Kitakar, kivezet
2012-11-06 14:30:54
- Joó Kristóf
Marosvásárhelyi Olvasónk keresett fel a kérdéssel: hogyan viszonyuljunk az anyanyelvápolás nézőpontjából a kitakar (’eltakar’ értelemben!), illetve a kivezet (‘hatályon kívül helyez, töröl’ értelemben!) szavak gyors terjedéséhez.
Marosvásárhelyi Olvasónk keresett fel a kérdéssel: hogyan viszonyuljunk az anyanyelvápolás nézőpontjából a kitakar (’eltakar’ értelemben!), illetve a kivezet (‘hatályon kívül helyez, töröl’ értelemben!) szavak gyors terjedéséhez.
Hogy a kérdés érthetőbb, „fog-hatóbb” legyen, következzék néhány idézet:
„A filmbejátszáson kitakartuk a kiskorú gyermek arcát.” „H. József nem járult hozzá, hogy arca megjelenjen a képernyőn, ezért az interjú megfelelő részeiben kitakarjuk.” „A CNSAS által rendelkezésre bocsátott dokumentumokban a kapcsolati személy valós nevét mindannyiszor kitakarták.” – Így talán már egészen világos, mit kifogásol Olvasónk: azt, hogy a takar szóhoz illesztett ki- igekötőt az el- vagy le- helyett használják újabban a sajtónyelvben, mégpedig egyre gyakrabban. Olvasónk nyelvérzéke és logikája azt mondatja vele: a kitakarás nem egy szövegrész, megbotránkoztató képelem vagy jogvédelem alá kerülő, azonosítható arc elfedését, hanem épp nyilvános láttatását volna hivatott jelölni. Amit kitakarunk, azt leleplezzük, „lerántjuk róla a leplet” – miközben a sajtószleng épp a fordítottját érti rajta. Így van: Olvasónknak igaza van. Amikor az ’elfed’ értelmű kitakar kifejezés „kitalálódott”, a nyelvhasználó minden bizonnyal arra a funkcióra épített, amely a ki- igekötőnek a kihúzni, kiiktatni, kikaparni, kivenni igék használatában mutatkozik meg, tudniillik hogy a valamitől – esetünkben az azonosítás lehetőségétől – való megfosztás pozitív (állító) eredménnyel jár. Csakhogy a kitakar ige már „foglalt”. Ezért vezethet méltatlankodáshoz és a logikátlanság „vádjához” a fentebb megidézett szóhasználat.
Hasonló eset a kivezet szóé. Ha a fentebb boncolgatott kitakar a sajtónyelv sajátossága, a kivezet a jogtudományé, a közgazdaságé, adóügyé, számvitelé. Erre is idézünk néhány példát. A magyarországi társasági törvényben például egy helyen ezt olvashatjuk: „137. § (1) A részvénytársaság saját részvényeit […] kizárólag alaptőkén felüli vagyona fedezete mellett szerezheti meg, kivéve, ha a szabályozott piacra bevezetett részvények kivezetése során a részvényes az eladási jogát gyakorolja. A részvénytársaság köteles a szabályozott piacra bevezetett részvények kivezetése során a részvényes eladási jogának gyakorlása következtében megszerzett részvényeket 2 éven belül elidegeníteni, vagy azokat bevonni.”
Az adóügy területéről: „2012. január 1-jétől megszűntek a korhatár előtti öregségi nyugdíjak, és – a rokkantsági nyugdíjak kivezetése miatt – a hozzátartozói nyugellátások nagyobb mértékben módosultak.”
Vagy egy cégszabályzati leírásból:
„A cégautót akkor kell kivezetni az állományból, ha azt a tárgyi eszközként már nem használják tovább, rendeltetésének megfelelően nem használható tovább, használhatatlan, megsemmisült, vagy hiányzik, illetve ha értékesítik.”
A képlet egészen világos: ha valamit bevezetnek, akkor azt elvileg ki is lehet vezetni. Ha egy élőlényt vagy tárgyat elsődleges jelentésében vezetnek be (pl. egy helyiségbe), akkor nyilvánvalóan ki is lehet vezetni onnan. A bevezetés másodlagos (képes) értelme azonban – tudniillik hogy ’beiktatni’, ’hatályba helyezni’ – ezt az ellentétpárhuzamot sokkal kevésbé engedi meg.
Olvasónk joggal mosolyoghat – vagy indignáltan sóhajthat –, amikor azt hallja: „a törvény lehetőséget ad a nem szakrendszerű oktatás kivezetésére.” Talán felszámolására! Kiiktatására! Leépítésére! De még az idejétmúlt szoftvert is inkább selejtezik, leírják, mintsem kivezetik.
