Kincsünk: a szó (59.)
2012-11-16 13:17:55
- Kuti Márta
A cenzúra csak úgy létezhet, ha létezik média és könyvkiadás, amit cenzúrázhat. Mindezek pedig nem élhetnek a szerkesztő nélkül.
A cenzúra csak úgy létezhet, ha létezik média és könyvkiadás, amit cenzúrázhat. Mindezek pedig nem élhetnek a szerkesztő nélkül.
Ki a szerkesztő? A szakmabeliek természetesen tudják a választ, de az átlag médiafogyasztó, olvasó vagy igen, vagy nem. Beszéljünk könyvről, írott sajtóról, rádióról, televízióról és újabban a világhálóra feltett szövegekről, képekről, mindnek van legalább egy szerkesztője, aki a nyersanyagot, amit az újságíró, író lead a szerkesztőségbe, átnézi, adott esetben vagy mondjam azt, hogy szükség esetén átjavítja, a helyére teszi olyan formában, hogy az a néző vagy olvasó elé kerülve a lehető legjobban adja vissza a szerző szándékát és tájékoztassa a médiafogyasztót.
Amíg a cenzúra működött, bizony a szerkesztőnek főtt a feje, hogyan tegyen szalonképessé egy-egy kéziratos anyagot, hogy a hivatalosságok éberségét kijátszva megmaradjon a mondanivaló lényege.
Álszentség lenne azt állítani, hogy megszűnt a cenzúra. Csak most a pénz beszél a cenzor helyett.
A szerkesztő tehát nélkülözhetetlen bármely médiaformából. Az újságíró, író, riporter és sorolhatnám tovább, állandó jelenléte nélkülözhető bizonyos fokig. Ő lehet munkatárs, de a szerkesztő nem. Ahogy nincs színház vagy film rendező nélkül, ugyanolyan fontos a szerkesztő személye is. Gyakran ugyanaz a személy, aki ír, szerkeszt is vagy ért a szerkesztéshez, de fordítva nem mindig igaz. Elkoptatott példa a Nyugatot szerkesztő Osvát Ernőé, de részben igaz ez az Erdélyi Helikon Kuncz Aladárjára is, aki ugyan írt egy remekművet, A Fekete kolostort, de igazi tevékenysége a szerkesztés volt. A magyar irodalom kiválóságai között is igen kevés volt az igazán emlékezetes szerkesztő, de igaz ez ma is, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy pl. az anyaországban hány irodalmi lap jelenik meg, napila-pokról, tévé- és rádióadókról nem is beszélve. Az adott műsor végén sebesen végigfut a stáblista, s a néző azt már nem is nézi.
Mi a szerkesztő dolga? Hogy egy szénakazalnyi kéziratból könyvet vagy lapot szerkesszen, úgy, hogy a szerző(k) tetszését megnyerje és az olvasó ne is sejtse, hogyan lett a semmiből valami. Tehát egy kicsit bűvésznek kell lennie.
Egy lap, könyv vagy tévéműsor arculatát a szerkesztő személye határozza meg. A szerkesztéshez koncepció, fantázia és alapos műveltség szükségeltetik. Minden olvasó elé kerülő kiadványról azonnal megállapítható, hogy milyen a profilja, milyen elképzelések mentén született és mennyire érti a munkáját a szerkesztő. Általában az olyan alkotások válnak maradandóvá, amelyek szerkesztőit a fent említett tulajdonságokkal áldotta meg a fennvaló.
A szerkeszt igénk az Értelmező szótár szerint: „Számítás, tervezés alapján, szellemi munkával összeállít, készít, csinál valamit. (…) 2. Szellemi alkotás, kül. nyomdai termék kéziratait, anyagát összeválogatja, egységesíti és elrendezi. (…)” hogy csak kettőt említsek hatféle jelentése közül. A szerkesztő pedig több társával együtt, ahogy a ESZ írja, elvégzi mindezt a munkát. Az Etimológiai szótár csak a szerkezet szavunk születéséről szól, de megjegyzi, hogy: „(1532) Származékszó, melynek napjainkra már kihalt szerk ’csatlakozik, társul’ jelentésű igei alapszava (1372. u.) kiterjedt szócsalád kiindulásául szolgál.” Ebbe tartozik a később keletkezett szerkeszt és szerkesztő szavunk is, különösen a nyomtatott betű megjelenése után, bár a kódexek összeállításához is kellett ilyesfajta ismeret.
Azt is mondhatnám, amióta az ember ír, azóta szerkeszt is, hiszen nem válogatás nélkül kerültek az írott szövegekbe az évezredek során azok a mai ember számára kincset érő gondolatok, amelyek a barlangfeliratoktól az egyiptomi hieroglifákon, majd a kézírásos kódexeken keresztül üzennek a ma emberének letűnt korokról.
