Kincsünk: a szó
2011-09-16 14:49:59
- Kuti Márta
Arany János versében halat is feltálalnak a királynak. A hal szófajilag főnév, ősi uráli kori szó, akárcsak a vad. A vogul köl-, osztják kul-, cseremisz kol-, mordvin kal-, a finn kala-, meg a jurák, szelkup, lapp, tavgi is hasonlóan, az uráli alapalakjuk a hal jelentésű kala-.
Arany János versében halat is feltálalnak a királynak. A hal szófajilag főnév, ősi uráli kori szó, akárcsak a vad. A vogul köl-, osztják kul-, cseremisz kol-, mordvin kal-, a finn kala-, meg a jurák, szelkup, lapp, tavgi is hasonlóan, az uráli alapalakjuk a hal jelentésű kala-. Származékai, a halász, halas, halászat, halászik, halacska már a 12. századtól kezdve nyelvünkben élnek.
Míg a hal az egyik legelevenebb élőlény, hiszen az olyan szólások, hogy ficánkol, mint a hal, úgy él, mint a hal a vízben, azonos alakú változata, vagyis homonimája a hal igének (távozik az élők sorából). Alakja a különböző finnugor nyelvekben is szinte megegyezik a vízben élő állatéval. Ebből is számtalan új szó keletkezett: halál, holt, halott, halandó, halhatatlan szavaink a 15. századig megjelentek nyelvünkben, érdekes módon a magyar csak 1700 óta haldokol az írásos feljegyzések alapján.
A magyarság nem halásznép, de a halat és a belőle készült ételeket különösen az anyaországiak nagyon kedvelik, hiszen a halászlé nemzeti eledelnek számít. A folyami és balatoni halászatnak nagy hagyományai vannak, de ez a foglalatosság a honfoglaló magyaroktól sem volt idegen. Nyelvrokonainkról nem is beszélve, akiket „halszagú rokonoknak” csúfolnak a finnugor nyelvrokonságot kétségbe vonó nyelvszakértők.
Akárcsak madárneveink esetében, a halászat és halak nyelvi világa is rendkívül gazdag és eredeti a magyar nyelvben. Ezzel foglalkozik A magyar halászat könyve. A kir. magyar természettudományi társulat megbizásából irta Herman Ottó (1887), hogy pontosan idézzem a címet, de néhány gondolatot és példát is:
„…Lássuk már most a többi mesterszót is.
Személyzet: czémester, szolgálómester.
Bokor: mester, első legény.
Halászság: öreghalász, kishalász, középső legény, legények, laptáros, fattyúlaptáros, viczelaptáros vagy viczi, koczás, piszkés, fenekes, horgász, fisér.
Halászdereglye és ladik, a hálósoké.
Rajta: órtőke, fartőke, bálvány, perem, pőrfa, bókony, tat, szánkó, lábvető vagy rúgófa, léhésdeszka, kolomp, gúzs, ülésdeszka, őrfa, őrfafészke, peczeklyuk, czuczalyuk, iszkába, moha.
Benne, pld. kivonuláskor s a háló kivételével: szapoly, övedző; ennek részei: fogóvég, kopás, toll. Kormányövedző; ennek részei: mankó, nyel, toll; merecs, czucza vagy stángli, ezen: piszkevas; alattság, czikló vagy cziklony, tányérdeszka, farhám, rajta matak; vállhám, tanyaszák, csárdakaró, pánt, gyékény, spél.
Halásztű; ennek részei: óra, nyelve, dereka, lába, halászfonal, islik, lajfánt, furkó; hálózacskó, bogrács, szolgafa, szolgapálcza, moholó.
Bárkák, haltartók: bárka; részei: eleje, dereka, fara, tőkéje, rekesze, ispitája, bárkababája; nyargalóbárka, lovasbárka, piszkésbárka, öregbárka, élőbarka, halélő (hálóból).
Hálók. Felosztás szerint, tehát hálónemek: húzóháló, futtatóháló, vetőháló, egysoros, háromsoros, mélyrejáró, vízszintjáró.
Hálófajok: öregháló, piszkésháló, vizaháló, köcsögeháló, balinháló, laftolóháló; ezeken általában: apacs, részei ura, innen apacsúr, koczakörme, köve, nyele, talpa, karikája; van kijáró apacs és laptáros apacs; egyébként: léhés, hálóföle, hálóalja, hálóina, para, ólom, innen: parásín, ólmosín; pős, körösztkötél, kijáró kötél, bejáró kötél, pöczök, fattyaspara, szélszem, öregszem, aprószem, réfólom; szakadáskor felszár, háromláb; a háromsoros hálókon tűkörháló; terítik a tericsfákra.
A többi háló: kocza, villing, tápli, lepő, tapogató, pendöly, ráczpendöly, bokorszák, szák, van ennek ágasa, feje, szára.
Hálókötés és állítás: állítófa, állítótű, megállítani, ólmozni, ráverni az ólmot, parát kötni, viczeütést ejteni, szemhagyás.”
„A halak minőség és rendeltetés szerint: kapóhal, fehérhal, jóhal, köteleshal.
Van még: verse, ennek viszája és pellézője.
A háló néha: nyakról jön; a hal nyaklik, burványlik, bukkol, pörsöl, pipál.
A halnak van – a pontynak – külseje szerint: feje, háta, hasa, oldala, szeme, szíványa, sertéje, sörénye, alsósörénye, alsószárnya, középsőszárnya, farka, hugygyója, alsósertéje, kormánysörénye, héjja.
Belseje: pattantó, bél, gyomor, ikra, tej, velő, epe, máj, szív, háj, oldalbercz, szálka, keserűfog.
A ragadozóknál: nyelv, fog.
A halnak van: járása, szűkéje, ívása.” (Hosszú í-vel, mert nem részeges.)
A népköltészetből szintén Hermann Ottó nyomán egy népdalritkaság:
„Halász legény vagyok én,
Duna hátán járok én:
Két övedző a kezembe,
Barna kis lány az ölembe!”
