2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kisebb az érdeklődés a napközis tevékenység iránt

 A vártnál kevesebb gyerekkel ugyan, de működik a nyári napközi Szovátán, a Domokos Kázmér iskolaközpont óvodájában is. 

A megyei tanfelügyelőség három csoport beindítását hagyta jóvá, ugyanis 22 jelentkező volt a 65 napközis gyerek szüleinek köréből, de végül nem minden szülő merte ismét óvodába vinni a csemetéjét, ezért végül csak 15 gyerekkel, két csoportban zajlik a tevékenység. Vass Ferenc igazgató lapunknak elmondta: semmilyen kritériumot nem támasztottak, a jelentkezők kérését elfogadták, legszívesebben minden helyet betöltöttek volna.

 A gyerekekre délelőtt és délután csoportonként két pedagógus felügyel, ugyanúgy az óvodában alszanak és étkeznek, mint normális körülmények között, csak ezúttal be kell tartani a hatósági szabályt: minden gyereknek megvan a saját asztala és ágya, mindig ugyanazt használja, minden asztalnál egyetlen gyerek foglal helyet, az étkezdében az ennivaló elfogyasztása előtt és után fertőtlenítik az asztalokat.

Kérdésünkre az intézményvezető kifejtette: a szabályok betartása többletköltséget jelent az intézmény számára, a kétcsoportnyi gyereket jelenleg több személy látja el, mint normális esetben három csoportot, hiszen mindenikben két pedagógus van, és az étkezdében is kétszer annyi alkalmazott teljesít szolgálatot, mint máskor.

A szülők részéről nem kapott visszajelzést az iskola, de remélhetőleg mindenki elégedett a csoporttal, hiszen ötheti működést vállaltak, és ebből még kettő van hátra.

 Ennél kevesebb volt a jelentkező Erdőszentgyörgyön, ahol egyébként 70 gyerek jár a napközibe: itt csupán ötöt írattak volna be. Az aluljelentkezésre és a fertőzöttek számának országosan tapasztalt növekedésére való tekintettel a városi önkormányzat úgy látta jónak, ha nem működtetik az intézményt a nyáron. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató