukott szemű székely asszony- és férfifejtől a pásztorkodás, borcsorgatás, szilvaízfőzés életképein át a gondolatvilágában egyre nagyobb teret nyerő, elvontabb, modernebb formákig. De legyen bármilyen absztrakt is egy alkotás, ha a Tamási Mihályé, akkor a szeretetről, a szárnyalásról, a lélek kinyílásáról beszél.
– Dezső bácsi arra tanított minket, hogy mindig a jóra gondoljunk, a jót faragjuk meg – érkezik mindehhez a magyarázat.
Misi idei naptára még szellős, egyelőre nem érkezett meghívás különféle kézművesrendezvényekre, de ez egyik napról a másikra megváltozhat – mondja, és egész lényéből mosolyog. Az agyagszobrok, kerámiák, fából és kőből teremtett emlékek, álmok között igazi mesevilágban érzi magát – teszi hozzá később. Igazmese-világban – egészítem ki magamban már távozás után a gondolatot. Másnap Facebookon jön az üzenet: megszületett a kilencszázegyedik.
