Barabási Albert Lászlótól, a bostoni egyetem professzorától, Erdély talán legidézettebb kutatójától hallottam azt az igen találó kijelentést, hogy a legtöbb esetben a teljesítmény és a siker nincs összhangban.
Réthy Mór (1846–1925) díszmagyarban, mikor az MTA rendes tagjai közé választotta
Barabási Albert Lászlótól, a bostoni egyetem professzorától, Erdély talán legidézettebb kutatójától hallottam azt az igen találó kijelentést, hogy a legtöbb esetben a teljesítmény és a siker nincs összhangban. Úgy is mondhatjuk, hogy a teljesítmény és az elismerés nincs kapcsolatban. Sok olyan közjóért és művelődésért küzdő tudós élt, akikről nagyon megfeledkeztünk. Ez áll Réthy Mór esetében is.
„Hol itt, hol ott, kétszázévenként egyszer, egy ember túlragyogja a világosságot, majd pazarló fénnyel a homályba borul.” (Ruskin)
Réthy Mór volt az első magyar szaktekintély – matematikus, fizikus –, aki a maga mélységében megértette a Bolyai-geometriát, és nagy erőfeszítéseket tett, hogy ismertesse a két Bolyai életét és munkásságát. Réthy Mór többször járt Marosvásárhelyen is, igaz, legtöbb esetben csak átutazóban, útban a borszéki fürdők felé, de ő maga leírja, hogy meglátogatta Marosvásárhelyen Vályi Gyulát és szüleit. Életpályája igen tanulságos és figyelmet érdemlő, ezért halálának 90. évfordulóján szeretnék róla megemlékezni.
Nagyon szegény nagykőrösi zsidó család gyermeke, 1846-ban született Nagykőrösön. Atyja Rothbaum Salamon, akkor a zsidó hitközség tanítója. Rothbaum Salamon és Plager Mari 1839. 10. 25-én, Nagykőrösön kötöttek házasságot. Házasságukból hét gyermek született, négy lány és három fiú: Rozália, Sarolta, Eszter, (4.?), valamint Móric, Ezechiel és Sándor.
Tudni kell, hogy akkoriban a hitközség tartotta el a tanítóját, állami javadalmazásban nem részesültek a felekezeti tanítók. A néhány tagot számláló hitközség csak igen szerény jövedelmet tudott biztosítani Rothbaum Salamonnak. Viszont feljegyezték a krónikák (Galgóczy Károly Nagy-Körös Monográfiája műve), hogy Magyarországon Rothbaum Salamon volt az első zsidó tanító, aki a Tórát magyarul oktatta. Később otthagyta a tanítóságot, mert nagyon leszegényedtek, és rőfös kereskedéssel igyekezett eltartani népes családját. Réthy Mór az elemi osztályokat a zsidó felekezeti iskolában végezte, majd bekerült a híres Nagykőrösi Református Kollégiumba. A Nagykőrösi Református Kollégium „aranyideje” akkor volt, amikor a „Tudós Társaság negyede” Nagykőrösön tanított, közülük heten a Magyar Tudományos Akadémia tagjaivá váltak: Arany János (1817–1882), Salamon Ferenc (1825–1892), Szabó Károly (1834–1890), Szász Károly (1829–1905), Szigeti Warga János (1834–1873), Szilágyi Sándor (1827–1899), Tomory Anasztáz (1825–1890). A tanárok közül partiumi, illetve erdélyi volt Arany János, Mentovich Ferenc, Szász Károly, illetve Szilágyi Sándor történészprofesszor.
A véletlen úgy hozta, hogy Arany János éppen nem tanította (taníthatta volna, mert 1856–1860 között Aranyék még Nagykőrösön laktak), de Szilágyi Sándor, Szarka Mihály, Hoffer Endre, Deák József már igen. Rothbaum Mór eleinte rosszul tanult, egy évet ki is maradt, és beállt az apja mellé kereskedőinasnak. Az üzletben sem állta meg a helyét, mert türelmetlen lett, ha valaki alkudni kezdett. Így, egy év kimaradás után, visszament a gimnáziumba, és azután már kiváló tanuló lett. Az élet iskolája megedzette. Matematikából és fizikából végig kiváló volt. Akkor az apja igen nagy erőfeszítéseket tett, hogy tehetséges fiát a bécsi műegyetemen taníttassa, csak sült pityókát evett, és mindenről lemondott. De így sem tudta fedezni a tanítási költségeket, az anyagi nehézségek miatt Rothbaum Mór átiratkozott a pest-budai műegyetemre. Ott is kiváló hallgató volt, és már egyetemistaként megbízták gyakorlatok vezetésével. Kitűnő eredménnyel diplomázott le, felvéve a tanár szakot is. Az oktatási miniszter pedig kinevezte Körmöcbányára középiskolai tanárnak. Rothbaum Mór magyarosította a nevét, és felvette a Réthy Mór nevet. De egy év tanítás után Trefort miniszter Eötvös Loránd javaslatára állami ösztöndíjjal kiküldte Göttingenbe, onnan aztán átkerült Heidelbergbe. Réthy, alighogy lediplomázott, feleségül vette Finály Etelkát, Finály Henrik húgát. Miután Heidelbergben befejezte az ösztöndíj által biztosított tanulmányát, ledoktorált. Ez abban az időben összehasonlíthatatlanul keményebb volt, mint manapság. Ha megnézzük, hogy kik doktoráltak előtte és utána Heidelbergben, láthatjuk, hogy mind híres tudósok és szaktekintélyek lettek. Ahogy Réthy hazakerült Magyarországra, Trefort azonnal kinevezte Kolozsvárra, az elméleti fizikai tanszékre, azzal a megbízással, hogy matematikát is oktasson. Ugyanis akkor Kolozsváron, az alig két éve alakult egyetemen, az elemi matematikát Brassai Sámuel, a felsőbb matematikát Martin Lajos, a kísérleti fizikát Abt Antal tanította. Brassainak és Martin Lajosnak nemhogy doktorátusuk nem volt, de egyetemi végzettségük sem. Mind a ketten polihisztor alkatú tudós ember hírében álló, köztiszteletnek örvendő egyéniségek voltak. Ilyen körülmények között nem is örvendtek Réthy Mór megérkezésének, azt tartották, hogy a miniszter durván beavatkozott az egyetem autonómiájába, és a kari tanács megkérdezése nélkül nevezték ki 28 évesen professzornak! Lényegében a szakmai irigység is szerepet játszhatott ebben. A sors nagy játéka, hogy aztán Réthy tette világhírűvé a kolozsvári egyetem matematikai és fizikai tanszékét. Először is az ő tanítványa volt Vályi Gyula. Ő adta a doktori témáját, ő biztosította németországi kapcsolatain keresztül Vályi berlini tanulmányútját és ösztöndíját. Réthy vitte Kolozsvárra Schlesinger Lajost, Farkas Gyulát és közvetve Rieszt, Haart, Klugot stb.
Az MTA Réthyt nagyon fiatalon levelező, maid rendes tagjai sorában fogadta.
1886-ban visszahívták a pest-budai műegyetemre, de tovább bábáskodott a kolozsvári egyetem matematikai és fizikai tanszéke fölött, ügyelve arra, hogy oda csak a legkiválóbb szakemberek kerüljenek. Sohasem tagadta meg nagykőrösi gyökereit, és élete folyamán megőrizte nagykőrösi akcentusát. Engedjék meg, hogy leírjak két anekdotát róla, mely annyira jellemző Réthyre1:
„A második Balkán-háború éve: 1913. Látóhatárunkon már a világfergeteg villámai cikáznak. Ám azok a nemzedékek, amelyek hetedfél évtizede békében éltek, s amelyek a meghamisított negyvennyolc és a szivárványos hatvanhét hurráhazafiságában neveltettek, még nem rettegtek a háborútól. Főképpen a fiatalság értelmetlen s csalárd hősködéstől megfertőzött része képzeli a közelgő »csetepatét« nyalka huszárcsínyekkel és pajzán bakatréfákkal tűzdelt nótás-virágos díszmenetnek.
Réthy Mór, az analitikai mechanika professzora a balkáni feszültség idején egy reggel megérkezik a Műegyetemre, s a terembe belépve óriási zsivaj fogadja. A hallgatók kezében a reggeli lapok, tele háborús hírekkel, a vastag betűs főcímek a mozgósítás lehetőségével kacérkodnak.
– Elmarad az óra! – kiabálnak meggondolatlan, könnyelmű fiatalemberek. – Elmarad az óra! Háború lesz! Nincs tanítás!
Réthy professzor ekkor már idős ember, közel jár a hetvenhez. Bölcsen, szelíden és szomorúan végignéz a hőbörgő diákokon, határozott kézmozdulattal csendet teremt, s halkan közli:
– Tisztelt uraim! A mechanikaóra nem marad el, már csak azért sem, mert szerény véleményem szerint a háború ezúttal még nem lesz megtartva…
És minthogy a zsibongás újra felcsap, emelt hangon teszi hozzá:
– De akik ott az utolsó padban annyira hangoskodnak, azoknak azt ajánlom, menjenek le a Balkánra, csapoltassák meg ereiket, veressék be a fejüket, s akkor, azt hiszem, nagyon el fognak csendesedni…”2
A második anekdota cselekménye a nagy háború végén történhetett.
„Hetvenen felül volt már Réthy Mór professzor, Műegyetemünk mechanikatanára, mikor az első világháború idején visszarángatták a nyugdíjból, és újra a diákok elé kellett állnia a katedrán.
Az öregúr ekkor már kissé törődött, fáradt ember volt. De a fiatal tanárok elmentek a háborúba vagy hadiüzemekben dolgoztak, s az öregeknek kellett helytállni a tanítás posztján.
Ott toporgott hát Réthy tanár úr a tábla előtt, és csinálta, amit már évek óra nem csinált. Valami komplikált levezetést kezdett felírni az óra elején, és írta, írta szakadatlanul. A hallgatók szorgalmasan jegyezték az a-kat, a b-ket, a pluszokat, mínuszokat, az x-eket, a sinusokat, a cosinusokat, a tangenseket – sehogyse akart vége lenni. Megtelt az egyik tábla, folytatta a másikon, már mindenkinek káprázott a szeme, zúgott a feje. A megkönnyebbülés sóhaja szakadt fel a technikuskeblekből, mikor végre kint felharsant a csengő s jelezte: vége az órának!
A fiúk már mocorogtak a helyükön, de ekkor Réthy professzor még egyszer megállott a két tábla előtt.
– Pszt! – intette le a zajongani kezdő hallgatókat, és a hirtelen beállott csendben eltűnődve simogatta az állát. Aztán közelebb lépett a falitáblához, s ujjaival követve, végigsilabizálta az egész hosszú levezetést. Majd gyors elhatározással a szivacshoz nyúlt.
– Az egész rossz! – jelentette ki teljes határozottsággal, és meglepő fürgén letörölte a nehezen szült levezetést.”3
A fenti történetek ma is időszerűek.
Réthy egész életében vallotta, hogy a legnagyobb hatással az édesapja volt rá mind szellemi, mind erkölcsi téren, ezért érdemesnek tartom közölni azt a díszoklevelet, amit az édesapja kapott a nagykőrösi zsidó hitközségtől.
A 64 éves Rothbaum Salamonnak, Réthy Mór édesapjának díszoklevele a nagykőrösi rabbitól (héber nyelvből fordítva):
„Rothbaum Salamon úr, a megboldogult Mózes Áron fia, már zsenge korában kezdte döngetni a Tóra kapuit és tanházakban ült, hogy megtanuljon evezni a Talmud mély tengerében, amint most is kitűnik, hogy sok dologban jártas. Azonban az idők viszontagságai arra kényszerítették, hogy messze földön keresse meg kenyerét szent munkájával és pénzért nevelje Izrael ifjait. Ezért kénytelen volt távol lenni Izrael gyülekezetétől és más tudományokkal is foglalkozni. Mind-azonáltal kellemes osztályrészül jutott, hogy ne járjon sok más nevelő útján, akik hazugsággal és nem igazsággal élnek és senki irányítását el nem fogadják. És noha birtokában van az idők követelte tudásnak, mégis a szeretet köti a hithez és tehetsége szerint Isten útjain jár.
Ezért úgy véltem megtisztelni ez istenfélő embert, hogy kitüntetem pártfogásommal és a bölcsek ruhájába öltöztetem. Neveztessék ő Izraelben minden szent dologban így: »A mi mesterünk, Salamon rabbi, az áldott emlékezetű tudós Mózes Áron fia«.
Ez legyen az ő kitüntetése, örök emlékezetül nemzedékről nemzedékre.
Tőlem, aki ezt a Tórának és megtartójának tiszteletére írom, itt Nagykőrösön, 1875. év Tisri havának 25-én, vasárnap. Józsua Tauber rabbi s.k.”4
Réthy Mór is a matematikai és fizikai tudományoknak, az igazság tudományának volt a mestere!
1Köszönetet mondok dr. Szabó Péter Gábor szegedi matematikatörténésznek, aki elküldte ezt a két anekdotát
2Békés István: Legújabb magyar anekdotakincs, Gondolat, Budapest, 1966
3Békés István: Új magyar anekdotakincs, Gondolat, Budapest, 1963
4Réthy Oszkár: Réthy Mór (1846–1925), Budapest 1940 (kézirat), p. 17.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
