Miközben a „mélynacionalizmus” kártyájával zsonglőrözve, igaztalanságokkal tűzdelt, populista, magyarellenes szónoklatokkal próbálja pártja, a kormányon levő Liberális Párt csökkenő népszerűségét növelni, és kormányának a gazdasági életben játszott tehetetlenségéről elterelni a figyelmet, május 21-én a nemzetközi Nagy Károly-díjat kellett volna átvegye Klaus Iohannis. Az indoklásban, amelyet Jürgen Linden német szociáldemokrata politikus, a díjat osztó Karlpreis-bizottság szóvivője fogalmazott meg, Iohannis érdeme, hogy az igazságszolgáltatás szabadságáért áll ki, a kulturális sokszínűség és a kisebbség védelmezője, továbbá hidat épít Nyugat- és Kelet-Európa között. A díjat, amelyet az egész Európát magába foglaló frank birodalmat megteremtő Nagy Károly császár emlékére alapítottak, az Európa egyesítésében szerepet vállaló, európai értékeket képviselő politikusok, mint például Robert Schuman, Henry Kissinger, Francois Mitterand, Helmut Kohl, Václav Havel, Horn Gyula (a két Németország egyesítésében játszott szerepéért), de Angela Merkel és Donald Tusk is megkapta. Mellettük II. János Pál és Ferenc pápa is a kitüntetettek között szerepel.
Ahelyett, hogy az eltelt hónapokban igyekezett volna bizonyítani, hogy méltó a múlt év végén bejelentett kitüntetésre, Klaus Iohannis a nacionalizmus olyan mélyrétegeit hozta felszínre, hogy Corneliu Vadim Tudor és társai is megirigyelhetnék. A nemzetiségi politikusként (a Romániai Német Demokrata Fórum elnöke) színre lépő Klaus Iohannis, aki Szeben polgármestereként szerzett hírnevet, fölöslegesnek tartotta Szeben német nevének feltüntetését a város bejáratainál levő táblákon, és azt is, hogy németül is szóljon a szépszámú német ajkú résztvevőhöz a kulturális fővárossá nyilvánítás nyitóünnepségén. Ezek ismeretében milyen elvárásaink lehetnek a nemzetiségét liberálisra váltó államfőtől, akit első megválasztásakor szinte egy emberként segített hatalomra az erdélyi magyarság, hogy elnöksége idején állambiztonsági kockázatként kezeljenek. Ezenkívül a marosvásárhelyi római katolikus iskola létrehozásáról szóló törvénynek az alkotmánybíróságon való megtámadása fűződik a nevéhez, továbbá a helyi közigazgatási törvényt kiegészítő és módosító jogszabály ellen az alkotmánybírósághoz benyújtott óvás, a forradalom hőse kitüntetés visszavonása Tőkés Lászlótól, hogy csak néhányat említsünk az előzményekből.
A populizmusba és gyűlöletkeltésbe elmerülve, szitokszónak használva a magyar nyelvet, a szocialista pártot egy titkos szövetség megkötésével vádolta meg, aminek az a célja, hogy Erdélyt átengedje egy másik országnak. Ez olyan vád, amelyről, ha kiderül, hogy hazugság, az államfőnek le kellene mondania. Ehhez képest az Országos Diszkriminációellenes Tanács ötezer lejes büntetése, amelyet a nemzetiségi hovatartozás jogának megsértéséért rótt ki az államfőre, aki mindent meg fog tenni, hogy a pénzbírságot eltöröljék, Klaus Iohannisnak nem sokat számít, bár a kitüntetést illetően kellemetlen ajánlólevél. Amit a majdani díjátadáson a tiltakozáshullám ellenére sem vesznek figyelembe. A német pontosságot, körültekintést feltételezhetően feláldozzák a politika oltárán, hiszen az utóbbi időben egyre világosabbá vált, hogy a Merkel által teljes mellszélességgel támogatott migránsprojekthez képest az európai kisebbségek ügye keveset nyom a latban. Ennek ellenére továbbra is kiállunk érte. Mit tehetnénk mást?
