Mint már annyiszor az újabbkori történelem folyamán, az ortodox egyház ismét tanújelét adta, hogy végtelen türelmes, a tolerancia szinte minden pópának, metropolitának (nem tévesztendő össze a Metropolitan operával, amely kozmopolita gyülekezet az erkölcstelen magamutogató ének- és műhang-művészet partján), archimandritának és diakónusnak a vérében és főleg a világszemléletében benne lüktet.
Mint már annyiszor az újabbkori történelem folyamán, az ortodox egyház ismét tanújelét adta, hogy végtelen türelmes, a tolerancia szinte minden pópának, metropolitának (nem tévesztendő össze a Metropolitan operával, amely kozmopolita gyülekezet az erkölcstelen magamutogató ének- és műhang-művészet partján), archimandritának és diakónusnak a vérében és főleg a világszemléletében benne lüktet.
Emellett a haza föltétlen imádata és a mindent beborító szeretet jellemzi szolgálóit és felkentjeit. A nem politizáló, a világi piszkos ügyektől és bajoktól magát távol tartó egyház képviselői azt kérték Iohanistól, hogy ama kisebb műtét, eszmesebészi beavatkozás nyomán, midőn sikerült őt rávennie a kampánystábnak – igaz, hogy civilek, de hívő emberek, akik a betűknek is szimbolikus nemzeti értéket kölcsönöznek –, hogy a J-ből I-t faragjon, ezzel téve fel a pontot a sikerre, és ültetve fel Pontát a vesztesek lovára, szóval, ha már az ország első méltósága lett egy választás folytán, az isteni felkenéshez, az egyházi áldás méltó és alázatos elfogadásához váltson vallást. Legyen konvertita, renegát, neofita, talán még prozelita (vakbuzgó) is. A következő lépésben tehát induljon el a nagy katedrálisépítők útján, hogy hagyományos bizánci modorban ábrázolni lehessen az épülgető Nemzet Templomában (Catedrala Neamului), vagyis amint dolgos, egykor német, de mára már román jobbjában egy kisebb templomocskát tartson, mint szemnek-szájnak-szívnek édes süteményt, habos tortát, szent ajándékcsomagot.
Az újonnan megválasztottól függ, ha tényleg beváltja az alsó és felső papság, az ókonzervatív és újnacionalista héják felhívását. Ha rálép arra az útra, amelyet a bizánci államegyház megkövetelt a legfőbb világi hatalom képviselőitől, a cároktól és koronás főktől Bulgáriában, Oroszországban, Szerbiában vagy Romániában. Ha igaz a kontinuitás a politikában, akkor Johannist arra biztatják (utasítják?!!), hogy kövesse a Hohenzollernek példáját, akik lutheránus uralkodó családi státusukat görögkeletivel váltották fel. (Utóbb száműzve 45 évre.)
Kérdésünk: jó ez nekünk? Ily módon teljesül az állam és az egyház szétválasztásának kívánalma, a modern szekularizáció? Így kíván az Európai Unió profán világában Románia kitűnni? Századokat visszalépni? Ez lenne a sokat hirdetett tolerancia igazi arca, a nép, az istenadta lelkéből fakadó óhaj? A legkisebb közös nevező?
Ha Johannis meghajol, sokak szimpátiáját elveszíti, a németekét mindenképpen. Nem a hazaiakra gondolok, hanem azokra, akik ma is Európában hisznek a toleranciában és a vezetők rátermettségében faji, vallási megkülönböztetés nélkül is. Németország pl. ízig-vérig világi állam, olyan állami-politikai-társadalmi berendezkedéssel, ahol nem számít, ha az ország vezetője katolikus vagy protestáns.
Vagy tán mohamedán, bevándorolt török vendégmunkások leszármazottja? – kérdeztem egyszer Németországban élő barátaimat. Igen, elképzelhető, könnyen megeshet, válaszolták többen is. Ők csak tudják. Ki- és/vagy bevándoroltak jó boldogulási együtthatókkal.
Feszülten figyeljünk, hiszen jelzésértéke van: ha a világi józan, konszenzusos vagy a teokratikus politizálás, az ájtatos-szemforgató parlamentarizmus uralkodik el a jelenkor országában. Ha az utóbbi, akkor bármire…
