„Köröskörül vastőrökül / voltak a rozsdás, éles, durva / csillagok a lelkembe szúrva / s mint önvérébe a vad terül, / reszkettem az éjben kinyúlva” – csak (szinte) találomra kiválasztott sorok ezek, amelyeket töredékként hagyott hátra József Attila, A Költő, bármilyen közhelyes is legyen így, nagybetűkkel. A Költő, akinek április 11-i születésnapján évente a magyar költészet napját ünnepeljük. Noha az első, hasonló jellegű ünnepet 1956 júniusában, az az évi nyári ünnepi könyvhéten tartották, hogy mintájaként a Szovjetunióban 1955-től tartott könyvünnep szolgált, és hogy csak 1964-ben kapcsolták a József Attila születésnapjához, mindez ma már nem számottevő. Ahogyan az sem, hogy 1963-ban a Magyar Írók Szövetségének javaslata nyomán döntött a párt agitprop osztálya a kezdetben a munkásmozgalmi lírára fókuszáló ünnepnap áprilisi időzítéséről. Hiszen az említett költészettől régen eltávolodott az ünnep, amely egyike azon, kevés számú ünnepnapnak, amely a Kádár-korszak idején született, és folytatódott, folytatódik a rendszerváltás után is.
A magyar költészet napján (vagy annak dátuma környékén) értelemszerűen számos kulturális intézmény és civil szervezet rendez előadóesteket, könyvbemutatókat, irodalommal kapcsolatos eseményeket, és ez az idén sincsen másként – igaz, ezeknek a rendezvényeknek a száma nem éri el a magyar kultúra napján szervezett eseménysorozatokét. De ezen ünnepnap alkalmából (idén egy későbbi dátumon, április 13-án, szombaton 17 órától a Bolyai téri Studium Hub földszinti konferenciatermében) adja át például a Látó szépirodalmi folyóirat az első Kovács András Ferenc Költészeti Díjat (a díjátadó ünnepségen közreműködnek a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színművészei: Gecse Ramóna, Nagy Dorottya és Tollas Gábor), és e napon került sor a Gemma Book Café szervezésében Bartha László Zsolt és Varga Balázs színművészek irodalmi estjére is, amelyen a moderátor Szekernyés Tünde irodalomkritikussal folytatott beszélgetésük keretében saját verseiket adták elő. Elég egy rövid költészetnapi keresés a közösségi média felületein ahhoz, hogy láthassuk, mennyire fontos ez az ünnep nemcsak az intézmények és szervezetek, hanem a hétköznapok embere számára is. Talán még fontosabb, mint a magyar kultúra napja, amely ünnep lehetséges, hogy túl emelkedettnek tűnik, míg a költészetet szinte mindenki szereti (még az is, aki azt állítja, hogy nem). Hiszen ki ne tudna azonosulni azokkal a gyakran elvont, az ész számára talán érthetetlen, ám a szívet mégis megszólító és gyakran kifacsaró sorokkal, melyek azokat az érzelmeket és érzéseket teszik érzékelhetővé, amelyeket oly sokan oly gyakran szeretnének kifejezni, elmondani – ám azok kifejezhetetlenek és elmondhatatlanok. Kivéve azok számára, akiket ezen a napon ünneplünk, akik a rezgéseket tolmácsolni képesek, akik gondolattá tudják alakítani a gondolatok mögött forrongó – és az életünket leginkább befolyásoló – érzéseket. Például József Attila egyik legszebb sorát, amely önmagában is megérdemelne egy külön ünnepet:
„Ha tested fázik, lelkem Rád adom.”
